Az elmúlt tíz évben a munkanélküliség elleni küzdelem, a foglalkoztatottság növeléséért tett erőfeszítések és a munkaalapú társadalom filozófiájának érvényesülése a rendszerváltoztatás óta tartó girbegurba történelmünk egyik tagadhatatlan sikertörténete.

Ha elfogadjuk feltételezésként, hogy az MSZP hiteles baloldali párt, akkor a munkahelyteremtéssel kapcsolatos kormányzati intézkedések miatt hozsannától kellett volna, hogy visszhangozzon a Villányi úti pártközpont, de csak halk morgolódás és asztalcsapkodások zaja szűrődött át a falakon. A vitathatatlan gyarapodást ugyan lelassította a világméretű pandémia okozta gazdasági visszaesés, de már most látjuk, hogy a magyar gazdaság – a kormány stabilitásának (is) köszönhetően – európai összehasonlításban is sikerrel vészelte át a krízist.

A héten napvilágot látott adatok szerint, amit az uniós és a hazai statisztikai hivatal publikált, a pesszimista várakozásoknál jobb, az MSZP által „jósolt” számoknál hatványozottan üdvösebb a helyzet, mégis tovább dohognak baloldalon. De nincs is mit csodálkozni ezen, hisz az önmagát „leghitelesebb baloldali pártként” definiáló MSZP az elmúlt tíz évben mindig kitalált valamit, csak hogy ne kelljen belátnia azt, hogy a Fidesz–KDNP-kormány megvalósított egy olyan társadalompolitikai célt, amit ők nyolc éven keresztül, baloldali kormányként – az SZDSZ-szel vitázva és Gyurcsány Ferenccel terhelve – képtelenek voltak még csak megközelíteni is. Azaz, az elmúlt két évtizedben nyújtott politikai teljesítményük, pontosabban annak hiánya miatt halljuk most is a méltatlankodások hangját. De hát mit is tehetne egy „hiteles baloldali párt” akkor, ha a számukra legfontosabb kérdésben, a munka világában pozitív változásokat kell értékelni? Örülne? Ugyan, a magyar baloldal nem olyan! Inkább hazudik, de azt sem sokáig már.

Az Orbán-korszak első éveiben, amikor ugyan lassan, de elindult a foglalkoztatottság növekedése, és csökkent a munkanélküliség, a szocialisták ezt azzal magyarázták, hogy vége a pénzügyi válságnak, nincs ebben semmi különös politikai teljesítmény, ez így természetes. Mikor 2014-ben már az uniós szintet értük el, akkor az volt a válasz, hogy a kormány csal, és egyik mutató sem fedi a valóságot. Majd miután az uniós átlagot is elhagytuk, és már a nemzetközi gazdasági szereplők is visszaigazolták a sikert, akkor pedig az volt a bajuk, hogy túl sok a közmunkás. (A munkanélküli lét vajon mennyivel jobb a közmunkánál?)

Nagy Ervin teljes írása a Magyar Hírlap oldalán olvasható.