Szinte minden egyes nap tapasztalhatjuk, olvashatjuk, láthatjuk és hallhatjuk, hogy a magukat „haladó” szellemiségűnek valló értelmiségiek, művészek, politikusok sokszor új jogszabályok javaslataival ostromolják a hagyományos közösségeket, a nemzetet, a család intézményét és a számos más, évszázados tradíciókat hordozó hitbéli közösségeket.

Visszatérő téma a nemiség átértelmezése, a gender-mozgalom, az Európai Egyesült Államok nemzetek nélküli utópiája, a multikulturális társadalom eszménye vagy éppen az egyén szabadságát a vallási dogmákkal, mint egyfajta rabsággal szembeállító gondolatiság. Ez a folyamatos kulturális és politikai össztűz többnyire együtt jár egyfajta szellemi gőggel, a hagyományok lenézésével, ami természetes módon a húszas és a harmincas éveikben járó „lázadó” fiatalok körében – Európában és itthon is – divatos magatartásformaként jelenik meg. Olyan világértelmezési és kulturális küzdelem is ez egyben, amelynek megvan a maga filozófiai alapzata. Habár a magatartásformák kialakulása ritkán eredeztethető magasröptű bölcseleti művek olvasásából, inkább a szocializáció és az „utánzás” a döntő, mégis látni és beszélni kell arról az ideológiai háttérről, amely bizonyos érdekek mentén igyekszik kialakítani az együttélés kereteit.

De miért áll be a „haladó” magatartásformákat utánzó, a hagyományokat pusztító generációk sorába új és újabb nemzedék Nyugaton és most már jól láthatóan Magyarországon is, amikor már rendelkezésére áll a negatív következmények tapasztalata?

Nagy Ervin teljes írása a Látószög blogon olvasható.