Változik az Európai Ombudsman személye, mivel lemond pozíciójáról az ír Emily O’Reilly, aki 2013 óta felelős az uniós intézmények hivatali visszásságainak kivizsgálásáért. Két olasz, egy portugál, egy észt, egy holland és egy osztrák–német pályázik a következő európai ombudsmani posztra. Nem véletlen a személyváltás, mivel ismét aktuálissá vált a pozícióhoz tartozó hatáskörök szűkítése. Az új von der Leyen-Bizottság ugyanis minden eddigieknél erőteljesebben törekszik arra, hogy az uniós intézmények számonkérésének minden lehetséges módjától megszabaduljon, O’Reilly működése pedig az elmúlt bő egy évtized során számos igen kellemetlen pillanatot szerzett az Európai Bizottság aktuális vezetése számára a szabálytalan és korrupciós ügyekben. Az Ombudsman hatáskörének szűkülésével Brüsszel az ellenőrzés egyik utolsó, puha eszközét is lerázná magáról, pedig a jogállamiság elveinek betartása, a szabályszerű működés, az elszámoltathatóság kötelezettsége továbbra is vonatkozik az EU működésére.
A XXI. Század intézet új elemzése az új Európai Bizottság azon törekvését vizsgálja, hogy mindennemű ellenőrzés nélkül működhessen az előtte álló öt esztendő során.
Az Ombudsman eddig is gyenge eszköz volt a hivatali visszaélésekkel szemben
Az Európai Ombudsman működésének jogalapját az Európai Unió működéséről szóló szerződés 228. cikke, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 43. cikke határozza meg. A Maastrichti Szerződés által létrehozott uniós szerv célja a polgárok védelmének javítása az európai uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek tevékenysége során felmerülő hivatali visszásságokkal kapcsolatban és ezáltal a közösségi intézmények döntéshozatalának és ügyvitelének nyitottabbá tétele, demokratikus elszámoltathatóságuk növelése.
Az Európai Ombudsman vizsgálatainak fő területei az uniós intézmények igazgatásának átláthatóságához és elszámoltathatóságához kapcsolódnak, ide tartoznak a korrupciós, etikai kérdések kivizsgálása, a pártatlanság biztosítása és a polgárok részvételének biztosítása az uniós döntéshozatalban. Az ír ombudsman tízéves mandátuma alatt a tisztség szerepe folyamatosan nőtt, amit az elé tárt ügyek jellegének változása is jellemez.
Az Ombudsman a korábbiakban jellemzően egyedi, gyakran személyzeti fókuszú ügyeket vizsgált ki, amelyek kevéssé kapcsolódtak szakpolitikákhoz vagy uniós programokhoz. Jellemző ügy volt, amikor egy panaszos beadványa nyomán az Európai Személyzeti Felvételi Hivatalt, az EPSO-t hívta fel arra, hogy az pontosítsa a felvételi versenyvizsga-felhívásokban a jogosultságra és az előválogató tesztekre vonatkozó információkat. A lobbitevékenység átláthatóságának biztosítása különösen fontos volt a távozó O’Reilly számára, hivatalba lépését követően szinte azonnal eljárást indított, majd 2014-ben határozatot tett közzé, amelyben kijelentette, hogy „hivatali visszaélésnek minősül az, hogy a Bizottság megtagadta azon találkozók online közzétételét, amelyeket szolgálatai és alkalmazottai a dohányiparral képviselőivel tartottak.”
Az Európai Ombudsman határozatainak ellenére sem javult a Brüsszeli korrupciós helyzet, ami a Katargate-botrány is megmutatott.
Botrány botrány hátán, de érdemi következmény sehol
2018-ban az úgynevezett Selmayr-gate ügyben, amikor az Európai Bizottság akkor elnöke egyetlen hétvége alatt eljárási trükkel emelte a Bizottság főtitkári székébe saját kabinetfőnökét, az Európai Ombudsman nyíltan kimondta, hogy az intézmény mesterségesen a sürgősség érzetét keltette a főtitkári poszt betöltésével kapcsolatban, így igazolva, hogy nem írtak ki pályázatot az állásra. Mint írta, úgy manipulálták a szabályokat, hogy az eljárás tisztességesnek és korrektnek tűnjön, de a valóságban a kivételes sürgősségi eljárás csak azt a célt szolgálta, hogy biztosítsák Selmayr kinevezését. Az Európai Bizottság a döntést nem vonta vissza, így a jogsértés következmények nélkül maradt.
A Pfizer oltóanyagok beszerzésével kapcsolatos ügyben szintén következmény nélkül maradt az elmarasztaló határozat. 2022 júliusi határozatában Emily O’Reilly hivatali visszásságot állapított meg, amikor azoknak az sms üzeneteknek az ügyét vizsgálta, amelyeket Ursula von der Leyen bizottsági elnök az oltóanyag-vásárlások idején váltott Albert Bourlával a Pfizer gyógyszercég vezérigazgatójával. Határozatában kimondta: az Európai Bizottság még mindig nem tisztázta, hogy léteztek-e ezek az üzenetek, és hogy a nyilvánosságnak joga van-e betekinteni ezekbe. Arra kérte a Bizottságot, hogy végezzen átfogó kutatást az sms-ek után, azonban Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos legutóbbi válaszából nem derült ki az ügyben semmi érdemleges. A válaszban Jourova elismerte, hogy a munkával kapcsolatos szöveges üzenetek uniós dokumentumok lehetnek, ugyanakkor azt is közölte, hogy a bizottság belső politikája szerint ezeket nem kell nyilvántartásba venni.
Az Ombudsman a Pfizer oltóanyagok beszerzésének módját elítélte és ajánlásokat tett arra, miként változtassa meg az Európai Bizottság a gyakorlatát, az uniós intézmény azonban ezeket egyáltalán nem vette figyelembe.
Az uniós források kezelését is kifogásolta a távozó Ombudsman
A helyreállítási alappal kapcsolatban – amelynek forrásaihoz Magyarország a mai napig nem jutott hozzá – az Ombudsman szintén szigorú átláthatósági kifogásokat támasztott. Hivatalához ugyanis számos panasz érkezett azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság nem megfelelően kezelte a nemzeti helyreállítási tervekkel kapcsolatos dokumentumokhoz való nyilvánossági kérelmeket. Az Ombudsman ezen felül a nemzeti helyreállítási tervek értékelésére és az alapok elköltésének felügyeletére bevezetett mechanizmusokat is komolyan kifogásolta és 2022 februárjában levélben fordult az Európai Bizottsághoz, amelyben további tájékoztatást kért az intézménytől. Válaszában a Bizottság nem szolgáltatott kellő információkat az RRF végrehajtásával kapcsolatosan. Számos kérelem és levélváltás követte egymást és idén novemberben az Európai Ombudsman végül megállapította, hogy a Bizottság szándékos késedelme a hozzáférés biztosítása kapcsán komoly hivatali visszásságot jelent. A nyilvánosság biztosítása mégis az Európai Bizottság egyik leggyengébb pontja. Az Európai Ombudsman felmérése szerint is az esetek 85%-ában elmulasztja a nyilvánossági kérelmek határidejét, vagy nem tesz eleget a jogos kérelmeknek. Tavaly októberben az Ombudsman átfogó vizsgálatot indított az EU intézményeinek átláthatósági gyakorlata kapcsán, amely idén év végén, a távozó Ombudsman utolsó feladatainak egyikeként zárul majd.
Kérdés, hogy mire készülhet az Európai Bizottság az új ötéves mandátum alatt, ha az Ombudsmant a jogszerűségi kontroll ilyen puha eszközeként sem tűri el a jövőben.
Az új Ombudsman jelöltek is saját jogkörük leépítését támogatják
2019-ben, Emily O’Reilly legutóbbi újraválasztásának idején, több ellenjelölt az Ombudsman ellenőrzési jogának szűkítése mellett kampányolt. Ilyen volt például Julia Laffranque észt legfelsőbb bírósági bíró, aki idén is indul a posztért.
„Az ombudsman munkájának alapja a jog” – fogalmazott Laffranque egy 2019-es cikkében mondván, hogy az O’Reilly uniós intézményekkel szembeni túlzottan kritikus megközelítése aláássa a hivatal hitelességét és hírnevét. „Egy ombudsmannak képesnek kell lennie arra, hogy megbízatásának gyakorlása során mind a túlzott érdemi, mind pedig az eljárási szempontú kifogásoknak határozottan ellenálljon”, mivel a túl sok kritika csökkenti annak esélyét, hogy az uniós intézmények elfogadják a hivatalos ajánlásokat – tette hozzá az észt bíró. Marino Fardelli, egy korábbi regionális tanácsos, aki jelenleg az olaszországi Lazio ombudsmanja szintén az ombudsman jogkörének szűkítésének szükségessége mellett foglalt állást. Rajtuk kívül is minden jelölt kapcsolódik már valamilyen módon az uniós intézményrendszerhez, Reinier van Zutphen holland ombudsman, Claudia Mahler, az ENSZ idősek jogainak független szakértője, Emilio de Capitani, az Európai Parlament polgári szabadságjogokkal foglalkozó bizottságának volt munkatársa, Teresa Anjinho, aki korábban igazságügyi miniszterként, 2017 után a portugál ombudsman helyetteseként dolgozott, jelenleg az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF felügyelőbizottságának tagja.
Az eddigi számonkérés leépítése minden oldalról is biztosítottnak tűnik Brüsszel számára az új időszakban, miközben a tagállamok jogállamisági kontrollját az elképzelések szerint csúcsra járatnák az előttünk álló öt évben. Bárhonnan is közelítjük meg a jogállamiság szervezeti szintű megvalósulásának feltételeit – a jó kormányzás elvárásából vagy a fékek és ellensúlyok elve irányából –a szabályos működés és az elszámoltathatóság a demokratikus működés valódi sarokköve. Lényege, hogy a döntéshozó, tehát ebben az esetben az Európai Unió intézményei azok felé tartoznak felelősséggel a felhasznált erőforrásokért és a gyakorolt hatáskörökért, akiktől ezek származnak, ezek pedig a tagállamok.
Az 1990-es évekig az európai jogállamisági gondolkodás arra a kérdésfeltevésre irányult, hogy a közösségi intézmények jogszerűen működnek-e, megfelelően képviselik-e a tagállamok érdekeit és biztosítják-e az állampolgárok alapvető jogainak tiszteletben tartását. A keleti bővítésre való felkészülés – és az újonnan csatlakozó országok megregulázására irányuló törekvés – jó indokot kínált az EU bürokratái számára, hogy maguk helyett a tagállamokat tegyék a jogállamisági vizsgálat tárgyává és ez a helyzet máig változatlan. Itt az idő felszámolni a brüsszeli önkényt és korrupciót és bevezetni az uniós intézmények jogállamisági számonkérését.
Az uniós intézmények jogállamisági vizsgálata soha nem volt még ennyire időszerű, mivel azok egyedi jogsértései együttesen rendszerszintű visszaéléseket jelentenek, amelyek nemcsak az alapértékeket, de a közösség pénzügyi érdekeit egyaránt sértik.
