Alekszej Navalnij a jövőbeli oroszországi politikai változások kulcsfigurájaként került a nyugati köztudatba. Az orosz politikum valóban átalakulóban van, ebben azonban Navalnij csak mellékszereplő.

Február 2-án az egyik moszkvai bíróság letöltendővé változtatta az ismert blogger és politikai aktivista, Alekszej Navalnij felfüggesztett börtönbüntetését, közel három évre rács mögé juttatva ezzel az orosz „rendszeren kívüli ellenzék” (nyeszisztyemnaja oppozicija) egyik vezéralakját. A politikus letartóztatásakor a hívei által beígért állandó tiltakozó akciók szinte azonnal véget is értek, miután a be nem jelentett akciók résztvevőit a rendőrség minden alkalommal és minden helyszínen szorgosan összegyűjtötte. A Kreml és a „rendszeren kívüliek” játszmája azonban folytatódik.

Navalnij nem „a nép hangja”

A Navalnij-ügy ugyanis alapvetően egy politikai játszma, amelyben a fennálló politikai rendszeren kívül rekedt és annak alapjait is megkérdőjelező ellenzéki csoportosulás a saját bázisát próbálja kiszélesíteni, miközben a hatalmon lévők olykor gőzlevezetőként is „használva” ezt a csoportot igyekeznek fenntartani annak marginális jellegét. Navalnij ugyanis korántsem az orosz társadalom többségének az elhallgattatott hangja, hanem egy hangos, ám töredezett és viszonylag csekély támogatottságú politikai közeg egyik legjobban szervezett csoportjának jól felépített vezéralakja. Ebben a szerepkörben persze

A függetlennek tekinthető, Oroszországban külföldi ügynökként számontartott Levada-Centr közvélemény-kutató felmérései szerint az oroszok többsége nem ért egyet Navalnij tevékenységével, elutasítottsága pedig még a választókorúak közül a vele leginkább szimpatizáló 18–24 éves korosztályban is nagyobb a támogatottságánál. A többség nem hisz abban, hogy a Kreml mérgezte volna meg a blogger-politikust, „bizalmi indexe” pedig mindössze 5 százalék, azaz ennyien említették őt a „nevezzen meg öt megbízható politikust” kérdésre válaszolva.

Ettől függetlenül persze nem lehet elbagatellizálni sem a jelentőségét, ahogy ezt a most hozott ítélet is mutatja. A tavalyi mérgezési ügyet követően a Kreml számára is kényelmesebb lett volna, ha Navalnij a nyugati orosz emigránsok népes táborát gyarapítja, mint hogy az ügyet a maga előnyére fordítva erkölcsi tőkeként aknázza ki otthon. A gyors fellépés oka a formális büntetőjogi indítékokon kívül az lehetett, hogy

a Kreml pedig aközött dönthetett, hogy maga veszi át a kezdeményezést, vagy megpróbál Navalnij és támogatói lépéseire reagálni. A vezetés az előbbi mellett döntött, egyelőre sikerrel, ugyanis Navalnij stábja máris bejelentette: tavaszig felhagynak a további tiltakozó akciókkal – ehelyett inkább a nyugati hatalmak nyomásgyakorlását próbálják fokozni a politikus szabadon engedése érdekében.

Ez a lépés, akárcsak a Bidenhez címzett levél, amelyben a Navalnij ellen hozott ítéletben érintett hivatalnokok elleni szankciókat szorgalmaznak, persze könnyen kontraproduktív lehet, nem csupán azért, mert csökkenti a hívek lelkesedését, de azért is, mert a társadalom jelentős része számára mintegy alátámasztja azt, hogy 1) Navalnij tábora marginális, és néhány letartóztatással felbomlasztható, 2) Navalnij a nyugati hatalmak oroszellenes politikájának puszta eszköze. A szankciós politika pedig eddig sem érte el célját, sőt, Putyin támogatottsága éppen a Krím annektálását követően, az oroszellenes szankciók csúcsán volt a legmagasabb. Persze a szankciók célja nem is a nép meggyőzése, hanem az orosz elitek globalizáció felé nyitottabb, nyugati érdekeltségekkel rendelkező részének rákényszerítése egyfajta palotaforradalomra, amely Putyin eltávolításával vagy legalábbis a putyini (kül)politika drasztikus korrekciójával járna. Eddig azonban ez is hiú ábrándnak bizonyult.

Kosztur András teljes írása az Index.hu oldalán olvasható.