Május közepén hazánkban járt az Európai Parlament Költségvetés Ellenőrző Bizottságának küldöttsége, alig egy héttel később pedig vizsgálódásaik egyes megállapításaira a Magyarországról szóló 2023. évi európai szemeszter országjelentés már tényként hivatkozik. A jelenség több szempontból is számos kérdést vet fel: Milyen felhatalmazás alapján utazik hazánkba egy európai parlamenti küldöttség, hogy olyan kérdéseket vizsgáljon, amelyekre az Európai Parlamentnek nincs hatásköre és miként alakult át a gazdasági kormányzás egyik puha eszköze politikai zsarolásra is alkalmazható kötelező jogállamisági verdiktté? Sőt felvetődik a kérdés, hogy hová tart az unió, amikor saját tagállamai és polgárai ellen cselekszik?
Petri Bernadett jogász, a Szabad Európa Munkacsoport tagja, a XXI. Század Intézet kutatója az elmúlt hetek Magyarországot érintő európai uniós jelentéseit tekintette át.
Jogsértő az EP költségvetési vizsgálódása Magyarországon
Magyarország közel húsz esztendővel ezelőtt azért lépett be az Európai Unióba, hogy a tagságból eredő demokratikus eszközök segítségével részt vehessen az ott születő döntésekben. Húsz esztendővel ezelőtt az unió a viták rendezésének méltányos és demokratikus lehetőségét kínálta. Ma, a magukat alig titkolt felsőbbrendűséggel a demokrácia és a jogállamiság letéteményeseinek tartó európai parlamenti képviselők országlátogatásokon alakítják ki véleményüket Magyarországról, állításaikat pedig megcáfolhatatlan tényként kezeli az Európai Unió teljes döntéshozatali rendszere.
Az Európai Parlament Házszabálya szerint a szakbizottságok egyes képviselőit tényfeltáró feladattal lehet megbízni. Ezekből a már eleve megkérdőjelezhető legitimitással bíró eseti megbízásokból alakultak ki a tagállami országlátogatások. A Költségvetési Ellenőrzési Bizottság májusi küldöttsége formai értelemben arra kapott mandátumot, hogy Magyarország jogállamisági feltételességi ügyeiről tájékozódjon és a helyreállítási alap magyarországi elköltésére kialakított folyamatokat megvizsgálja.
Igencsak abszurd, hogy Magyarország a helyreállítási forrásokhoz a jóváhagyott nemzeti terv ellenére máig nem jutott hozzá, így abból nyilvánvalóan nem tudott mit elkölteni.
A Költségvetési Ellenőrzési Bizottság európai parlamenti küldöttségét Monika Hohlmeier, a CSU politikusa vezette, aki bajor oktatási miniszteri tisztségéről annak idején a müncheni CSU választási csalási botrányban betöltött tisztázatlan szerepe miatt mondott le. Így került az európai politikába, ahol lassan már 15 éve jelen van. A küldöttség soraiban megtalálható volt Lara Wolters holland munkáspárti politikus, Daniel Freund német EP-képviselő, valamint Petri Sarvamaa finn néppárti képviselő. Említésre méltó körülmény, hogy a szakbizottság magyar képviselői, akik mindketten ellenzékiek, ez alkalommal a bizottsági frakciókvótán felül is jogosultak voltak részt venni a küldöttség találkozóin, pedig a kormánypárti szakbizottsági tagokkal kapcsolatban nem ilyen következetes a Parlament gyakorlata.
A parlamenti küldötteket nyilvánvalóan nem illetheti meg több jog, mint magát a Parlamentet. A „nemo plus iuris” elvként is ismert a római jogból származó alapelv, mely szerint senki sem ruházhat át több jogot, mint amivel maga rendelkezik – mindez alapvető jogállamisági princípium. Az Európai Unió csak a Szerződések által ráruházott hatáskörökkel bír, annyi joga van, amennyivel a tagállamok felruházták. Az uniós intézmények is csak a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörök határain belül járhatnak el, annyi feladatuk van, amennyit a tagországok rájuk bíztak. Az uniós Alapszerződések egyértelműen fogalmaznak: a Parlament nem bír felhatalmazással arra, hogy a költségvetés végrehajtása terén a tagállamokkal kapcsolatosan vizsgálódjon.
Az Európai Parlament a Bizottságot ellenőrizheti, nem a tagállamokat
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság eljárása tehát több okból is sérti a Szerződéseket. A Szerződések alapján az Európai Parlament a Tanáccsal közösen látja el a jogalkotási és költségvetési feladatokat. Ezen belül a Parlamentet tanácskozási és ellenőrzési jogkörök illetik az Unió költségvetésére nézve; de az Európai Bizottság és nem a tagállamok vonatkozásában! A Szerződések ugyanis egyértelműen és világosan előírják, hogy az Európai Unió költségvetésének végrehajtása a Bizottság feladata és felelőssége, ennek megfelelően pedig azzal elszámolni is az Európai Bizottság köteles a Parlament felé, nem pedig a tagállamok.
A Költségvetési Ellenőrzési Bizottság eljárása tehát a nemzeti szuverenitás durva megsértése, hiszen a hazánkban működő hatóságoknak a magyar Országgyűlés és nem az Európai Parlament felé kell elszámolniuk költségvetési kérdésekben.
A jogállamiság elve által a közhatalom gyakorlásával szemben megfogalmazott követelmények három területen érvényesülnek: a közhatalmat gyakorló szervek számára előírt feladat- és hatáskörökben, a következetes eljárási rendben, valamint a megfelelő jogvédelmi eszközök biztosításában. Ezt a feltételrendszert Magyarországon az Alaptörvény világosan előírja. A hazánkba látogató ellenőrző küldöttség eljárása ehhez képest teljesen esetleges és következetlen, megállapításait megkérdőjelezni, jogi úton támadni, ellenük jogorvoslatért folyamodni nem lehet. Olyannyira, hogy azok egy része azonnal beépült az Európai Bizottság egy másik olyan országjelentésébe, amelytől Magyarország uniós forrásokhoz való hozzáférése jelentős mértékben függ.
Versenyképességi ajánlásból kötelező előírás
Az európai szemeszter mechanizmusát a 2009–2010-ben lezajlott európai gazdasági és államadósság-válság tette indokolttá, az EU vezetői erre tekintettel tettek ígéretet gazdasági és pénzügyi együttműködésük megerősítésére. 2012 októberében létrejött az Európai Stabilitási Mechanizmus, majd az európai szemeszter, amely bevezette a makrogazdasági egyensúlyhiány kezelésére szolgáló eljárást, és tovább erősítette a tagállamok közötti a gazdaságpolitikai koordinációt. A folyamat lényege, hogy európai szinten keresse a megoldást, ha valamely tagállam vonatkozásában egyensúlyeltolódás vagy egyenesen hiány lép fel, a tagországok és az EU gazdasági stabilitása és versenyképességének fokozása érdekében. Legalábbis ez volt az európai szemeszter értelme mindaddig, amíg az Európai Parlament túszul nem ejtette, mégpedig saját politikai céljai érdekében.
Hiszen, joggal tesszük fel a kérdést: hol maradnak ezek a célok, amikor a Magyarországról szóló országjelentés a jogállamiság és a belső piac feltételeit összevegyítve a külföldi vállalatok hátrányos megkülönböztetését kéri számon hazánkon, aminek egyetlen értelme van, hogy csökkentse Magyarországon a nemzetközi befektetési kedvet? Hol marad a versenyképesség ösztönzése, amikor a jelentés úgy foglal állást, hogy Magyarországon az egyes vállalkozások számára indokolatlanul előnyös vagy hátrányos jogszabályok alkalmazása sérti a jogállamiságot, miközben e szabályok nagy része vagy uniós előírás vagy teljes mértékben nemzeti hatáskörbe tartozik?
Az országjelentést a parlamenti küldöttség látogatásának tapasztalatai és a szintén e bizottság keretein belül sorra került korábbi meghallgatásnak a megállapításai alapján alkották meg. Ez utóbbi alkalmával az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottsága azért nem engedélyezte a Német Gazdasági Klub elnöke és a Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara képviselőjének felszólalását, mert az nem illett az előre kitalált, a külföldi vállalatok hátrányosan megkülönböztetésének eseteit soroló narratívába. Sajnálatos, hogy a Bizottság ezen a téren is engedett a politikai nyomásnak és az alaptalan vádakat saját jelentésébe foglalva beállt a Parlament mögé. Az pedig még inkább sajnálatos, hogy az országspecifikus ajánlás, amely a vállalkozásokra vonatkozó jogi környezet átalakítását javasolja, a helyreállítási forrásokhoz kapcsolt feltételrendszer részeként kötelező előírássá válhat Magyarország számára.
A kibicnek semmi sem drága
Az európai integráció, azon belül a tagállamok közötti szolidaritás egyik legfontosabb megjelenése a közös uniós költségvetés. Ezen keresztül támogatja az unió a költségvetési források végső kedvezményezettjeit, az állampolgárokat, vállalkozásokat, piaci és társadalmi szereplőket. Ennek révén juttatja el a kohéziós támogatásokat a rászoruló tagállamoknak és régióknak, valamint finanszíroz számos olyan programot, amelyektől az uniós állampolgárok életszínvonaluk javulását és lehetőségeik bővülését várják. A közös költségvetés tehát nemcsak az intézmények és az unió működését biztosítja, hanem egyben kézzel foghatóvá is teszi az integrációs előnyöket az állampolgárok számára.
Európa mai vezetői azonban a tagállamokra építve nem, csak azokkal szemben képesek meghatározni az uniót.
Miközben céljaik elérése érdekében az európai állampolgárokat is készek szembefordítani tagállamaikkal, valójában egyre messzebbre kerülnek tőlük és valódi igényeiktől. Az az uniós polgár, aki azt tapasztalja, hogy saját hazájában a korrupcióval terhelt Európai Parlament hívatlan küldöttjei önkényes megállapításokat tesznek, melynek következtében ő maga nem részesülhet az unió pénzügyi előnyeiből, vagy éppen gyermekét kizárják az EU oktatási programjából, az Európai Unióra nem a jogállamiság letéteményeseként, hanem az igazságtalanság forrásaként tekint majd.
Az uniós intézmények felelősséggel tartoznak azért, hogy az európai integráció és annak alapelvei mögé biztosítsák az európai állampolgárok többségének támogatását. Ez nem adottság, ezt a bizalmat el is lehet veszíteni az igazságtalan eljárások, túlzó intézkedések, kettős mérce okozta csalódások miatt. Az Európai Unió 2024 második felében sorra kerülő magyar elnökségének egyik lényeges törekvése, hogy napirendre tűzze az uniós intézmények jogállamisági elszámoltathatóságát. Nem véletlenül küzd ellene az Európai Parlament minden lehetséges eszközzel.
