Elkeseredett küzdelem dúl a közbeszéd és a politikai nyelv körül.

A politikusokat gyakran nem is a nézeteikért és tetteikért éri támadás, hanem inkább azért, hogy milyen szavakkal juttatják kifejezésre, amit gondolnak, s amit tesznek. A nyelvrendészet nem csupán az önjelölt politikai cenzorok vadászterülete. A kibontakozóban lévő kultúrharcba, amelynek tárgya a nyelv, maga a rendőrség is bekapcsolódott. Nem sok kétség férhet hozzá, hogy a közbeszéd alaposan leromlott. A politikai diskurzus sokszor hatásvadász, a lényeget viszont kerüli. Ritka eset, hogy gondolkodásra késztet, és tudatosan kerüli, hogy világosan és egyértelműen tükrözze a beszélő világképét. Így hát az Atlanti-óceán mindkét oldalán dívó politikai nyelv minősége iránt jogos lehet az aggodalom. Csakhogy a politika nyelve körüli ellentétek mögött korántsem a minőségféltés húzódik meg, sokkal inkább az a törekvés, hogy korlátozzák, mi mondható ki a nyilvános vitákban. Lássuk például Nagy-Britannia esetét. Újabban sok támadás éri a „mérgező” avagy „kíméletlen” politikai nyelvhasználatot, és ez gyakran azzal a követeléssel párosul, hogy bizonyos szavakat száműzni kell a használatból.

Frank Füredi teljes írása a Látószög blogon olvasható.