Miközben a domináns szerepben lévő kormánypártok stabilan tartják a pozíciójukat, addig az ellenzéki oldalon politikai túlkínálat alakult ki. A rendszerváltoztatás óta soha ennyi balliberális párt nem versengett még az ellenzéki választópolgárok bizalmáért: jelenleg 12 olyan szervezet készül a 2024-es választásokra, amelyeknek legalább önkormányzati szinten van esélyük eredményt felmutatni. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a balliberális ellenzéki oldal politikáját 15 pártelnök/társelnök, illetve összesen 18 vezető politikus határozza meg, ami hitelességi problémát okoz. Az ellenzék előtt álló feladat egyelőre megoldhatatlannak tűnik, ugyanis úgy kell országos szinten egymással is versenyezniük, hogy közben az önkormányzati választásokon valamilyen helyi együttműködésre szükségük lesz.
A XXI. Század Intézet legújabb elemzése az ellenzéki térfélen kialakult történelmi töredezettséget vizsgálja, rámutatva arra, hogy a balliberális oldalon – a választópolgárok igénye ellenére – nincs valódi akarat a megújulásra.
Történelmi töredezettség
Az elmúlt tizenhárom évben az ellenzéki pártok sem külön-külön, sem összefogásban, legutóbb pedig külföldi anyagi támogatás segítségével sem tudták legyőzni a kormánypártokat az országgyűlési választások során. A kormánypártok szempontjából tekintve az úgynevezett centrális erőtér kialakulását (2010–2019) egy rövid intervallumú duális versengés követte (2019–2022), majd a legutóbbi választások után domináns pártpolitikai helyzet stabilizálódott. Miközben a Fidesz egyre szélesebben lefedte a jobboldali térfelet, az Orbán-kormány mögött pedig nemzeti blokk (Békés Márton) jött létre, addig az ellenzéki oldalon történelmi töredezettség alakult ki.
A sorra elvesztett választások után radikális változás nem történt a balliberális oldalon: a destruktív magatartás és a nyugati, progresszív célok kritika nélküli másolása változatlanul jellemző maradt, ahogy a 2010 előtti balliberális oldal vezető politikusainak nagy része is meghatározó pozícióban folytathatta munkáját. Erre jó példa a Dobrev Klára által létrehozott árnyékkormány személyi összetétele. A balliberális politikai elit ugyan kiegészült (a Jobbik és az LMP is betagozódott), kisebb részben fiatalodott (Momentum), de valódi megújulás sem szervezeti, sem pedig személyi vonatkozásban nem ment végbe.
A baloldali pártok permanens politikai krízise az egész ellenzéket sújtó rendszerszintű válsággá szélesedett, amelynek szembetűnő jele a fragmentálódás.
A rendszerváltoztatás óta soha ennyi balliberális párt nem versengett még az ellenzéki választópolgárok bizalmáért, ami miatt hiányzik a kormányzóképesség.
Az Országgyűlésben rekordszámú, összesen hét ellenzéki – ebből hat balliberális – frakció működik, amire az elmúlt három évtizedben szintén nem volt példa. Az ellenzéki választópolgárok igénye, azaz a megújulás és a kormányzóképesség kialakítása helyett a balliberális ellenzéki pártok egymással versengenek, ami tovább rontja a megítélésüket. A kialakult történelmi töredezettség jelenleg akadálya az ellenzéki megújulásnak, amire – éppen a regnáló baloldali elit pozícióféltése miatt – 2024-ig jelenleg nincs esély.
Politikai túlkínálat a baloldalon
Az elmúlt hónapok során a politikai erőviszonyok érdemben nem változtak: a kormánypártok népszerűsége továbbra is kiemelkedik a mezőnyből, miközben az ellenzék rosszabb állapotban van, mint a két évvel ezelőtti összefogás előtt volt. Sem a háború okozta infláció, sem pedig a kormányellenes akcióvá szélesedett úgynevezett pedagógussztrájkok nem változtatták meg az erőviszonyokat: az ellenzék nem tudott profitálni a válságból. A Demokratikus Koalíció – habár népszerűségének növekedése megtorpant – továbbra is dominálja a baloldalt, míg a Momentum hátránya behozhatatlannak tűnik, a kispártok viszont csak a túlélésért küzdenek.
A Jobbik, az LMP és az MSZP helyzete jelenleg kilátástalan, így amennyiben nem tudják magukat markánsan megkülönböztetni és még a szervezeti válságuk is tovább mélyül, nem lesz esélyük a 2024-es EP-voksoláson mandátumot szerezniük.
A legutóbbi választások óta számtalan új párt alakult, illetve többen is visszatértek a közéletbe. A jövő évi önkormányzati és EP-választásokra elkezdődött a felkészülés, de míg a „baloldal önmagával törődik, addig a jobboldal az országgal” (Deák Dániel). A történelmi töredezettség viszont akadálya az ellenzék megerősödésének:
az önkormányzati és EP-választásokra jelenleg 12, a balliberális oldalhoz tartozó ellenzéki párttal kell számolni, amelynek összesen 15 pártelnöke és 18 meghatározó vezető politikusa van.
(Az ellenzéki pártok számát szaporítja még a jobboldali Mi Hazánk Mozgalom, illetve a Volner János által alapított Huxit párt, amelyek nem vesz részt a balliberális oldal versengésében.)
Az azonosíthatatlan identitású A Nép Pártján Mozgalom (Jakab Péter), az EU-párti neoliberális Demokratikus Koalíció (Gyurcsány Ferenc és meghatározó politikusként Dobrev Klára), a radikális baloldali ISZOMM (Szanyi Tibor), az „igazi konzervatív” címkét használó, ám az unióban ma már a progresszív politikát támogató Jobbik – Konzervatívok (Gyöngyösi Márton), a regionális zöld politikát folytató LMP (Schmuck Erzsébet és Ungár Péter), a viccpártként működő Magyar Kétfarkú Kutyapárt (Kovács Gergely), a legutóbb megalakult, identitásnélküli Második Reformkor (Vona Gábor), a centrumba pozícionált Megoldás Mozgalom (Gattyán György), a Mindenki Magyarországa Mozgalom (Márki-Zay Péter), a kiforrott identitás nélküli Momentum (Gelencsér Ferenc és nem pártelnöki pozícióban Donáth Anna), a baloldali fordulatot hirdető MSZP (Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan), továbbá a mérhetetlen, globalista zöldpolitikát hirdető Párbeszéd – Zöldek (Szabó Rebeka és Tordai Bence, illetve a főpolgármesteri pozícióban regnáló Karácsony Gergely) határozza meg ma a balliberális oldal politikáját. Ennyi párt és ilyen sok vezető politikus nem tudja hitelesen képviselni az ellenzéki választók akaratát.
Együttműködési dilemma
Kilenc hónap múlva önkormányzati és EP-választások lesznek, így már most elindult a helyezkedési verseny a balliberális térfélen.
A történelmi töredezettség miatt kiélezett versengés várható a balliberális ellenzéki oldalon az ősz folyamán.
A pártok igyekeznek megkülönböztetni magukat a többi szervezettől és miközben kormányellenes retorikát folytatnak, várhatóan egymást is támadni fogják.
Az EP-választás tisztán pártlistás szavazás lesz, míg a helyhatósági voksoláson az állampolgároknak személyek – polgármesterek és képviselőjelöltek – között is választaniuk kell, a politikai túlkínálat miatt így ebben az esetben a balliberális ellenzéki pártoknak valamilyen formájú együttműködésre lesz szükségük. Mivel előválasztások nem jöhetnek szóba, gyakorlatilag háttéralkukra kell számítani, ami szintén fel fogja erősíteni a politikai küzdelmet, hiszen minden balliberális oldali aktor számára létkérdés, hogy minél nagyobb erőt mutasson fel az ellenfeleivel/szövetségeseivel szemben. A balliberális oldal pártjainak tehát úgy kell együttműködniük helyben az önkormányzati választásokon, hogy közben országosan versengenek egymással. Erre a dilemmára egyelőre nincs releváns válasza az ellenzéknek.
