A nagy sikerű Eötvös-előadások keretében ezúttal Lánczi András tartott előadást „Erkölcs és filozófia a politikai megváltás korában” címmel a Várkert Bazárban. A Széchenyi-díjas filozófus, politikatudós, egyetemi tanár előadásában kifejtette, hogy ma vannak olyan kulturális erők a nyugati civilizációnkban, amelyek zárójelbe akarják tenni azt a kultúrát, amelyből született. Meglátása szerint ennek egy súlyos következménye, hogy a modern kor emberei nárcisztikus egyénekké váltak, ami immár a közösségi létet is problémássá teszi, ezért az egyén és a közösség egyensúlyát helyre kell állítani.
Az Eötvös József-előadások célja
A XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány együttműködésének köszönhetően 2015-ben indult útjára a nagy sikerű Eötvös József-előadások című rendezvénysorozat. Az évről évre megrendezett, Magyarországon ritkán megforduló külföldi, illetve nagy tekintélyű hazai előadókat felvonultató programsorozat célja, hogy a résztvevők az adott témában legjáratosabb, leginkább lényeglátó és leghitelesebb értelmezők segítségével gondolkodhassanak el folyamatosan változó világunkról, a közéletet leginkább foglalkoztató aktuális kérdésekről.
A rendezvénysorozat idei vendége Lánczi András Széchenyi-díjas filozófus, politikatudós, egyetemi tanár volt, aki a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke. 2016 és 2021 között a Budapesti Corvinus Egyetem rektora volt, ahol korábban a Politikatudományi Intézet igazgatói tisztét töltötte be. Főbb kutatási területe a politikai filozófia, a politikatudomány ismeretelméleti kérdései, valamint a politika és morálfilozófia, a politikai teológia és a konzervativizmus elméleti problémái. Lánczi András dolgozott a Századvég Alapítvány kuratóriumi elnökeként, a Mathias Corvinus Collegium és a Corvinus Egyetem kuratóriumának jelenleg is tagja.
Számos kiadvány szerzője, szerkesztője vagy fordítója. 2002-ben jelent meg a Konzervatív kiáltvány, 2009-ben pedig a Sors-hagyaték című kötete. Legutóbbi könyve, a 2023-ban megjelent Politikai megváltás arra keresi a választ, vajon megválthatja-e az elmagányosodott, modern embert a politika. Lánczi András munkássága elismeréseként 2012-ben megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét és 2022-ben Széchenyi-díjban részesült.
A rendezvény során Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy nagy presztízsű előadás-sorozat meghonosítása önmagában is öröm, hiszen ezáltal mindannyian többek leszünk, gazdagodik a látásmódunk.
A rendezvénysorozat mindemellett egyfajta polgári együttlétet is szimbolizál – tette hozzá.
A XXI. Század Intézet főigazgatója Lánczi András kapcsán hangsúlyozta, hogy büszke az előadóra, aki segíti megérteni a világ eseményeit.
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, hogy “A kereszténység volt Európa archimédeszi pontja, és az európai politika ma sem létezhet kereszténység nélkül”, hiszen a szabadelvű liberális jogállam működésének feltétele a keresztény erkölcsiség. Ezzel szemben áll a mai Európa, amely veszélybe került, félreismeri önmagát – fogalmazott.
Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnök-főigazgatója köszöntőjében kiemelte, mekkora problémává vált napjainkban a hitelesség, bizalom hiánya, amin csak az őszinteség segíthet, és ezt a folyamatot szeretné visszafordítani a konferencia-sorozat is.
Az egyén és a közösség egyensúlya
Lánczi András „Erkölcs és filozófia a politikai megváltás korában” című előadásában elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy megerősödtek azok a progresszívnek nevezhető kulturális, politikai és gazdasági csoportok, amelyek zárójelbe akarják tenni azt a kultúrát, amelynek tartópillérei a kereszténység és az antikvitás, és amelyből – minden ellentmondásossága ellenére – valójában maga az európai kultúra megszületett. Az elmúlt kétezer évet végigkísérő filozófiai szembenállás, a régiek és a modernek vitája ma a konzervatívok és a progresszívek szembenállásában tapintható ki, ám utóbbiak a kizárólagosságra törekednek – elvetve ezzel a párbeszéd és a gondolkodás szabadságának lehetőségét. Ugyanis – állítják az úgynevezett modernek – minden régi dolog elavult és fejletlen, szemben az újításokkal. Ráadásul igyekeznek ezt az elvet morálisan is alkalmazni, azaz szerintük az új dolgok jobbak, mint a régiek. Így válik a progresszió áldozatává számtalan emberi erény és minden természetes közösség.
A nyugati civilizációban megszületett egy új embertípus, akit az utilitarista etika, azaz a haszonelvűségre alapozott ítélkezés és a végtelen fogyasztás illúziója mozgat. Lánczi meglátása szerint az individualizáció csúcsterméke a nárcisztikus ember, amely típus abból jött létre, hogy a 80-as évek végétől megfigyelhető volt az, hogy az emberek kiábrándultak a politikából, a különféle irányzatokból és így az üressé váló énjüket próbálták kitölteni. Hozzátette, “itt nem a magányról van szó, hanem a hitvesztésről, valamint a közösség- és tradícióellenességről.”
A modernség problémájának témakörében kifejtette, hogy miközben a modern világ hatalmasra növelte az ember szabadságát, egyidejűleg magára is hagyta az egyént. Pedig „az emberi élet értelme nem privát kérdés” – hívta fel a figyelmet a professzor, hisz a kérdésfelvetésre olyan közösségi választ kell adnunk, amelyben az egyén morálisan elboldogul.
A nyugati ember végül önmagára maradt: se Istene, se túlvilági vigasza nincs.
Ezt akarja pótolni e világi paradicsomi állapotok ígéretével: ezt egyedül a politikusok tehetik meg, s meg is teszik. Lánczi András – miközben látleletet adott a modern korról és a benne élő modern, nárcisztikus emberről – egyúttal azt is bemutatta, hogyan és miért jutott ebbe a technikailag szuperfejlett, lelkileg pedig minden korábbinál esendőbb állapotba. A modernség – hívta fel végül figyelmet – emellett folyamatosan megszakítja a kapcsolatot a tapasztalattal, azaz a válósággal és a tiszta racionalitáson alapuló logikát helyezte előtérbe, aminek következménye, hogy a „kritikus el nem köteleződés jellemzi a mai modern kultúrát”. Azonban a kötődés nélküli ember a legkiszolgáltatottabb lény.
A Széchenyi-díjas filozófus azonban nem gondolja azt, hogy a borúlátó diagnózisa alapján fel kellene adnunk a gondolkodás lehetőségét, ahogy a kultúránk megőrzéséért tett erőfeszítések sem értelmetlenek. Pesszimisták lehetünk ugyan, de realistának kell maradnunk, s hinnünk kell az újrakezdésben. A politika mindent maga alá gyűr, ami beláthatatlan veszélyekkel jár, de nem futhatunk el, hanem kísérletet kell tennünk a politikai filozófia restaurálására. A múlt nagyjait követve, óriások vállán állva, de egyedi módon. Blaise Pascal és Leo Strauss nyomában, folytonosságot teremtve, de új gondolatokkal felvértezve.
Az előadást végigkísérte a „filozófia csendes dicsérete”, tucatnyi megidézett filozófussal, Platóntól Heideggerig és megannyi politikai gondolkodóval, ami azt bizonyítja, hogy a modernek és régiek vitája nem dőlt el és nem is fejeződhet be a modernek győzelmével, hisz az annak a kultúrának végét jelentené, amit európai kultúrának nevezünk. Be kell látnunk azt, hogy a kiterjesztett, nárcisztikus énnel a közösségi lét vált problémássá, bizonytalanságot és fájdalmas lelki hiányt okozva a nyugati embernek. Az ember megváltásra szoruló lény, feladatunk van tehát, de mindenekelőtt helyre kell állítanunk az egyén és a közösség egyensúlyát.
