Múlt hét szerdán tárgyalta az Európai Parlament Petíciós Bizottsága négy magyar diákszervezet, a Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a Doktoranduszok Országos Szövetsége és a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének közös beadványát a modellváltó egyetemeket érintő Erasmus-ügyben. A négy szervezet közös kérelmében arra kérte az uniós intézményeket, hogy vonják ki az oktatás kérdéskörét a jogállamisági feltételességi mechanizmushoz tartozó intézkedések alól, és tegyék lehetővé a jogállamisági korlátozás által érintett 21 oktatási intézmény 182 ezer – köztük 30 ezer nemzetközi – diákja számára a részvételt az Európai Unió egyik legsikeresebb programjában.
Petri Bernadett jogász, a Szabad Európa Munkacsoport tagja, a XXI. Század Intézet kutatója elemzésében a modellváltó egyetemek Erasmus-ügyét vette górcső alá, mint bizalmi kérdést Európa egységére vonatkozóan.
Az Erasmus-ügy rendezése bizalmi kérdés, ahol az Európai Unió hitelessége forog kockán. A 35 éve létező Erasmus program egy olyan jelkép, amelyet az uniós állampolgárok Európa egységével azonosítanak. Az európai uniós intézmények azzal, hogy a magyar felsőoktatási hallgatók kétharmadát lassan egy esztendeje az európai csereprogramból való kizárással fenyegetik, éppen azt a bizalmat teszik kockára, amelyre hivatkozva a Magyarországgal szembeni jogállamisági huzavonát a mai napig napirenden tartják.
Erasmust mindenkinek?
„Minden euróval, amit az Erasmus programba fektetünk, egy fiatal jövőjébe és európai elképzelésünkbe invesztálunk. Nem tudok elképzelni semmi olyat, ami méltóbb lenne a befektetésünkre, mint a holnap vezetői.” – fogalmazott 2017-ben, a program 30 éves évfordulójának alkalmából Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke.
„30 esztendő után büszkén kijelenthetjük: Az Erasmus Uniónk történetének egyik legnagyobb egyesítő vívmánya. Az Erasmus program minden eurócentje a legjobb célra elköltött pénz.” – jelentette ki három évvel később utódja, Ursula von der Leyen.
„Az új Erasmus+ mindenki számára nyitva fog állni, mert mindenkit ösztönöznie kell a társadalmi részvételre”. (…) „Az európai programoknak egyformán hozzáférhetőnek kell lenniük minden európai polgár számára, társadalmi–gazdasági hátterüktől függetlenül. A Parlament célja az új pénzügyi keretben az volt, hogy az Erasmus+-t a legelérhetőbb és legigazságosabb európai uniós programmá tegye.” – ígérték az Európai Parlament jelentéstevői, a néppárti Milan Zver és a szociáldemokrata Petra Kammerevert az új Erasmus program jogalkotási eljárásának lezárásakor.
Idén decemberben már egy éve lesz annak, hogy az uniós intézmények Magyarországgal szemben kezdeményezték a jogállamisági kondicionalitási eljárást. Ennek következtében az európai döntéshozók az operatív programok egy részét felfüggesztették, egyúttal a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott, úgynevezett modellváltó egyetemek részvétele is kétségessé vált az Erasmus programban.
Ki gondolta volna a fentebb idézett, elkötelezett kijelentések fényében, hogy ugyanazok az uniós vezetők, akik az „Erasmust mindenkinek!” („Erasmus for all!”) célkitűzését hirdették, néhány évvel később azzal fenyegetnek 200 ezer európai fiatalt, hogy kizárják őket az európai együttműködés – ahogyan a közkedvelt uniós fordulat fogalmaz – „zászlóshajó” programjából?
Oktatás terén az EU feladata támogatni az együttműködést
2022-es határozatukban az EU intézményei olyan vádakat fogalmaztak meg a modellváltó egyetemek kapcsán, miszerint azok nem megfelelően alkalmazzák a közbeszerzési szabályokat, továbbá nem átlátható módon kezelik az uniós forrásokat. A felvetés eleve nem értelmezhető, hiszen azok az egyetemek, amelyek Erasmus projektekre nyújtanak be pályázatot és azt elnyerve bekapcsolódnak a programba, nem folytatnak le semmiféle közbeszerzési eljárást. Közvetlen uniós programként az Erasmus esetében maga az Európai Bizottság Végrehajtó Ügynöksége felel a projektek teljes életciklust átfogó irányításáért a program népszerűsítésétől kezdve a támogatási kérelmek elemzésén és értékelésén át egészen a projektek helyszíni ellenőrzéséig. A felsőoktatási intézmények feladata a legtöbb esetben kimerül a mobilitási projekt megpályázásában, a támogatási megállapodás aláírásában és igazgatásában, valamint a beszámolásban.
Oktatáspolitika terén az Európai Unió korlátozott, úgynevezett támogató hatáskörrel rendelkezik. A Szerződések előírása alapján a nemzeti jogszabályok közvetlen összehangolására tett intézkedés e téren nem megengedett, nem teszik lehetővé a tagországok oktatási rendszereinek tartalmi jellegű harmonizációját sem. Az EU hatásköre e téren kimerül abban, hogy „a tagállamok közötti együttműködés ösztönzésével és szükség esetén tevékenységük támogatásával és kiegészítésével hozzájárul a minőségi oktatás fejlesztéséhez, ugyanakkor teljes mértékben tiszteletben tartja a tagállamoknak az oktatás tartalmára és szervezeti felépítésére vonatkozó hatáskörét, valamint kulturális és nyelvi sokszínűségüket.”
Éppen ezért hatásköri szempontból is teljes mértékben megalapozatlan az Európai Bizottság eljárása a modellváltó egyetemekkel szemben.
Az uniós intézkedéseknek a Szerződések szerint segíteniük, nem pedig korlátozniuk kellene a tagállamok közötti oktatási együttműködést.
Részben erre is hivatkozott idén márciusban a 21 modellváltó magyar egyetem rektora, akik levélben kértek jóvátételt a következők szerint: „Elfogadhatatlannak tartjuk a több mint 650 éves történelmi hagyománnyal rendelkező magyar felsőoktatást – mely a világnak számos Nobel-díjas kutatót, oktatót és világraszóló találmányt adott – ért példa nélküli intézkedéseket. (…) És a magyar egyetemista, oktatói és kutatói közösséget ért sérelem napról napra egyre jelentősebb – mivel újabb és újabb kutatásokból, együttműködésekből zárják ki őket –, valamennyi érintett egyetem nevében a méltatlan helyzet azonnali rendezését és az eszmei és anyagi értékeinkben okozott károk azonnali jóvátételét kérjük.”
Ki védi meg a hallgatókat?
Tavaly december óta nemcsak az ügy megoldása, hanem a jogállamisági intézkedés értelmezésével kapcsolatban is számos alapvető kérdés maradt továbbra is megválaszolatlanul. Mi a helyzet az olyan Erasmus projektekkel, amelyek végrehajtásához nem feltétlenül kapcsolódik pénzügyi teljesítés; mint például a közös helyszíni és online tevékenységeket lehetővé tevő e-Twinning program. Mind közül azonban a legfontosabb, hogy milyen sors vár az Erasmus program végső címzettjeire, azaz a felsőoktatási hallgatókra és kutatókra. Erre ugyanis a brüsszeli döntéshozók a vita kezdete óta nem adtak érdemi választ.
A jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet és az ahhoz kapcsolódó iránymutatás előírásai szerint alapvető jelentőséggel bír, hogy az úgynevezett korrekciós intézkedések elfogadásakor a végső kedvezményezettek jogos érdekei megfelelő védelemben részesüljenek. A szabályok szerint a Bizottságnak mérlegelnie kell, hogy az esetleges intézkedés milyen potenciális hatást gyakorolna a döntés által érintett felsőoktatási hallgatók, kutatók és dolgozók érdekeire. Sőt, a rendelet azt is előírja, hogy a jogállamisági kondicionalitási rendelet legfeljebb abban az esetben fejthet ki egyáltalán bármilyen kedvezőtlen hatást az uniós programok végső címzettjeire, ha azok a jogállamiság elveinek megsértésében maguk is részt vettek; mint például korrupció, rendszerszintű csalás és összeférhetetlenség esetén.
Nyilvánvalóan ez nem vetődhet fel azokkal az egyetemi diákokkal vagy kutatókkal kapcsolatban, akiknek egyetlen „bűne”, hogy történetesen egy modellváltásban érintett felsőoktatási intézménybe létesítettek hallgatói jogviszonyt vagy annak keretei között partnerségi részvétellel végeznek kutatási tevékenységet.
Az uniós intézményrendszer egyik tanácsadó testülete, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság már a jogállamisági rendelet tárgyalása során felhívta az Európai Bizottság figyelmét arra, hogy az új jogi keret nem rendezi azoknak az egyéni kedvezményezetteknek az érdekeit, akiknek a források felfüggesztése miatt negatív következményeket kell elszenvedniük. Szintúgy kevés szó esett az eddigiekben arról, hogy a jogállamisági rendelet elfogadása során a szubszidiaritásról és arányosságról szóló kötelező hatásvizsgálatot, illetve az érdekelt felekkel való konzultációt egyszerűen mellőzte az Európai Bizottság. Az EU döntés-előkészítő, végrehajtó, döntéshozó, ellenőrző és képviseleti szerve érdemi vizsgálat helyett letudta a kérdést annyival, hogy az érdekelt felek bevonása nem volt lehetséges, mert eddig nem létezett hasonló instrumentum, a javaslat pedig „a jogállamisággal kapcsolatos hiányosságok elleni védelem jelenlegi szintjének növelésével mindenképpen pozitív hatással lesz az alapvető jogokra és állampolgári érdekekre.” Nem hiába tekintett el a Bizottság az előzetes hatásfelméréstől, hiszen már egy felszínes áttekintés alapján is egyértelművé kellett volna válnia:
A tagállamok közötti együttműködés jogi eszközökkel való korlátozása semmi esetre sem szolgálhatja az állampolgári alapjogok és érdekek védelmét.
Az Erasmus Európa egységéről tanít
Néhány évvel ezelőtt, az új Erasmus program tárgyalása idején az Európai Bizottság azt a legfőbb szakpolitikai célkitűzést fogalmazta meg, hogy a program a kiszámíthatóságot, az európai egységet és a jogbiztonságot szolgálja. Olyannyira, hogy az uniós intézmények külön jogszabályt fogadtak el arra az esetre, ha az Egyesült Királyság megállapodás nélkül távozna az Európai Unióból annak érdekében, hogy az Erasmus kapcsán ne érhesse kár a fiatalokat. Az Európai Bizottság szolgálatai ezzel szemben már ekkor sem vették figyelembe az akkori magyar oktatásügyi biztos kérését, miszerint az Erasmus program a jellegéből adódó kivételessége okán ne tartozzon az uniós költségvetés jogállamisági feltételességéről szóló úgynevezett kondicionalitás rendelet hatálya alá. Ezt a kérést ismétlik meg most az Európai Parlamenthez forduló magyar hallgatói szervezetek.
Az Erasmus döntő fontosságú az európai egység korai megélése és megértése szempontjából.
A program résztvevőinek egyaránt be kell kapcsolódniuk helyi közösségük és a fogadó ország helyi közösségeinek életébe. Mindez segít megérteni a résztvevők számára, hogy az Európai Unió nem egy öncélú absztrakt formáció, hanem önálló, egyenlő, szuverén közösségek önkéntes együttműködése az állampolgárok érdekében. A modellváltással érintett felsőoktatási intézmények érintettsége az Erasmus programban való részvétel kapcsán rendeződhet. Az Európai Bizottságon múlik, hogy technikai értelemben lehetővé teszi-e a pályázatokban való részvételt, és hogy az új támogatási szerződések megkötésének határidejéig megoldódik-e a vita Magyarország és a brüsszeli intézmények között. A végső kérdés azonban az, hogy helyreállítható-e a bizalom az Európai Unió és saját állampolgárai között egy olyan intézkedés után, amely feláldozta a fiatalok európai egységről szóló jövőképét egy öncélú politikai vita oltárán.
