Kazahsztán az eurázsiai kontinens közepén, különböző kultúrák találkozási pontján helyezkedik el. Hatalmas területével és természeti kincseivel a közép-ázsiai régió egyik meghatározó állama, miközben magának Közép-Ázsiának a globális geopolitikai átalakulásokban játszott szerepe növekedhet az elkövetkező években. Így érdemes odafigyelni erre a régióra, és arra is, miként látják saját helyüket a világban a térség államai.

Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója nemrég egy csereprogram keretében Kazahsztánban járt, ennek nyomán vizsgálja most meg e joggal eurázsiainak nevezhető országnak a jelenkori kül- és belpolitikai viszonyait.

Fogalmi képlékenység

A bölcsészet- és társadalomtudományok területén, valamint a közéleti kommunikációban számos olyan fogalom van, amelyek kontextustól függően más és más jelentést kaphatnak. Ezek közé tartozik az Eurázsia kifejezés is, amely az elmúlt évtizedekben egyre inkább ismertté vált, pontos és egységes jelentéssel azonban nehéz lenne felruházni. Eurázsia alatt egyaránt érthetjük az Európa és Ázsia által együtt alkotott kontinenst – ahogy az a földtudományokban is használatos –, ugyanakkor szűkebb, (geo)politikai-kulturális értelemben a volt Orosz Birodalom, illetve Szovjetunió területére is vonatkoztathatjuk a kifejezést.

Ma mindkét értelmezésnek van politikai vonzata is: Nagy-Eurázsia az elmúlt években az orosz külpolitika egyik hívószavává vált, miközben a posztszovjet térség integrációs projektje is az Eurázsiai Gazdasági Unió nevet viseli. De alapvetően eurázsiai jellegű Kína azon törekvése is, hogy az „új Selyemutak” révén összekösse az óriáskontinens keleti és nyugati végét. A hidegháború végeztével pedig számos nyugati think-tank és intézmény is felvette nevébe az eurázsiai jelzőt, ráadásul inkább a szűkebb értelmében, ahogy arra az európai és eurázsiai ügyekért felelős tulajdonképpeni amerikai külügyminiszter-helyettes titulusa is utal.

A pontos határvonalak hiánya jellemző Közép-Ázsia fogalmára is. Ez a szintén földtudományi eredetű kifejezés eredetileg jelölhette teljesen tág értelemben Ázsia észak-déli irányból számított középső sávját a Kaukázustól vagy a Kaszpi-tengertől egészen Mandzsúriáig vagy Japánig, míg másoknál csupán a kontinens közepének környékét, a Magas-Ázsiának is nevezett hegyvidéki területeket (Tibet, Pamír stb.) jelölte. Idővel persze ez a kifejezés is politikai, illetve kulturális színezetet kapott, és manapság elsősorban az öt volt szovjet „sztán”-t, azaz Kazahsztánt, Kirgizisztánt, Tádzsikisztánt, Türkmenisztánt és Üzbegisztánt értjük alatta. Ráadásul Közép-Ázsiának számos nyelven, így az angolban, németben, oroszban stb. párhuzamosan több, olykor felváltva, azonos értelemben használt, máskor viszont egymástól elhatárolt jelentésű változata van. A szovjet időszakban például az öt említett országot a „Kazahsztán és Közép(ső)-Ázsia” (Kazahsztan i Szrednyaja-Azija) fogalom jelölte, míg a Centraljnaja-Azija kifejezéssel az ettől keletre eső területeket (Hszincsiang, Tibet, illetve Mongólia) jelölték, ezzel szemben az 1990-es évektől az utóbbi forma vált egyre inkább bevetté az orosz nyelvben is az öt független köztársaság vonatkozásában.

Közép-Ázsia mindkét Eurázsia-értelmezésben kiemelt helyet kap, nem kis részben azért, mert geopolitikai elhelyezkedése a kontinens közepén egyszerre szolgálhat összekötő kapocsként a körülötte elhelyezkedő kultúrák számára, de köztes térségként akadályt, határvonalat is képezhet közöttük. Közép-Ázsia helyzete valószínűleg a világrend jelenleg zajló átalakulása során is kiemelt jelentőséggel bír majd, a térség országai pedig immár nem csak a nagyhatalmi küzdelmek tárgyaként, de önálló hatalmakként is szóhoz kívánnak jutni a nemzetközi kapcsolatokban.

Kazahsztán eurázsiai jellege

Kazahsztán a tágabb értelemben vett Eurázsia közepén helyezkedik el. Földrajzi értelemben átnyúlik Európába – amelynek köszönhetően bizonyos nemzetközi együttműködésekben, például a labdarúgás területén, az európai szövetség tagja –, területe nagy része azonban Ázsiához tartozik. De etnikai és kulturális tekintetben is eurázsiai országról beszélhetünk, ennek a kulturális eurázsiaiságnak pedig ismét két, egymásba folyó jelentést adhatunk. Egyrészt érthetjük alatta ugyanis azt, hogy csomóponti elhelyezkedése és más kultúrákkal való érintkezése okán egyaránt magán viseli a tágabban vett eurázsiai térség különböző civilizációinak jegyeit, másrészt viszont az eurázsiai kifejezés jelölhet egy önálló kulturális jelenséget is, ami minden közös vagy átvett vonás ellenére sem azonosítható az európai és ázsiai kultúrák egyikével sem.

A tágabb Eurázsia-gondolatnak inkább az előbbi, összekötő szerep, a szűkebb, orosz/posztszovjet értelmezésnek pedig az utóbbi, önálló kulturális-civilizációs jelleg felel meg jobban. Különösen érzékletes a kultúrák találkozása és összefonódása a Közép-Kazahsztánban található Karaganda városában, ahol jelen sorok szerzőjének nemrég lehetősége nyílt közel egy hónapot eltölteni. Bár az 1930-as években alapított Karagandában alapvetően a szovjet építészet a domináns mind a mai napig, a város soknemzetiségű jellegének és az elmúlt évtizedek folyamatainak köszönhetően a legkülönfélébb stílusjegyek figyelhetők meg. Igaz, Kazahsztán soknemzetiségű jellege nem teljesen „természetes” folyamatok eredménye, hiszen több népcsoport – így a csecsenek, németek, koreaiak – képviselőit a sztálini időszakban deportálták a térségbe. A kazah nemzetiségi politika azonban igyekszik a befogadás és békés egymás mellett élés eszméit hangsúlyozni a kor eseményeivel kapcsolatban, a bajban történő kölcsönös segítségnyújtást helyezve a történelmi emlékezet középpontjába.

Sőt, a függetlenné vált köztársaság első elnöke, Nurszultan Nazarbajev az eurázsiai integrációs projektek egyik kezdeményezője volt. Nazarbajev a londoni Chatham House-ban 1994. március 22-én tartott beszédében a következőket mondta: „Kazahsztán egyedi ország Ázsiában, ahol összefonódnak az európai és ázsiai gyökerek. A különböző népek képviselői egységet képviselnek a sokszínűségben. A különböző kultúrák és hagyományok találkozása lehetővé teszi számunkra, hogy magunkba szívjuk az európai és ázsiai kultúrák legjobb eredményeit.” Nem sokkal később a kazah elnök – a Moszkvai Lomonoszov Állami Egyetemen tartott beszédében – már közvetlenül is meghirdette az Eurázsiai Államszövetség eszméjét.

Az elnök eurázsiaiság iránti érdeklődésére jellemző, hogy az ország új fővárosában, Asztanában néhány felsőoktatási intézmény összevonásával egy új egyetemet is alapított, amely az ezredforduló óta a Lev Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetem nevet viseli. Lev Gumiljov szovjet-orosz tudós volt, aki élénken érdeklődött nem csupán a sztyeppi népek történelme, de a két világháború közötti orosz emigráció Eurázsia-gondolata iránt is, így személye mondhatni összekötő kapocs volt a forradalom után kibontakozó, illetve a Szovjetunió felbomlása után reneszánszát élő eurázsianizmusok között. Gumiljov úgyis kapcsolódik Kazahsztánhoz, hogy – ismert orosz arisztokrata származású írók-költők, Nyikolaj Gumiljov és Anna Ahmatova gyermekeként – a sztálini időkben osztályidegenként gyakran került a hatóságok célkeresztjébe, és Gulag-fogsága éveinek egy részét a Karaganda melletti táborban, a Karlagban töltötte. Gumiljov tehát az orosz eredetű Eurázsia-eszméhez, tehát az önálló, de az oroszokkal és a többi posztszovjet állammal közös civilizáció tételezéséhez közelíti a kazah eurázsianizmust, és Nazarbajev az Eurázsiai Államszövetség létrehozásának szükségszerűségét is többek között a következőkkel indokolta: „Mi, a volt [Szovjet]unió köztársaságai, a történelem és a sors által fel vagyunk készítve az egységes közösségre. Jellemző ránk a kapcsolatok és az irányítás egységes formái és mechanizmusai, a közös mentalitás, sok minden más.”

A Gumiljov Egyetemen egy Eurázsia-kutatóközpontot is létrehoztak, amelynek alapító vezetője, Szeit Kaszkabaszov folklór-kutató sokat tette az Eurázsia-gondolat kazahsztáni népszerűsítéséért. Kaszkabaszov a téma egyik ismert nemzetközi kutatójának, Marlène Laruelle-nek adott interjújában viszont az eurázsiaiság egy olyan koncepcióját fejtette ki, amelyben a három eurázsiai országból a szláv Oroszország és a türk Törökország között Kazahsztán jelenti a központ központját, az összekötő kapcsot.

Eurázsiai külpolitika

A kazah Eurázsia-gondolatnak ugyanis gyakorlati oldala is volt, Nazarbajev 1994-es elképzelése alapján rövidesen meg is kezdődtek a tárgyalások egy, a kevéssé hatékonynak bizonyuló Független Államok Közössége mellett vagy helyett létrehozandó integrációs projekt kialakítása érdekében. Bár a fent említett kulturális és történelmi érvek is előkerültek, a kazah vezetés elsősorban úgy érvelt az integráció fokozása mellett, hogy a szovjet gazdasági és politikai berendezkedésből a piaci alapú és demokratikus társadalmakba való átmenet során felmerülő közös kihívások könnyebben leküzdhetők együttműködve, mint külön utakon járva. Mivel azonban ekkor a legtöbb volt szovjet köztársaság saját gazdasági és politikai problémáinak leküzdésével volt elfoglalva, ráadásul több köztársaságban élt a félelem, hogy egy szorosabb integrációs projekt csupán az orosz birodalmi törekvések más formában történő megjelenését jelentené, az ilyen irányú tárgyalások lassan haladtak és csak a volt köztársaságok egy részét ölelték fel.

A posztszovjet integrációs folyamatok történetének felvázolása is meghaladná jelen elemzés kereteit, így csak két kulcspillanatot emelnénk ki témánk szempontjából: az egyik az Eurázsiai Gazdasági Közösség létrehozása 2001-ben, a másik pedig a máig működő Eurázsiai Gazdasági Unió megteremtése 2015-ben. Utóbbihoz eddig mindössze öt ország (Belarusz, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, Örményország) csatlakozott a volt tizenöt köztársaságból, és a közeljövőben is legfeljebb Üzbegisztán vagy Tádzsikisztán esetleges csatlakozása merülhet fel. Ráadásul a posztszovjet értelemben vett eurázsiai integráció effektivitását jelentősen csökkentik az Oroszország és Belarusz ellen az elmúlt években kivetett szankciók, amelyek miatt az érintett országok közötti gazdasági érintkezés egy része a Nyugat szempontjából nézve a „szürke zónába” került.

Az ország tagja a Sanghaji Együttműködés Szervezetének és csatlakozott a kínai Övezet és Út Kezdeményezéshez (Belt and Road Initiative, BRI). Mivel a háború, pontosabban a szankciók miatt az Oroszország területén futó és az Európai Uniót Belarusz határainál elérő északi kereskedelmi folyosó jórészt használhatatlanná vált, Kazahsztánnak kulcsszerepe lehet a Kína és Európa közötti kereskedelemben, hiszen az országon keresztül futhat az ún. transzkaszpi kereskedelmi folyosó, amely a Kaszpi-tenger partjától Azerbajdzsánon, Grúzián és Törökországon keresztül érné el Európát.

Stabilitás és semlegesség

A Kazahsztán előtt nyíló lehetőségek kihasználása szempontjából azonban kiemelt fontossága lehet annak, hogy az ország meg tudja őrizni az elmúlt évtizedekben általánosan jellemző belpolitikai stabilitását és külpolitikai kiegyensúlyozottságát.

Előbbi szempontjából a legnagyobb próbatételt a tavaly januári zavargások jelentették, amely során az ország vezetése a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) csapatainak beavatkozása után tudta ténylegesen helyreállítani a rendet. A zavargások nem csupán a szociális egyenlőtlenségekből fakadó társadalmi elégedetlenség eredményei voltak, de egyben kulminációját jelentették annak a „kettős hatalmi” rendszernek, amelyek a lemondott, de még jelentős befolyással bíró Nurszultan Nazarbajev elnök és annak környezete, valamint a 2019-ben hatalomra kerülő Kaszim-Zsomart Tokajev közötti rivalizálás jelentette az alapját. A zavargásokat követően az idős és gyengélkedő Nazarbajev környezetének számos tagja háttérbe szorult, ahogy az első elnök körül kiépült kultuszt is visszanyesték – legalábbis részben, hiszen a volt államfő nevével, szobraival, képével, idézeteivel máig számos közterületen és közintézményben találkozni. Tokajev elnök egy alkotmányreform, valamint új elnök- és parlamenti választások útján mintegy újralegitimálta elnökségét, és nyitottabbá tette az ország politikai életét. A kettős hatalom megszűnése stabilizáló hatású lehet az ország belpolitikai élete szempontjából, a tavalyi véres zavargások jelenetei, vele párhuzamosan pedig a közélet nagyobb nyitottsága pedig eltántoríthatják az elégedetlenebbeket attól, hogy ismét az utca révén próbáljanak változtatásokat eszközölni az országban.

Egyrészt időről időre felmerül, hogy az ukrajnai események Kazahsztánnal szemben is megismétlődhetnek, bár a két ország viszonyában, illetve nem kis részben a kazah nemzetiségi politikában rejlő különbségek miatt erre viszonylag kicsi az esély. Kazahsztán számára azonban nehézséget jelenthet az is, hogy úgy őrizze meg eddig jó viszonyát Oroszországgal, hogy közben ne kerüljön a nyugati államok célkeresztjébe se. Kazahsztán egyikről sem mondhat le: a Nyugattal való jó kapcsolatra szüksége van a fentebb említett kereskedelmi ambíciók miatt, míg Oroszország máig az ország egyik legfontosabb partnere, ráadásul a Moszkva ellen kivetett szankciók gazdasági lehetőséget is jelentenek számára, hiszen gazdasági közvetítőként léphet fel. Éppen ezért igyekszik a kazah vezetés mindenhol hangsúlyozni semleges álláspontját, amelyet a kazah társadalom jelentős része is oszt. Kazahsztán vezetésétől tehát óvatos egyensúlyozást igényel a jelenlegi helyzet, főképp az ország geopolitikai fekvésének figyelembevételével, hiszen nem csupán két olyan, éppen közeledő birodalom közé van ékelődve, mint Oroszország és Kína, de a világ más nagy- (Egyesült Államok) és középhatalmai (India, Törökország) is élénken érdeklődnek a térség iránt.