A XXI. Század Intézet Kaktusz című műsorában G. Fodor Gábor politikai filozófus és Gerő András történészprofesszor beszélget havonta kétszer, félórában a magyar politikáról. A legújabb adásban az ellenzék politika értelemben vett kiütéses vereségéről, és ennek következményeiről volt szó. A vendégek úgy vélekedtek, hogy az ellenzék elvesztette identitását azáltal, hogy mindössze az Orbán-ellenesség tartotta őket össze. Emellett arról is szó esett, hogy a baloldal megújulási problémáját nem lehet egy négy éves ciklusban helyre tenni, amit tovább tetéz, hogy vezetőik gyakorlatilag tizenkét éve tagadásban élnek, mivel ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyanúgy, ugyanazt csinálják, és ezzel kelepcébe zárják saját magukat.
Gerő András azzal kezdte a beszélgetést, hogy a politika értelemben vett kiütéses vereség egy olyan traumát okozott az ellenzéki térfélen, aminek feldolgozása akár évekig is eltarthat. Meglátása szerint ennek eredménye kérdéses, ezért a valódi kérdés az, hogy mikor jut el az ellenzék azon felismerésig, hogy az egyes pártok politikai terméket tudjanak előállítani. G. Fodor Gábor szerint az értelmezések valóságos cunami jelleget öltöttek, aminek nyomában főképp romok maradtak, mind strukturális, mind az emberanyag terén. A megújulást nem lesznek képesek a következő négy éves ciklusban kivitelezni, miután – az elmúlt tizenkét év tapasztalatából kiindulva – a politikai versengés mókuskerekéből nem akarnak kiesni, és inkább letakarják sebeiket.
A történészprofesszor szerint a dramaturgiai nehézsége abban rejlik az újra gondolásnak, hogy annak a politikai elitnek kellene mindezt megtennie, amelynek tagjai a politikai tetszhalál állapotába juttatták az ellenzéket. A politikai filozófus erre úgy reagált, hogy van annak egy növekedési korlátja, hogy ugyanazok a szereplők, ugyanúgy, ugyanazt a politikát hirdették meg, amiről a választók ítéletet is mondtak.
Gerő András ennek kapcsán kiemelte, hogy az ellenzék mindössze egy negatív Orbán-ellenes identitást tudott magáévá tenni, aminek következtében egy pozitív karakter nélküli, képlékeny és torz alternatívát tudtak a választóknak felkínálni. G. Fodor Gábor meglátása szerint a hitelesség, az elkötelezettség, és ügy iránti odaadás ugyanúgy része a politikának, ezért valós annak a veszélye, hogy az üres jelszavak mögött eltűnik a tartalom. Mindezekből fakadóan pedig a baloldal okkal keltette azt a benyomást, hogy pénzért és hatalomért bármire képesek lennének, amit jól illusztrál, hogy rendre Magyarország megbüntetésére szólaltak fel a különböző Európai Uniós fórumokon.
A történészprofesszor azon véleményének is hangot adott, hogy amíg az országban stabilitás van, és az emberek stabilitás-pártiak, addig a forradalom sem valós alternatíva a rendszer megdöntésére. A politikai filozófus egyetértett, hogy a választás előtt hiába voltak az ellenzéknek forradalmi hangulatkeltős kísérletei, de nemhogy nem volt ilyen hangulat, de egy status quo párti közvélemény alakult ki. Gerő András arra is felhívta a figyelmet, hogy miután két új párt is bekerült a parlamentbe, (Momentum, Mi Hazánk) ez a demokratikus „korrekciós mechanizmusok” létét bizonyítja, ami az ellenzék vádjai ellenére egy autokráciában nem lenne lehetséges. G. Fodor Gábor szerint azért alakult ki az a látszat, hogy Magyarországon nincs politikai verseny, és nem működik a képviseleti demokrácia, mert a politikai ellenfél annyira gyenge, hogy képtelen alternatívát nyújtani. Éppen ezért az ellenzéki politizálás jövőjét abban látja, ha „belekonszolidálódnak” az Orbán-korszakba és a belülről fogalmaznak meg rendszerkritikát.
