Az ember Isten uralmát gyakorolja a teremtett világban. Ez a ránk ruházott kötelesség a kereszténydemokraták környezetvédelmi programjának filozófiai alapja.

A teremtett világ (profán kifejezéssel a környezet) olyan megóvandó transzcendens érték, amelyet nem csupán gondozni, hanem óvni is kell. Erről az erős alapzatról építhető minden szakpolitikai szándék és cselekvés. Egyszerű, érthető, követhető kötelesség, amelyet minden hívő ember elfogad, és amelyet nem illethet jogos kritikával az sem, aki nem istenfélő, hisz neki kárára ez nem lehet. Sőt! A liberális alapokra felhúzott zöldpolitika, amennyiben eltekint a kizárólagosság hirdetésétől, megszabadul gőgjétől, illetve a globalitás helyett a lokalitásra koncentrál, akkor – egyes ügyekben – partnerévé válhat a kereszténydemokratáknak.

Valami ilyesmi történt 2018-ban Németországban. A Greenpeace és egy keresztény közösség került „egy platformra”, amikor az Észak-Rajna-Vesztfáliában fekvő Immerath évszázados templomát, a kéttornyú, neoromán stílusú dómját rombolták le. A templom felszentelése után százhuszonhárom évvel az épületet – amelyet az önkormányzat gondozott – 2014 áprilisában átadták (eladták a földterületet) egy Essen székhelyű német villamosenergia-szolgáltató cégnek, amely a tartományban több külszíni barnaszénfejtést is végzett. Az évekig tartó tiltakozó akciók ellenére – 2018. január 8-án – az RWE AG munkagépekkel megkezdte a bontási munkálatokat, majd két nap alatt le is rombolta a templomot.

Most tekintsünk el attól – az egyébként fontos – ténytől, hogy Né-metországban egy népszavazásnak „hála” nem lehet új atomerőművet építeni, a működőket pedig be kell zárni. Így a lignitalapú erőművek – egészen a zöldenergiára való átállásig – fontos szerepet töltenek be az ország energiaellátásában.

A koronavírus-járvány okozta közéleti bénultságot kihasználva a minap ugyanez a cég rátette kezét egy, a barnaszénkotrógéptől kétszáz méterre lévő kápolnára, amely Keyenberg település mellett áll. A felszíni lignitbánya terjeszkedése miatt az épület lebontására készülnek, amely ellen a helyiek petíciót és plakátkampányt indítottak, hiszen a bánya nemcsak a templomot, hanem a települést is veszélyezteti. Julia Lis, a münsteri egyetem teológustanára, a kezdeményezés egyik szószólója nem csupán az állami intézmények nemtörődömségére hívta fel a figyelmet, hanem az aacheni egyházmegye összefogására szólított fel, illetve – ahogy azt elmondta – várják a civil környezetvédők segítségét is.

A legfontosabb politikai törésvonal ezekben a helyi az ügyekben (mint egyre több esetben) nem a klasszikus baloldal és a jobboldal között húzódik, hanem a lokális-globális ellentétben. Ez már csak azért is tanulságos, mert Európa politikai dimenziója is szélsebesen alakult át az elmúlt két évtizedben, olyan kérdések mentén, mint a globális felmelegedés, a klímakatasztrófa lehetősége, a bevándorlás, a multikulturális társadalom problematikája, a nyitott társadalmak kialakításának szándéka és az élet védelmének alapvető kérdései (eutanázia, abortusz) terén. Ezek a válaszra váró kérdések átszabták, és láthatóan folyamatosan „újragombolják” az unióban egymásnak feszülő politikai oldalak mondanivalóját, ahogy a kontinens ideológiai törésvonalait is.

A legnagyobb különbség ma az lett– amely az első politikai lépést megelőzi –, hogy globálisan vagy lokálisan közelítünk meg egy problémát. A környezetvédelem esetében ez a globális felmelegedés kontra lokális környezetrombolás ellentétben nyilvánul meg. Mondhatni azt is, hogy „a valóság megragadása” és az „ideális állapot felé tartó fejlődés” megfogalmazása került a jobboldal és a baloldal közötti vita középpontjába. A képlet így egyszerűbb: el kell döntenünk, hogy a valóságot vagy az utópiát választjuk! A templomot védjük meg, vagy elfordítjuk fejünket, és a baloldal által szajkózott globális felmelegedéssel és a klímakatasztrófával ijesztgetünk, de valójában semmit sem teszünk. A válasz, ha ilyen ügyekre vetjük tekintetünket, pofonegyszerű. Nem hagyjuk a templomot lebontani, ahogy a teremtett világot (a természetet) is megóvjuk, a globális katasztrófával riogató baloldalnak lokális ügyekben példát mutatunk.

Nagy Ervin írása a Magyar Hírlap oldalán jelent meg.