Galló Béla politológus, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa új könyvében a szociáldemokrácia történetét, illetve hanyatlásának lehetséges okait járja körül. Mint írja: „A Szovjetunió megszűnése igen erőteljes következményeket okozott a porondon maradó nyugat-európai szociáldemokráciában, hozzájárult ahhoz, hogy a kilencvenes évek átmeneti – még sikeresnek tűnő – időszaka után a harmadik évezred első évtizedeire az európai balközép tartósan lejtőre kerüljön. Hanyatlását persze nem csak ez a bukás, hanem alapvetően a rövid 20. század végén felgyorsuló világméretű társadalmi-gazdasági-technológiai folyamatok magyarázzák, de ezek hatásait a szovjet összeomlás tovább erősítette.”
A szerző a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kiadásában megjelent tudományos esszékötetében olyan témákkal foglalkozik, mint például a tulajdon antropológiai szemléletének kérdése, a társadalmi egyenlőtlenség aspektusai vagy éppenséggel a szociáldemokrácia ideológiai ívének töréspontjai.
„Érintve a szociáldemokrácia történetének fő vonásait, látható, hogy annak lényegét mindig a baloldali gondolkodás éleinek lefaragása, a baloldali gondolat domesztikálása jelentette. A szociáldemokrácia volt a mérték, míg a kommunista eszme, finoman fogalmazva, a túlzás. Úgyis mondhatni, párharcuk a forradalom reformmá szelídítésének baloldali története, s a szelídítés olyan jól sikerült, hogy mára kicsorbult a szociáldemokrácia egykori baloldaliságának maradék éle is.” – állapítja meg a szociáldemokrácia mibenlétének vizsgálatakor Galló Béla, aki művében logikus konzekvenciákat von le, például amikor az eszmerendszer életképességét, esetleges vonzerejét, illetve ezek összefüggését tárgyalja: „Harminc év távlatából már az is megfogalmazható, hogy bár a szociáldemokrácia megnyerte a kommunizmussal szembeni ideológiai csatáját (…), mégsem képvisel korszerűen vonzó baloldali alternatívát, mert nincsenek adekvát válaszai a harmadik évezred kihívásaira (…).”
A szerző a könyvben rámutat, a szociáldemokrácia a bolsevizmussal ellentétben lassabban és másképpen tűnik el, szinte illanékony. „A bolsevik típusú kelet-európai államszocializmus és az 1917 óta önálló alternatívaként működő szociáldemokrácia között szoros a hanyatlás-korreláció, de van egy különbség: míg az előbbi látványos robajjal dőlt össze, addig az utóbbi lassabban, mintha éppen „csak” úgy elillanna.”
„A világ a Nagy Újrakezdés (Great Reset) neoliberális kísérletét nyögi, amit a harmadik utas szociáldemokraták teljes mellszélességgel támogatnak. Válaszúthoz érkeztek. Önfeladásuk visszatükröződik társadalmi támogatottságuk vészes apadásában. Vagy szakítanak a neoliberalizmussal, vagy tovább csúsznak lefelé a hitelességi lejtőn. Nincs harmadik út.”
A MI LETT VELED SZOCIÁLDEMOKRÁCIA? – Neoliberális zsákutcában a baloldal című könyv megvásárolható a Terror Háza Múzeum webshopjában és a könyvesboltokban.
A kötetet szerkesztette: Baczoni Dorottya történész, a XX. Század Intézet igazgatója.