A magyar identitás egyedülálló, máshoz nem hasonlítható – nyelvünkben, hagyományainkban és sajátos észjárásunkban lelhetünk rá. Passzív szemlélődésben azonban nem tárulkozik fel, lankadatlan keresésben lakozik és cselekvés által válik élővé. Magyarnak lenni mindamellett erkölcsi kötelességet ró ránk, követnünk kell őseink útját, őrizni kultúránk múltját, teremteni a jövőt, építeni közösségeinket és békében élni a természettel, azaz be kell tartanunk a megmaradás ősi parancsát. Éppen ezért szüntelen keressük a válaszokat: ki a magyar, mi a magyar? Milyen a magyar világ? Miként tudjuk megóvni és továbbadni magyarságunkat?

A Kommentár folyóirat idei évi első számának tematikus blokkja a „létezés magyar minőségét” járja körbe, Magyar világ címmel.

Magyar észjárás 

A nyelv több mint kommunikációs eszköz, sokkal inkább világmegértés, világlátás, a kultúra átadásának terepe – állítja Balázs Géza nyelvész, egyetemi tanár (PKE, SZFE) a Kommentár folyóirat legújabb számában, a Magyar világ című blokkösszeállítás vitaindító tanulmányában. A szerző rámutat arra, hogy a magyar anyanyelvet (mint minden nemzet saját nyelvét) pusztán racionális eszközökkel nem tudjuk megragadni. Ezzel szemben, pontosabban ezen túl egy újszerű, ám nem példanélküli, leginkább Karácsony Sándort megidéző „metafizikus, avagy organikus megközelítést” ajánl az olvasó figyelmébe. A beszélőnek ugyanis metafizikai kapcsolata van a szöveggel – hívja fel a figyelmünket a szerző, így létezik egyfajta szellemi grammatika, amelynek feltárásával a kortárs nyelvtudomány alig foglalkozik, noha a nemzeti karakter is ebből a kapcsolatból rajzolható meg. Balázs Géza szerint „a nyelv és a művészet egy ősi spirituális tett: utánozni, megjeleníteni, játszani, közölni valamit”. Így a nyelv, a folklór, az irodalom és általában a művészet is egy meghatározatlan „spirituális térben, dimenzióban létezik.”

Az anyanyelv közös kincs, amit közösen kell művelnünk, amely a különleges, úgynevezett magyar észjárásban tükröződik vissza – erre már Deme Tamás neveléstudós, a PPKE egyetemi docense hívja fel a figyelmet, aki írásában Karácsony Sándor munkásságát ismerteti. Mint írja, „tapasztalataink szerint van magyar gondolkodásmód, élő, megismerhető. Ez a sajátosság megtalálható a logikánkban, nyelvünkben, nevezhetjük észjárásnak is.” A szerző szerint sosem volt aktuálisabb Karácsony Sándor, mint ma, mikor arra a társaslogikára van szükségünk, amit a magyar észjárásban lelhetünk meg. A „létezés magyar minősége” ugyanis önmagában hordja „az egymás biztonságát kölcsönösen erősítő” elvet, amely egy másik emberhez való békés viszonyunkat, nem pedig a nyugaton ’oly divatos életszemléletet, az ego kiteljesedését és az ész nélküli versenyt szolgálja.  A magyar kultúra – Karácsony Sándor szavaival élve – „nyugati tartalom, keleti formában”. Hisz egyszerre vagyunk összekötő híd s válságidőben oda-vissza komp, egyszerre szövetségese és barátja a másiknak. A magyar társaslogika ugyanis az „én” mellett feltételezi a „te” létezését. Lehet-e fontosabb és aktuálisabb a társaslogikára épülő magyar észjárás ma, mikor Európában ismét háború dúl?

Magyar identitás

Magyarságunk megélése erkölcsi parancsot ró ránk, amely két szóval kifejezhető: megmaradás és továbbadás. Horváth Szilárd szerkesztő–újságíró, az M5 csatornán futó Kommentár Klub műsorvezetője a magyar néphagyomány fontosságáról ír, melyhez vissza lehet és vissza is kell nyúlni, amikor nehézségekkel nézünk szembe. „Nemzeti identitásunk legerősebb alapja néphagyományunk, amely sok ezer éves kollektív bölcsességünk hordozója. Ezen a kollektív bölcsességen alapul az a kulturális immunrendszer – nevezhetjük magyar világlátásnak is –, amely megóvott bennünket a történelem eddigi viharaiban” – szól tanulmánya egyik összefoglaló bekezdése.

A néphagyomány ugyanis  segít megkülönböztetni a lényegeset a lényegtelentől, a hozzánk illőt az idegentől, s megóv bennünket a szélsőséges kicsapongásoktól. A szerző szerint a nemzeti identitást kereső nagyjaink törvényszerűen fordultak rendre a néphagyomány felé, ebben találva meg a magyar jövő megtartó erejét. Mikor a nemzet léte volt a tét, mindig ahhoz a néphagyományhoz nyúltunk vissza, ami ugyan „a múltat hordozza, de nem mögöttünk van, hanem bennünk él.”

A szerző rámutat arra, hogy az úgynevezett organikus pedagógia, azaz a Josef Kentenich atya által megfogalmazott keresztény neveléstani irányzat, ami a természetes élet fejlődését tekinti mintának, egyaránt megtalálható a keresztény és a népművészeti nevelésen alapuló általános iskolákban. (Magyarországon Pécsi Rita neveléskutató nevét kell e helyütt megemlíteni, aki az organikus pedagógia hazai szószólója, illetve az éppen Horváth Szilárd által igazgatott gödi Búzaszem Iskolát és a Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskolát Dunakeszin, ahol az organikus pedagógia a népművészeti neveléssel együtt van jelen.)

Kántor Zoltán szociológus–politológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a nemzet és az ehhez kapcsolódó politikai fogalom, azaz a nemzetpolitika jelentéstartalmát járja körül, rámutatva azokra a 2010 óta hozott kormányzati intézkedésekre, amelyek célja az elszakított országrészeken élő magyarság reprodukciójának elősegítése. „Az európai országok állampolgárai nemzeti mivoltuk által tagjai politikai közösségüknek. A nacionalizmus megjelenésével visszaút nélküli ösvényre léptek az európai közösségek. Nincs olyan, hogy posztnemzeti állapot: nem térhetünk vissza a nemzet nélküli világhoz.” Ezért is van nekünk hangsúlyozott feladatunk az anyaországban folyó nemzetépítés mellett a határon túl élő magyar közösségek helyben tartásának elősegítésében.

A szerző szerint a nemzetépítés lényege a múltra alapozott jövőbe tekintés. A kissebségi nemzetépítés célja ugyanaz, mint a többségié: a nyelvi, kulturális, nemzeti reprodukció lehetőségének biztosítása. A nemzet határai ugyanis mindig addig tartanak, ameddig a nemzeti identitást reprodukáló intézmények hatása elér. De mivel a kultúra és a nemzet nem termelődik magától, így feladatunk ma sem egyéb, mint folytatni a nemzeti identitás fenntartásának politikáját.

Magyarság-képzetek

Gerő András történész, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója még halála előtt adta le ötödik, s egyben utolsó írását a lapba, melyben az eltérő Budapest-képzeteket áttekintő szövegét a Kommentár folyóirat szerkesztősége munkássága előtt tisztelegve, posztumusz közli. A történész, professzor emeritus (ELTE BTK) szerint Budapest honi képzete nem egynemű: „az idegenség, a Budapest-ellenesség néz szembe” a főváros dicséretével, illetve azzal a külföldi látószöggel, amely „pozitív, egyenesen lelkesedő kicsengésű”. Volt olyan korszak és van olyan képzet, amikor és amiben a Budapest-ellenesség a nemzettudat részévé vált, pedig a főváros tagadhatatlanul a magyar világ része. Karaktere van, másmilyen, mint a vidéki magyarság identitása, de elidegeníthetetlen. Gerő szerint Budapest nem érdektelen, egyéniséggel bír, magyar település és világváros egyben, ahol az új erősíti a régit.

Baczoni Dorottya történész, a XX. Század Intézet igazgatója tanulmányában Herzl Tivadar, Izrael állam megálmodójának munkásságát tekinti át. Megállapítja a köbvetkezőket: „Kivételes dolog, ha egy nép két államalapítót is ad a világnak. Mi, magyarok azonban ezzel is büszkélkedhetünk: Szent István mellett ugyanis Magyarország szülöttje volt Izrael állam megálmodója, a politikai cionizmus atyja, az államalapítóként tisztelt Herzl Tivadar is.” A szerző amellett érvel, hogy Herzl identitásának meghatározó eleme volt a magyar kötődés, így helye a nemzeti panteonban van. Ám kánonba emelésével még sok teendője lesz a történészeknek, mégis érdemes dolgozni érte, mert Herzl „kicsit a miénk is.” 

Paár Ádám történész, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója részletgazdagon ismerteti a 20. századi népiek nemzetszemléletét, rámutatva arra, hogy Bibó István, Csengey Dénes, Csurka István, Kovács Imre, Sinka István, Szabó Zoltán és Veres Péter is más megközelítést ajánl, ám éppen „ez teszi a népi mozgalmat a mai napig vonzóvá, kulturális és eszmei értelemben világítótoronnyá, ugyanakkor a nemzet ilyen sokféle megközelítése választ ad arra a kérdésre, miért nehéz képviselni a népi örökséget a közéletben, s különösen a professzionális politikában.”

Mi a magyar?

Ki a magyar? Mi a magyar? Milyen a magyar karakter minősége? Ahány látószög, annyi válasz. A Kommentár folyóirat idei első számából kiderül, hogy ahány vélemény, annyi féle megközelítés, megannyi forrással. Magyarnak lenni – véleményem szerint – nem állapot, hanem szűnni nem akaró cselekvés: lankadatlan kutatni, elszántan megragadni, majd erősen átölelni és tovább örökíteni a magyarságunkat. Anyanyelvben, észjárásban. Hagyományban, művészetben. Néptáncban és népdalban, népmesében és mondában. Falvakban, vagy éppen nagyvárosokban, azaz magyarok lakta magyar világban.

A Kommentár folyóirat 2023/1. számának bemutatójára 2023. március 21-én, 18:30 órai kezdettel kerül sor a Magyar Nemzeti Múzeumban „Magyar világ” címmel.