Az elmúlt évben Lengyelországban lezajlott antidemokratikus folyamatok rámutattak arra, hogy Brüsszel és az általa kijelölt bábkormányok bármilyen eszköz alkalmazására hajlandóak a hatalom megszerzése és megtartása érdekében, az eközben elkövetett jogsértések pedig nem vonnak maguk után jogállamisági eljárásokat. Éppen ennek a megelőzése érdekében még „egy nagyon pici szuverenitásról” sem szabad lemondanunk, azzal ugyanis minden eddig elért eredményünk semmissé válhat.

Szűcs Gábor, a XXI. Század Intézet elemzője írásában bemutatja, hogyan másolná le Brüsszel irányításával Magyar Péter azt a mintát, amellyel Donald Tusk felszámolta a lengyel jogállamiságot, és amiért cserébe az Európai Bizottság felszabadította a Lengyelországtól – Magyarországhoz hasonlóan – jogtalanul visszatartott uniós forrásokat.

Manfred Weber beavatkozási ígérete

A globalista elit nemzetállamokat felszámoló birodalmi törekvéseinek ékes példája az, hogy egy uniós központból, Brüsszelből akarják megmondani, melyik országot ki és milyen elvek mentén vezesse. Pontosan ezt teszi Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke is, aki 2024. október 9-én kijelentette: „ahogy Tusknak sikerült legyőznie Kaczyńskit, úgy Magyar Péter is le fogja győzni Orbán Viktort, Magyar Péter a jövő.” Az EPP továbbment és három nap múlva az Instagram-oldalukon arról posztoltak, hogy bár a magyar kormányfő magát problémamegoldóként állítja be, valójában „Orbán a probléma és a nem a megoldás”, majd október 14-én közzétettek egy bejegyzést arról, hogy „itt az ideje, hogy Orbán Viktor távozzon.” Mindezt a „szabad választások”, a „népszuverenitás” és a „tagállami autonómia” jegyében. Weber és a magyar miniszterelnök konfliktusa egyébként már évek óta tart, 2018-ban ugyanis az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjáért induló politikus kijelentette, hogy nem tart igényt a magyarok szavazatára, Orbán pedig megvonta tőle a támogatását, aminek köszönhetően Weber nem tudta megszerezni az EB elnöki széket.

Brüsszel ráadásul egy kipróbált formulát alkalmazna hazánkban, ami már „jól” bevált Lengyelországban is. Az alábbiakban azokra a párhuzamokra mutatunk rá, amelyek a lengyel Polgári Platform által végrehajtott és a Tisza Párt által végrehajtani kívánt „reformok” között figyelhetőek meg.

Donald Tusk és Magyar Péter politikai credója

A 2023-as kormányváltást követően Donald Tusk felfedte valódi arcát, és beismerte, hogy az alkotmányos rendet alkotmányellenes eszközökkel kívánja megszilárdítani: „Ha helyre akarjuk állítani az alkotmányos rendet és a liberális demokrácia alapjait, valószínűleg hibázni fogunk, vagy olyan lépéseket fogunk tenni, amik egyes joghatóságok szerint ellentétesek vagy nem felelnek meg teljes mértékben a törvény rendelkezéseinek. Nekem például minden nap olyan döntéseket kell hoznom, amelyek jogi oldalról nagyon könnyen bírálhatóak és megkérdőjelezhetőek.” Jól látszik, hogy a lengyel- és magyarországi globalista tábort ugyanaz a külföldi elit irányítja már hosszú évek óta, ugyanis a 2022-es magyar országgyűlési kampányban kísértetiesen hasonló állítások hangzottak el, például, amikor Fleck Zoltán „feles többséggel” történő alkotmányozásról, Jakab Péter pedig – a Montesquieu-féle hatalommegosztást zárójelbe téve – a miniszterelnöki terveiről beszélt: „Az első napomon az irodám előtt fognak ülni a fideszesek, várják majd a sorsukat.” Most pedig Magyar Péter az, aki már számszerűsíti is, hány ember ellen terveznek büntetőeljárás indítani.

A választási győzelmét követően a lengyel kormányfő hitet tett Brüsszel, az amerikai demokraták, valamint a globalista nagytőke mellett, amikor a december 12-i parlamenti meghallgatásán elmondta, hogy

• helyre kívánja állítani Lengyelország megítélését az EU-ban, és elítéli a szövetség gyengítésén dolgozó kormányokat;
• lojális és magabiztos szövetségese lesz az Egyesült Államoknak;
• „Lengyelország feladata, az új kormány feladata, de mindannyiunk feladata is, hogy hangosan és világosan követeljük, hogy az egész nyugati közösség teljes elszántságot mutasson Ukrajna támogatására” és – ahogy fogalmazott – ő is így fog tenni.

A Tisza Párt és annak elnöke esetében pontosan ugyanezeket láthatjuk. Magyar Péterék, kezdve Ursula von der Leyen júliusi újraválasztásával (amit a Tisza az EP-ben egyedüli magyar pártként támogatott), mindent megszavaztak és támogatnak, amit a brüsszeli elit elvárt tőlük – függetlenül attól, hogy az a magyar emberek érdekét szolgálja-e, vagy épp ellenkezőleg. Ahogy a párt EP-képviselője, Tarr Zoltán fogalmazott: „sok szempontból valóban a néppárti álláspontra támaszkodunk, ami egyfajta kötelezettség is”. Tavaly szeptember 24-én Gerzsenyi Gabriella, a Tisza párti EP-képviselő a rezsicsökkentés ellen felszólalva az alábbi kérdést tette fel Brüsszelben a kormánypárti képviselőknek: „Hogyan tervezik a rezsicsökkentés által kivéreztetett szolgáltatók feltőkésítését?” Egy héttel rá, Lakos Eszter Tisza Párt EP-képviselője az energiaügyi szakbizottságában, november 14-én pedig a teljes Tisza-frakció szavazott a rezsicsökkentés ellen. A 2025-ös uniós költségvetés szavazásakor Magyar Péterék támogatták, hogy 25 millió euróval többet fordítsunk az európai adófizetők pénzéből a migrációs paktum végrehajtására, ami kötelezővé tenné a migránsok elosztását, amely ország pedig ennek nem tesz eleget, minden bevándorló után 20 ezer eurót köteles fizetni. Mindezen nem kell meglepődni, hiszen Magyar kijelentette, hogy a határaink védelmét összhangba kell hozni az uniós joggal – vagyis fogadjuk el a migrációs paktumot, hogy mások dönthessenek a jövőnkről, és Brüsszel migránsok ezreit telepíthesse hazánkba –, Lakos szerint ki kell fizetnünk az Európai Unió Bírósága által kiszabott abszurd és alaptalan (200 millió euró egyszeri, és egymillió eurós napi) büntetést, míg egy harmadik tiszás EP-képviselő, Dávid Dóra szerint „ne rekesszünk ki senkit, fogadjunk be mindenkit.”

A Tisza Párt és a Polgári Platform Brüsszel kiszolgálásán túl az amerikaiakkal való „lojális együttműködésben” és Ukrajna feltétlen támogatásában is egyetértenek. A magyar szuverenitást durván sértő, a belügyeinkbe a nemzetközi diplomáciai jogot súlyosan áthágva beavatkozó David Pressmannel szemben Magyar egyszer sem emelte fel a hangját, ugyanakkor már a megválasztása után „megnyugtatta” Donald Trumpot, hogy „a Tisza Párt készen áll a közös munkára az új amerikai adminisztrációval”. A tiszás EP-képviselők ukrán zászlós pólóban állva tapsolták Zelenszkij elnök beszédét az orosz–ukrán háború kitörésének 1000. napján, ezzel a béke – mint egyetlen elfogadható alternatíva – fontosságának hangsúlyozása helyett nyíltan oldalt választottak, és támogatásukat fejezték ki egy háborúzó fél irányába. Az állva tapsolásra már-már modus operandiként tekinthetünk a Tisza padsoraiban, ugyanígy éljenezték a rendre Magyarország elmarasztalását és megbüntetését szorgalmazó Ursula von der Leyen beszédét is 10 nappal az ukrán pólós akciójuk előtt.

A Tisza Párt és a Tusk-kormány politikáját meghatározó irányvonalak megegyeznek:

• a globalista törekvések támogatása a nemzeti szuverenitás kárára,
• Brüsszel és a nyugati nagytőke érdekeinek képviselete a nemzeti érdek helyett,
• függetlenség helyett az alávetettség az amerikai demokratáknak,
• béke helyett a háború elnyújtása az Ukrajnának adott fegyverek és eurómilliárdok által.

A továbbiakban konkrét eseteken keresztül kerül bemutatásra, milyen – jogállaminak erős eufemizmussal sem nevezhető – intézkedések sorával  érte el a Tusk-adminisztráció, hogy ismét kapjanak uniós forrásokat a lengyelek, és hogyan valósítana meg Magyar Péter lengyel mintára újfajta „demokráciát” egy Brüsszel-csatlós Magyarországon.

Sajtó- és szólásszabadság brüsszeli módra

Donald Tuskék a „jogállamiság helyreállítását” és a „sajtó függetlenítését” politikai alapú tisztogatással kezdték a lengyel közmédiában, amelyet – a rendőrség asszisztálásával – erőszakkal elfoglaltak és a törvényt megkerülve nevezték ki az új vezetőit. 2023 végén Bartlomiej Sienkiewicz kulturális és örökségvédelmi miniszter egy parlamenti határozat alapján felmentette a közmédia vezérigazgatóit, és új felügyelőtanácsokat alakított ki. A vezetők kinevezését és felmentését a Nemzeti Médiatanácsról (RMN) szóló törvény szabályozza, ami azt jelenti, hogy egy, a jogszabályi hierarchia csúcsát jelentő normatív aktust írtak felül a szejm határozatával, ami még csak nem is jogszabály.

Magyar Péter szintén hadjáratot hirdetett a magyar média minden orgánuma és újságírója ellen, akik negatív jelzőkkel illették, beszámoltak valamely botrányáról, vagy egyszerűen csak nem beszéltek róla (szerinte) „eleget”. Számos médiumot propagandának nevezett, és az MTVA kapcsán a „propagandamédia” termékeinek bojkottjára szólított fel, egyúttal követelte – minden szakmai indokolás nélkül – a vezérigazgató és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetőinek menesztését. A közmédiát visszatérően „göbbelsi propagandának” titulálva igyekszik megteremteni a nép szemében egy jövőbeni hatalomátvétel esetére annak a legitimációját, hogy a lengyel példát követve, erőszakkal vonuljanak be a Kunigunda úti stúdiókba. Magyar egy őszinte pillanatában megosztotta a Hír TV-vel kapcsolatos vágyait, miszerint „belököm őket a Dunába” – mindezzel hozzájárulva, természetesen, a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesüléséhez és a sajtó sokszínűségéhez.

Lényegében mindketten Brüsszel akaratát hajtják végre, és azt a nyugati mintát követik, amivel a belga főváros idén két alkalommal is szolgált: amikor a brüsszeli önkormányzat 2024. április 16-án betiltotta a konzervatív NatCon rendezvényét, illetve tavaly november 13-án, amikor Jordan Bardella, a Patrióták Európáért EP-frakció elnökének könyvbemutatóját szélsőbaloldali aktivisták erőszakos tüntetéssel zavarták meg.

Igazságtalanságok az igazságszolgáltatásban

A jogi tanulmányok kezdetén a tanárok gyakran hangoztatják, hogy jog-, és nem igazságszolgáltatás van. Lengyelország helyzete az elmúlt 15 hónapban ennél speciálisabb, azonban a hatalom által elkövetett jogsértések taxatív felsorolása szinte lehetetlen vállalkozás lenne, így az elemzés csak a kirívó törvénytelenségek bemutatására vállalkozik.

2024 januárjában letartóztatták Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és helyettesét, Maciej Wasikot a lengyel elnöki palotában, egy olyan ügy miatt, amelyben Andrzej Duda államfő 2015-ben már kegyelemben részesítette őket. Ennek értelmében, a tárgyi bűncselekmények vádjában a fenti politikusokkal szemben nem indulhat eljárás – legalábbis egy jogállamban, ahol a kormányzat nem szól bele az igazságszolgáltatás munkájába. Lengyelországra azonban ez az elmúlt időszakban egyáltalán nem jellemző: a kormányváltás óta az új igazságügyi miniszter, Adam Bodner számos bírósági vezetőt menesztett – vélelmezett – politikai nézetük miatt, és több mint száz bírói kinevezést támadott meg politikai okokból, valamint jogellenesen, Andrzej Duda elnök jóváhagyása nélkül kívánta eltávolítani Dariusz Barski korábban kinevezett legfőbb ügyészt és kinevezni a saját emberét.

A személyi szabadságot érintő kényszerintézkedések kapcsán is felvetődnek komoly aggályok Lengyelországban. 2024 nyarán Marcin Romanowski ellenzéki képviselőt, akit az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagjaként mentelmi jog illet meg, jogellenesen letartóztatták, ráadásul ugyanazon bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg, amelyek vonatkozásában már korábban jogerősen felmentették. A legmegrázóbb történet Michal Olszewski atyáé, akit – az ’50-es évek gyakorlatához hasonlóan – politikai okokból tartóztattak le, és akivel szemben megalázó bánásmódot alkalmaztak, hosszú órákon át bilincsben tartották, nem kapott enni, és nem engedték meg, hogy megfelelően konzultáljon ügyvédjével. Az eset kapcsán felvetődik az ENSZ kínzás elleni egyezményének, az Emberi Jogok Európai Egyezményének, valamint a lengyel alkotmány rendelkezéseinek a megsértése.

A momentumos Tompos Márton így fogalmazott: „Figyeljetek Varsóra! Ami most Lengyelországban történik, ugyanaz lesz itthon is a kormányváltás után… Az új lengyel kormány első lépése, hogy csatlakoznak az Európai Ügyészséghez. Csatlakozzon Magyarország is és hozzuk haza az uniós pénzeket!” Orosz Anna szerint pedig „nagyon sokat kell tanulnunk a lengyel ellenzék sikeréből. És leginkább nem is választási, kampányolási húzásokat, hanem hozzáállást.”

A fenti ügyek kapcsán maga a lengyel ügyészség kezdeményezte az Európai Bizottság eljárását Lengyelországgal szemben a jogállamiság súlyos megsértése miatt, de az indítványukkal érdemben nem foglalkoztak. A szuverenista politikusok kárára alkalmazott brüsszeli látványos kettős mérce bátoríthatja fel Magyar Pétert arra, hogy a lengyel folyamatokat idéző intézkedésekre tegyen ígéretet, igy, többek között, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének, az Alkotmánybíróság (AB) tagjainak, a legfőbb ügyész és a köztársasági elnök menesztésére. Az alkotmánybírák politikai alapon történő elmozdítása iskolapéldája az antidemokratikus működésnek, egyúttal sérti a hatalommegosztás elvét is, ha valaki a kormányzati szerepével visszaélve szól bele az AB működésébe. Magyarország Alaptörvénye és az ügyészségről szóló törvény értelmében az ügyészség független, az igazságszolgáltatás közreműködőjeként mint közvádló az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítője, így a legfőbb ügyész politikai alapon történő elmozdítása nem összeegyeztethető a jogállamisággal. A kétharmados többséggel megválasztott köztársasági elnök leváltása az legantidemokratikusabb lépés lenne, ráadásul az új kinevezett személyével pont az lenne a baj, ami ellen korábban a baloldal többször felszólalt: az államfő egy politikai kinevezett, a „Magyar-kormány” bábja lenne.

Léphetünk ugyanabba a folyóba, mint a lengyelek?

„Ne féljetek!” – szól a Tisza Párt mottója, bár azt nem ismert, hogy kihez. Hasonló kommunikációs elemekkel operált a Polgári Platform vezette Polgári Koalíció is: Tusk számtalanszor elmondta, hogy Lengyelországban nincs jogállam (alappal vetődik fel a kérdés: hogyan nyerhetett egy ilyen rendszerben választást?) és elveszik az emberek jogait, amit ő vissza fogni adni. Úgy tűnt, nem csak a lengyel választók egy része, de Brüsszel is maradéktalanul hitt Tusknak, ugyanis a lengyel jogállamisági aggályok a kormányváltás után anélkül szublimáltak, hogy bármilyen jogalkotási aktus megszületett volna. Pontosan ezeket az ígéreteket halljuk évek óta a magyarországi globalista ellenzéktől, így vélelmezhetjük, hogy ugyanezekkel az eszközökkel operálnának.

Ahogyan Békés Márton is fogalmazott, „a lengyel helyzet – elsősorban is a PiS kormányzati és kommunikációs hibái, amatőrsége és a háborúból fakadó elégedetlenség, illetve az ukrán menekültek gazdasági-szociális térnyerése miatt – nem hasonlítható mindenben össze a magyar szituációval, de ami ott történt, igenis jár tanulságokkal, hiszen egy egységes nemzetközi sorminta érvényesülését tapasztaljuk.” Brüsszelben ugyanazt várják el Magyar Pétertől, amit Tusktól. A szuverenitás feladásáért cserébe „nagyvonalúan” felajánlják, hogy megkaphatjuk a nekünk egyébként jog szerint járó uniós forrásokat, ahogy a lengyeleknek is odaadták, miután Tusk karhatalmi eszközökkel és a hatalommegosztás felszámolásával „helyreállította a jogállamiságot”. A Tisza Párt elnöke ráadásul büszkén vállalkozott, hogy az igazunkért való megküzdés helyett mondjunk le „egy nagyon pici szuverenitásról” – a jogosan járó uniós pénzekért.

 Szűcs Gábor