Ki szereti a tilalmakat!? Németországban rengeteg tilalom létezik, mégsem tilos a kommunista diktatúra jelképeinek közszemlére tétele. Bárki zavartalanul sétálhat az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) felségjeleivel díszített pólóban a városban. Ki lehet állni NDK-egyenruhában a Brandenburgi kapu elé vagy stasisnak öltözve lehet nosztalgiapartikra járni. Manapság leveskonzervekre is nyomtatnak NDK-címert, Stasi-emblémás öngyújtót árulnak és NDK-s ereklyékkel dekorálnak éttermeket. Akár sarlóval és kalapáccsal is lehet tüntetni a kommunizmus újbóli bevezetése mellett és olyan tömeggyilkosokat is lehet éltetni, mint Sztálin és Mao Ce Tung. Más, egykori szocialista országokban, mint például Lettországban vagy Litvániában mindez tilos.

A Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) jogi helyzete megosztott az úgynevezett propagandacselekedeteknél. Az olyan propagandaeszközök, amelyek „alkalmasak az egykori nemzetiszocialista szervezetek törekvéseinek folytatására” a büntető törvénykönyv 86. paragrafusának 1. és 4. bekezdése értelmében be vannak tiltva. Azok a jelképek azonban, amelyek a kommunizmus tekintetében alkalmasak ugyanerre, mégis szabadon használhatók. Egy horogkereszt pingálásért akár három év börtön is járhat, a volt NDK állampárt (Német Szocialista Egységpárt, SED) diktatúrájának jelképeit korlátozás nélkül lehet gyártani és terjeszteni. Amit a nemzetiszocializmusnál különösen veszélyesnek tartanak és ezért börtönnel fenyegetnek, azt az SED-szocializmus esetében ártalmatlan nosztalgiának tekintik.

A „megosztók” zászlajának betiltása

Az NDK felségjeleit a Szövetségi Köztársaságban egyszer már betiltották – igaz az 1960-as években. Kezdetben mindkét német állam ugyanazt a fekete-vörös-arany nemzeti lobogót használta. Az NDK vezetése 1959-ben hozott törvényt arról, hogy a zászló közepét egy kerek címer díszítse, ami egy kalapácsból, körzőből és búzakalászból állt. A szövetségi állam és a tartományok 1959. november 4-i megállapodása értelmében a szövetségi rendőrséget kötelezték arra, hogy ahol észleli, azonnal tüntesse el a „megosztók” zászlaját.

A kommunista párt (KPD) és a keletnémet ifjúsági szervezet (FDJ) jelképeit is betiltották. A Szövetségi Alkotmánybíróság 1954-ben és 1956-ban legmagasabb szinten határozott arról, hogy ez a két szervezet az NSZK Alaptörvényével szemben áll. A büntető törvénykönyv szerint ezek jelképeit nem is volt szabad közszemlére bocsátani. Azóta tilalmas – tehát elméletileg napjainkban is – vörös alapon sarlót és kalapácsot vagy kék alapon aranyszínű felkelő napot nyilvános helyen felmutatni, amin a KDP vagy FDJ betűsor is szerepel.

Az enyhülési politika idején a kommunista jelképek tiltását fokozatosan felpuhították. A szövetségi és tartományi belügyminiszterek konferenciája a szocálliberális szövetségi kormány iránymutatása szerint 1970. február 4-én hatályon kívül helyezte az 1959-es megállapodást. Az NDK államként való elismerésével és a diplomáciai képviseletek megnyitásával a kommunista államcímer immáron hivatalosan is beköltözött Bonnba.

Az NDK jelképei a békés forradalom idején

Miközben a Szövetségi Köztársaság politikai osztálya és társadalma az 1970-es és 1980-as években nagyjából elfogadták az NDK létét és a szocializmus számtalan követőre talált a főiskolákon, újságok szerkesztőségeiben és a szakszervezeteknél, az NDK-ban egyre csak nőtt az SED-rezsimmel szembeni elégedetlenség. Amikor 1989 őszén a harag hatalmas tüntetésekbe torkolt, a lakosság dühe a rendszer jelképei ellen fordult.

Tüntetők, éppen úgy, mint az 1956-os magyar forradalom idején, kivágták az államcímert az NDK-zászlókból, így azok majdnem hasonlítottak a nyugatnémet zászlóra. Az NDK új alkotmányát előkészítő Kerek Asztal munkacsoport azt javasolta, hogy a címeren cseréljék fel a kalapácsot és a körzőt a „kardokat ekevassá” békemozgalom jelképével. Az első szabad választások után, 1990. május 31-én az NDK Népi Kamarája úgy döntött, hogy az NDK államcímerét egy héten belül minden középületről el kell távolítani. Ezt követően a szocialista szimbólumrendszer csődtömege üzemekben és a közigazgatásban, egyetemeken, iskolákban, sportklubokban és óvodákban is a kukában kötött ki.

Az újraegyesítés után

Az NDK-nak a Szövetségi Köztársasághoz való csatlakozásáról szóló egyesítési szerződés nem tartalmazott semmilyen kitételt az SED-állam jelképeivel való eljárásmódra. Csupán arról rendelkezett, hogy ami az NDK-ben legális volt, az a Szövetségi Köztársaságban is legális marad. Mivel ez az NDK pártjaira és tömegszervezeteire, azok jelképeire is vonatkozott, ez a kör hirtelen az NSZK Alaptörvényének védelme alá került.

Erre azért nem került sor, mivel a kommunizmus üldözöttjeinek csak kevés politikai szószólója volt, és helyettük a szocialista rezsim útitársainak milliói kerültek a politika fókuszába, akiknek szavazatai nagyobb súllyal estek latba.

Ezek többsége nem akarta az SED jelképeinek betiltását. Az NDK NSZK-hoz való csatlakozása után sok keletnémet rögvest elkezdte a múltat siratni. Az NDK egykori állampártja, amely nevét PDS-re (Demokratikus Szocializmus Pártja) változtatta, csak szította ezt a politikai nosztalgiát és a nyugati rendszer elleni agresszív agitációba kezdett.

A nagy nosztalgiahullám

Míg 1990-ben a keletnémet válaszadók háromnegyede „elviselhetetlennek” tartotta az SED-állam életkörülményeit, addig ez a szám 1994-re 56, 2001-re pedig 44 százalékra csökkent. A korábbi 19 helyett mára a válaszadók 42 százaléka szerint az élet az NDK-ban „elviselhető” volt. Az NDK-hoz való viszony változása a választási eredményekben is megjelent. A PDS támogatottsága a keleti tartományokban mára stabilan 23,6 és 27,96 százalék között mozog.

Eközben Németország az egyesen bizarr NDK-nosztalgia hullámát élte át. A korábbi rendszer olyan támaszai, mint az állambiztonsági miniszterhelyettes, Markus Wolf vagy az NDK-ügyvédek vezetője, Gregor Gysi szinte magától értetődően járnak beszélgetős tv-műsorokba. Gomba módjára szaporodnak az nosztalgiaboltok. A politika és a média hirtelen elkezdte kidomborítani az SED-diktatúra „előnyeit”, amiből a Szövetségi Köztársaság állítólag még tanulhatna is.

E hullám csúcspontja a 2003 nyarán a tv-ben sugárzott nosztalgiashowk volt. Az NDK korábbi műkorcsolyázója, Katarina Witt sokáig tartó ismertségre tett szert, amikor a többrészes NDK-showban az úttörők egyenruhájában lépet fel.

A ZDF egyik műsorvezetője pedig addig merészkedett, hogy ötmillió tévénéző előtt magasba emelt ököllel mondta el az úttörők köszöntését: „A békéért és a szocializmusért – álljatok készen!”, amire a nézők kórusban válaszoltak: „Mindig készen állunk!”.

Provokációk Berlinben

Egy európai szabályozás adott 2007-ben esélyt arra, hogy az NDK-szocializmus jelképeit száműzzék a nyilvánosságból. Amikor a Szövetségi Köztársaság vette át az unió soros elnökségét, az akkori szövetségi igazságügyminiszter, Brigitte Zypries (SPD) azt kezdeményezte, hogy a nemzetiszocializmus szimbólumait egész Európában egységesen tiltsák be. A kelet- és közép-európai országok támogatták ezt a javaslatot, ám kiterjesztették volna a tilalmat a kommunista jelképekre is. Németország ezt elutasította, így végül semmilyen szabályozás sem született.

Innentől kezdve az SED-állam felségjeleivel való visszaélés, különösen Berlinben, egyre groteszkebb vonásokat vett fel. A volt NDK tisztjei Heinz Keßler egykori védelmi miniszter vezetésével 2011-ben a berlini állatkert előtt egyenruhában emlékeztek meg a Nemzeti Néphadsereg (NVA) megalapításának évfordulójáról. Egy évvel később, a berlini fal felépítésének évfordulóján pedig két FDJ-inges férfi pont akkor jelent meg a berlini fal emlékhelyén, amikor politikusok és az áldozatok képviselői a fal áldozataira való megemlékezés koszorúit helyzeték el. A Brandenburgi kapu elé szinte naponta felsorakoznak NDK-egyenruhások, akik a turisták kedvéért a szocialista állam lobogóját lengetik, vagy „vízumokat” állítanak ki a „határátlépéshez”. Egy úgynevezett Ostelben Stasi-lakosztályt is bérelhetünk, de vásárolhatunk bekeretezett képet Honeckerről is. Az egykori berlini falnál pedig úttörő nyakkendős eladónőktől vásárolhatunk NDK-fagylaltot.

A berlini Treptower Parkban lévő szovjet hősi emlékműnél 2013 májusában igazi botrány tört ki. A „Nemzeti Néphadsereg hagyományőrzői” díszlépésben vonultak fel. A rendőrség nem lépett föl, mivel nem látott jogalapot a beavatkozásra. Óriási volt a politikai felháborodás Berlinben, a CDU/CSU Bundestag-frakció akkori vezetője, Volker Kauder az eset alapján az SED-állam jelképeinek betiltásán gondolkodott. Egy erre irányuló javaslatot nem sokkal később a CDU pártkongresszusa nagy többséggel támogatott.

Azonban az ellenállás is hamar megjelent. Egy levélben az akkori szövetségi igazságügyminiszter, Sabine Leutheuser-Schnarrenberger elutasította, hogy az SED-rezsim igazságtalanságait a nemzetiszocializmus szörnyűségeivel egy lapon említsék. A szövetségi kormány keleti ügyekért felelős megbízottja, Iris Gleike (SDP) azzal az indokkal utasította el az SED-jelképek betiltását, hogy „nem szabad az NDK-t a náci Németországhoz hasonlítani”. Párttársa, a szocdem politikus és teológus Richard Schröder ebben az összefüggésben az SED-jelképek betiltását véleménycikkében „indokolatlannak, károsnak és nevetségesnek” nevezte.

A Bundestag CDU-frakciójának tagja, Philipp Lengsfeld 2015 januárjában sokak meglepetésére azt közölte, hogy az unió feladta az NDK-jelképek betiltásának tervét. Indokként jogi akadályokat hozott fel. Ráadásul az Emberi Jogok Európai Bírósága egy ilyen irányú magyar tilalmat jogellenesnek nyilvánított. A Balpárt mérvadó része hivatalosan is elismerte az NDK igazságtalan voltát, ezáltal a tilalom már nem is volt annyira sürgős.

Az Európai Bíróság határozata azonban egy különleges esetre vonatkozott, amely egy öt centiméter átmérőjű vörös csillagról szólt. A kommunista jelkép a törvényesen működő kommunista párt egyik aktivistájának kabátján volt látható. A straßburgi bíróság alapvetően elfogadta, hogy mások jogainak védelme céljából legitim a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozni. Azt vitatta, hogy ebben a konkrét esetben ez szükséges volt-e, és a tilalom összhangban áll-e az Európai Emberjogi Konvenció 10. cikkelyével.

A német igazságszolgáltatás is kétes szerepet játszott a kommunizmus örökségének feldolgozásánál. Annak ellenére, hogy a KPD és az FDJ jelképei a büntető törvénykönyv §86a értelmében egyértelműen be vannak tiltva, az utóbbi évek bírói döntései ezt a tilalmat fokozatosan kiüresítik. Ez történt két esetben is, ahol 2017-ben drezdai és chemnitzi szélsőbaloldali tüntetők ellen indult eljárás a KPD-zászló nyilvánosság előtti felmutatása miatt, amit az igazságszolgáltatás megszüntetett. Az indoklás szerint nem volt egyértelmű, hogy a betiltott KPD vagy egy utódszervezetének jelképéről volt-e szó. A sarló és kalapács felmutatása csak akkor büntetendő, ha az közvetlenül az 1956-ban betiltott párthoz kapcsolódik. Ez a korlátozás nem vonatkozik a nemzetiszocialista jelképekre.

Hasonló indoklással helyezték de facto hatályon kívül az FDJ-jelképek tilalmát. Egy berlini bíróság felmentette azt a két FDJ-tagot, akik 2012-ben a fal áldozatainak megemlékezésén kék ingben jelentek meg. Az indoklás szerint nem volt egyértelmű, hogy esetükben a betiltott nyugatnémet vagy a nem betiltott NDK-FDJ jelképét viselték-e. Valójában az FDJ szervezetileg egységes volt, és csupán a korábbi NSZK területén tiltották azt be.

A berlini Trepower Parkban tarott, NDK-s egyenruhás felvonulás is büntetlen maradt. A rendőrség csak utólag döbbent rá arra, hogy a „Nemzeti Néphadsereg hagyományőrzői” akciójukkal megszegték a gyülekezési jog egyenruhaviselési tilalmát. Az államügyészség csak utólag indított eljárást, melynek keretében több házkutatást is tartottak, és öt résztvevő ellen emeltek vádat. A bíró azonban az alacsony társadalmi veszélyesség miatt beszüntette az eljárást, mivel szerinte sem a büntetés, sem a felmentés nem lett volna „helyes jelzés”.

Ez a kettős mérce oda vezet, hogy számos ma élő német szemében az NDK egy ártalmatlan rendszerré válik, ami nem csak az életükben tartós  károsodást elszenvedett áldozatok számára keserű. A politikai rendszer jövőjét is befolyásolja, ha az SED-hez hasonló diktatúrákat nem stigmatizálják egyértelműen. Az, hogy ennek elmaradását pont a nemzetiszocializmus tapasztalatával indokolják, csak azt mutatja, hogy mennyire keveset tanult Németország a saját történelméből.

Borítókép: Wikipédia