A második rendszerváltoztatás idejét éljük, amely – hiába álmodtunk róla – nem forradalmi gyorsasággal, hanem évtizedes erőfeszítéssel és építkezéssel zajlik.
Az „átmeneti korszak” Magyarországon szép lassan megszűnik létezni, és egy új, a gazdasági mozgásterét bővítő, lokálpatrióta szellemiségen alapuló, mintaadó és nem mintakövető politikát folytató rendszer veszi át a helyét – ami nem csupán a régi lebontását, hanem építkezést is jelent (a koronavírus-járvány okozta „tragikus szünet” után is). A kérdés csupán az, hogy hazai baloldal – a rendszerben megtalálva a helyét – képes lesz-e megszabadulni a posztkommunizmus nyűgjétől, és olyan kormányzóképes potenciállal rendelkező politikai közösségé válni, amely nem akadálya az „átmeneti korszak” lezárásának.
A posztkommunizmus nehezen és sokféleképpen definiálható teoretikus fogalom, de gyakorlat is egyben, amelynek működési sajátosságait szerte Közép-Európában tapasztalhattuk a rendszerváltoztatások óta eltelt évtizedek során. Országonként eltérő módon, de közös nevezőkkel került az egykori keleti tömb egy átmeneti korszakba az 1990-es évtizedben. (Egyedül az NDK képez a német újraegyesítés miatt kivételt.)
Az „átmeneti korszak” azonban csak az előzményekből érthető meg. Zbigniew Brzezinski, a totalitarizmus gyakorlatát évtizedekig kutató világhírű író és politikus az 1989-ben publikált, A nagy kudarc című könyvében így fogalmazza meg találóan és tömören a közép-európai rendszerváltoztatások előtt megfigyelhető folyamatokat:
„A posztkommunista rendszerre jellemző, hogy a kommunizmus olyan mértékben meggyengült, hogy sem a marxista elméletek, sem a kommunista vezetési gyakorlat már alig vagy semmilyen diktátumot nem jelent az aktuális politika számára. Egész egyszerűen azt mondhatjuk, hogy a posztkommunizmus egy olyan rendszer, amelyben a magukat »kommunistának« nevező vezetők nem veszik komolyan a kommunista doktrínákat, mint a társadalompolitika iránytűjét”, ellenben a társadalom számos területén, a politikától a kultúráig, a gazdaságon át a sajtóig továbbra is zavartalanul fenntartják vezető szerepüket.
Nagy Ervin teljes írása a Magyar Hírlap oldalán olvasható.
