A félmilliós Karaganda Kazahsztán ötödik legnagyobb városa, és egy Magyarországnál kétszer nagyobb területű megye központja. A XXI. Század Intézetet is kötelékében tudó Közép-és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, valamint a Karagandai Buketov Állami Egyetem együttműködésének köszönhetően intézetünk vezető kutatója, Kosztur András közel egy hónapot tölt – a XX. Század Intézet kutatójával, Dudás Bertalannal együtt – a szinte Kazahsztán közepén elhelyezkedő városban, és hétről-hétre jelentkező beszámolóival próbálja közelebb hozni e (nem is olyan) távoli országot.
„Gdje-gdje? V Karagangye!” – azaz „Hol-hol? [Hát] Karagandában!” – hangzik az orosz nyelvben ismert szállóige, amelyet akkor használnak, ha valaki nem kívánja pontosabban megosztani tartózkodási helyét. A város központjához közel még emlékművet is állítottak a kifejezésnek, amely sok szempontból hozzájárult Karaganda nagyobb ismertségéhez, ami annál is inkább figyelemre méltó, hogy a települést csak az 1930-as években alapították a helyi szénkitermelés újraindítása, illetve fokozása érdekében, és mindössze 1934-ben nyerte el a városi rangot. A szállóige ráadásul némileg áthelyezte a hangsúlyt a város másik „nevezetességéről”, a Karlagról, amely a Gulág egyik legnagyobb tábora volt (bár az interneten találhatunk olyan értelmezéseket is, miszerint a kifejezés maga is a táborrendszer foglyaitól eredhet).
Igaz, a város számára pozitív hozadéka is volt annak, hogy a szovjet büntető- és munkatáborok egyik központjává vált. Több kísérőnk is elmondta, hogy a városközpont jelentős részét második világháborús hadifoglyok építették fel (köztük magyarok is), az ide száműzött értelmiségiek pedig nagyban hozzájárultak a város kulturális életének fejlődéséhez. Ennek köszönhetően például Karaganda orvosi egyeteme Szovjetunió-szerte ismert volt magas színvonaláról (ma pedig sok külföldi, elsősorban dél-ázsiai diák látogatja), míg az 1938-ban alapított Karagandai Állami Egyetem, amely 1972-ben, Kazahsztán területén másodikként kapta meg az egyetemi rangot és amelynek mi is a vendégei lehetünk, az ország egyik legjobb felsőoktatási intézménye.
Május 11-én, tehát nem sokkal a Kazahsztánban is nemzeti ünnepként számon tartott Győzelem Napja után érkeztünk Karagandába, mindez pedig a város utcaképén is meglátszik. A város központjában, a helyi közigazgatás épülete előtti hatalmas téren egy nagyobb méretű betűkből kirakott felirat emlékeztet – kazah nyelven – május 9-re. Igaz, a színek a háború helyett a tavaszt juttatják eszünkbe, és ahogy kísérőink elmondták, az elmúlt években az ünnep katonai jellege helyett egyre inkább az újjászületés és újrakezdés vált hangsúlyossá. Persze, a város a hőseit sem feledi – több friss felirat és plakát is emlékeztet erre, de vannak állandó emlékművek is természetesen. A régió leginkább tisztelt háborús hőse Nurken Abdirov, aki 1942-ben repülőtársával, Alekszandr Komisszarovval eltalált repülőgépét egy ellenséges hadoszlopba vezette. Abdirov nevét viseli Karaganda egyik központi sugárútja, amelynek városközpont felőli részén egy emlékművet is állítottak neki, vele szemben pedig a nevét viselő sportpalota áll.
