Ezek után látni kell: a menekültstátusban lévő emberek nagy része a saját hazájában is az erőszakra hajlamos, nem éppen a becsületes és makulátlan polgárok közé tartozott.

Nehezen érthető, hogy azok a menekültek, akik saját állításuk szerint egy háború borzalmai elől futottak el saját hazájukból, most varázsütésre olyan bátrakká váltak, hogy téglával dobálják az unió határait védő rendőröket, dulakodnak a fegyveres határőrökkel, és ököllel ütlegelik az önvédelemre kész civileket. Mert pontosan ez történik most a török–görög határon, tengeren és szárazföldön, és félő, hogy nemsokára a magyar kerítésnél is. És bizony elnézve az erőszakot és a tömeget, rápillantva az emberek arckifejezésére, kongatnunk kell megint – most már egyre hangosabban – a vészharangot.

Várható volt, hogy egyszer elfogy Erdoğan türelme, és kormánya megnyitja a határokat a Törökországban tartózkodó menekültek milliói előtt. A kiélezett szíriai helyzet, a térségben évek óta dúló, több nagyhatalom által is befolyásolt háborús konfliktus, az elmaradt támogatások hiánya és a folytonos fenyegetés után a határok részbeni megnyitása csak az olyan gyámoltalan európai politikusokat érhette meglepetésként, akik még mindig nem fogták fel a migráció okozta globális vészhelyzet súlyát. Akik még mindig a befogadás és az integráció mellett papolnak, vagy szétosztási kvótákkal kergetik a nemzetállamok vezetőit – többnyire álhumánus vagy éppen trendinek tartott, „haladó” ideológiák jelszavát kiabálva. Akik még mindig nem tudtak lemondani arról a fantazmagóriáról, hogy a bevándorlás megoldja majd a demográfiai és munkaerőpiaci problémákat, akik még mindig hisznek a multikulturális társadalom utópiájában.

Nagy Ervin teljes írása a Magyar Hírlap oldalán olvasható.