A baloldali pártok komoly válságban vannak, a kiszivárgó információk szerint legtöbbjük még mindig nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges aláírásokat, Magyar Péter megjelenése tehát nem a Fidesznek, hanem nekik ártott – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: a hivatalos kampány első hetének a nyertese mindenképpen a Fidesz, amely párt elsőként gyűjtötte össze az aláírásokat, magasan vezeti a népszerűségi listákat és látványosan beindította a kampányát.
Múlt szombaton hivatalosan is elkezdődött a választási kampány, a jelöltek és a jelölőszervezetek szombat reggel elkezdték az ajánlások gyűjtését az európai parlamenti, a helyi önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati választásra. Az ajánlások gyűjtése mozgósítási versenyt jelent a pártok között, ugyanis a szükséges aláírások összegyűjtésének gyorsasága jelzi, hogy az egyes politikai erők mennyire képesek megszólítani a szavazóikat, mennyire tudják mozgósítani őket és mennyire szervezettek. Az EP-választáson azok a pártok állíthatnak listát, amelyek május 3-áig 20 ezer érvényes ajánlást gyűjtenek össze. A főpolgármester-jelölteknek minimum 5 ezer fővárosi választópolgár ajánlására van szükségük az induláshoz – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője hangsúlyozta: ebből a szempontból is kiemelt jelentősége van annak, hogy a kormánypártok aláírásgyűjtése rekordsikeres volt.
A balliberális oldal ezzel szemben még mindig nem adta le a szükséges alírásokat a Választási Irodának.
A kiszivárgó információk szerint az EP-lista állításához szükséges 20 ezer aláírás még többségüknek össze sem gyűlt, pedig már egy hete zajlik az aláírásgyűjtés – fogalmazott az elemző. Hozzátette: a jelek szerint a Momentum van a legnagyobb válságban, amely párt lényegében elveszítette a szavazóit az elmúlt hetekben, az aláírásgyűjtés is nekik megy a legnehezebben, minden jel szerint egyetlen egy EP-mandátumot sem szereznek majd június 9-én. Kiemelte: a helyzetet tovább nehezíti számukra, hogy végül – a szocialistákkal és a Párbeszéddel ellentétben – ők nem csatlakoztak a DK vezette balliberális összefogáshoz, így önállóan indulnak az EP-választáson, ami teljesen védtelenné teszi őket a Magyar Péter jelentette veszéllyel szemben. Ugyanakkor szerinte még a DK is komoly problémákkal küzd, az aláírásokat még ők sem adták le.
Az elemző szerint mindez arra vezethető vissza, hogy Magyar Péter megjelenése politikai válságot eredményezett a baloldalon, az így is igen megosztott ellenzéki szavazótábort fragmentálta tovább. Hozzátette: ugyanezt igazolja az a friss közvélemény-kutatás, amelyet maga Magyar Péter is reklámozott a közösségi oldalán. A korábban Jobbik-közeli, most főként a Momentumnak dolgozó Iránytű Intézet friss kutatása szerint Magyar Péter pártja már 26 százalékon áll, ugyanakkor a Fidesz továbbra is 50 százalékot szerezne egy most vasárnapi választáson. Ezzel szemben a baloldal pártjai meggyengültek, a Demokratikus Koalíción kívül jelen állás szerint senki más sem éri el a parlamenti bejutási küszöböt, csak Magyar Péter pártja. A Magyar Péter által hivatkozott Iránytű Intézet elemzője pedig világosan elmondta: Magyar Péter kizárólag a baloldali pártok szavazótáborát tudta megszólítani, az ellenzéki oldalt osztotta tovább. Deák Dániel elmondta: ő már hetek óta erre hívja fel a figyelmet, ezek a kutatások is ezt támasztják alá.
A mostani helyzet nagyban hasonlít a 2018-as választási kampányra, ahol a Simicska Lajos által támogatott Jobbik hasonlóan Magyar Péterhez Orbán Viktorral és Gyurcsány Ferenccel egyaránt kritikus kampányt folytatott, ami megosztotta az ellenzéket, míg a Fidesz könnyen kétharmados győzelmet aratott. Ennek ellenére a Magyar Péter mögött álló globalista erők célja, hogy destabilizálják a magyar békepárti kormányt – fogalmazott az elemző. Mindez szerinte azért lenne fontos a globalista politikai erőknek, hogy meg tudják akadályozni a magyar békepárti álláspont további terjedését, aminek egyik fontos példája Szlovákia, ahol mind a parlamenti, mind az elnökválasztáson olyan jelöltek nyertek, akik osztják a magyar álláspontot az orosz–ukrán háború ügyében.
Miközben a baloldal válságban van, Orbán Viktor a héten országjárásba kezdett, ami további mozgósító hatással lehet a jobboldali szavazókra.
A múlt szerdai fővárosi kampánynyitó mellett pénteken a Fidesz országos EP-kampánynyitó rendezvényt is tartott, amelyen bemutattak a megmérettetés tétjét megfogalmazó Választási Manifesztumot. A kormánypártok fő üzenetei: a háború, az illegális migráció és a genderpropaganda elutasítása. Mindhárom téma fontos ügy, ráadásul egész Európában ezek a fő konfliktustémák – szögezte le Deák Dániel.