Nem kárba veszett, elefántcsonttoronyban köldöknéző időtöltés e kérdés nyilvános boncolgatása.
Leginkább, mert a magyar közéletben ma is sokan, Európa-szerte pedig még többen, ismert gondolkodók vagy művészek nevezik magukat büszkén liberálisnak, illetve kritizálják onnan a magyar kormányt (nekik az illiberális a szitokszó!), miközben a szuverenista, patrióta, nemzeti érzelmű szavazók ma már szitkozódnak a liberális kifejezéssel. De azért is fontos tevékenység, mert időszerű filozófiai tanúságokat hordoz a kérdésre adott válasz. Még akkor is, ha a mai liberális célokért senki nem sétálna hősiesen a bitófa alá, inkább gőgösen, megvetve pillant rá kényelmes fotelek biztonságából minden másképp gondolkodóra. Szitokszóvá pedig saját ténykedésük által lett – leginkább Magyarországon – a liberális kifejezés.
A klasszikus és a mai, posztliberális magatartás Mindenekelőtt érdemes néhány folyamatot megkülönböztetni. Elsőként a klasszikust, a mai, posztmodern liberalizmustól (posztliberalizmus), amely egy adott időben sem volt sosem egységes ideológia. A magyar hagyományokat tekintve még inkább így van. Elég csak Kossuth nemzeti liberalizmusára gondolni, amely ellentétes célú volt az európai kozmopolita (világpolgár) változattól. Valójában elmondhatjuk, hogy csupán egy olyan, többé-kevésbé beazonosítható laza csoportok halmazát vázolhatjuk a liberalizmus fogalma alatt, amelyeket jobbára csak a „közös politikai ügyek” rendeztek egymás mellé. Ez így van ma is Európában; és így történik a rendszerváltozás óta minálunk is. A posztliberalizmus azonban annyiban a demokrácia fosztóképzőjévé is válik, hogy ténykedése során felülírja a pluralizmust ( lásd a Kommentár Folyóirat idei 4. számát! ). Elitista és önkényes módon alakítja ki a tolerancia fogalmának tartalmát. A posztliberalizmus kizárólagosságra tör, véleménydiktatúrát épít (megszállja a médiát) és kisajátítja a fogalmak jelentését (PC). Ha a demokrácia a többség elvét jelenti, akkor ma „a liberalizmus felülírja a demokráciát” ( Fricz Tamás ). A ma élő liberálisok önmaguknak vindikálják a kizárólagos igazságot, ezért gőgösek és önzők, csak az individuum szabadságának növelése mozgatja meg fantáziájukat. „A post truth korszak identitáspolitikája az egyén önmegvalósítására fókuszál. Önzők, narcisztikusak, végtelenül elkényelmesedettek, nihilisták és sznobok.
Nem a legjobb elegy. Nincs mit kezdeni velük.” (Schmidt Mária) Liberális célok ma Az egyik legmegosztóbb kérdés a család fogalmának újraértelmezése és a homoszexuális párok jogi helyzetének szabályozása. Az Európai Unióban ennek eldöntése nemzeti hatáskörbe tartozik, így van, ahol regisztrált élettársi kapcsolatra van lehetőség, van, ahol pedig semmire. A megengedő törvények viszont szembetűnő módon megosztják a közvéleményt is. Mintha ez lenne ma Európa legfontosabb politikai kérdése! De lehet, hogy csupán politikai pótcselekvéssel állunk szemben. Az LMBTQI-lobbi viszont létezik és elképesztő erőt képvisel, alkotmányokat, törvényeket ír át, újratervezi a társadalmat, és kitüntetett helye van a mai liberalizmus céljai között. A másik megosztó kérdés, amelyben a posztmodern liberálisok manapság kardoskodnak: a könnyű drogok engedélyezése (bódulathoz való jog). Ez leginkább a fiatalabb generációt izgatja. Magyarországon is számos civilszervezet alakult, amely az emberi jogokra hivatkozva, a liberalizmust önmaga előtt pajzsként tartva küzd az engedélyezésért. Ebben a kérdésben viszont a többségi társadalom még inkább elutasító Európa-szerte. A közvélemény-kutatások szerint kevesebben támogatják az ügyet, mint amennyi a rendszeres fogyasztók száma. A harmadik megosztó kérdés a multikulturalizmus társadalom megteremtésének ideája. A posztmodern liberalizmus kozmopolita alapokon áll, így a képviselői a bevándorlás elősegítése és az európai kultúra színesítése mellett érvelnek. Ebben kéz a kézben járnak a nagytőke érdekeivel, hisz a ’60-as, ’70-es évek óta Európa gazdasági fejlődésének egyik összetevője a bevándorlók kétkezi munkája. Hisz egyre kevesebb fizikai munkára hajlandó, illetve felkészült európai ember él. A multikulturalizmus mindig is a különböző kultúrák együttélésének problémáit igyekezett pozitív színben feltüntetni a gazdasági fejlődés érdekében. Az eszme azonban megbukott.
Nagy Ervin teljes írása a PestiSrácok oldalűn olvasható.
