Amit a rombolás vágya szült világra, az szükségszerűen odavész, így hagy maga után káoszt az Orbán-fóbia mentén összefogott ellenzék.

Az ősszel több helyütt is „sikeresnek” bizonyult összellenzéki összefogás ideája recseg és ropog – leginkább ott, ahol alkotni kellene. Azon településeken, ahol a zsebnácik, az utódpárt utódai, a hirtelenzöldek, a szemtelen hipszterek és a Gyurcsány Ferencet vakon követő hívek – köpve a politikai moralitásra – összeálltak, és az emberek rossz közérzetét, mindennapi dühét, a világ folyásával kapcsolatos zsörtölődését a miniszterelnökre fogták (lásd: „Arról is Orbán Viktor tehet, ha esik délben az eső” kampányt!).

Miután pedig a protestattitűddel győzedelmeskedtek, egymást is meglepve, ott találták magukat, ahol nem csupán rombolni, hanem alkotni is kellene. Azt pedig nem tudnak. Nincs hozzá szellemi tőkéjük, mérhetetlen stupiditás jellemzi tetteiket, és úgy általában, alkalmatlanok minden alkotó szándékra. A természettudományos logika néha a társadalomtudományokban is működik. Léteznek ugyanis olyan élőlények, amelyek csak addig élnek, amíg a gazdatest is lélegzik. Ha utóbbi elpusztul, akkor az előbbi is megszűnik létezni. A magyar belpolitika mai állására lefordítva: ha a Fidesz- vagy az Orbán-fóbia megteremti az összefogást, amely sikeresnek bizonyul, és hatalomra kerül egy-egy településen, akkor az együttműködés további létezése nincs biztosítva. Amíg a gyűlölet közös élmény, addig kéz a kézben jár az ellenzék, amint azonban építkezni kellene, megáll minden tudományuk. Talán mert a gyűlölködésen kívül mást nem akarnak, de az is lehet – és ez a rosszabb forgatókönyv –, hogy nem is tudnak. Így vagy úgy, de egyre több településen is azt tapasztalhatjuk, hogy ha a szivárványkoalíciónak vezetnie kellene egy közösséget, akkor megtorpan a progresszív szellem. Mert az általuk képviselt progresszió nem más, mint a rombolás progressziója.

Az őszi választások óta eltelt időben több olyan ellenzéki vezetésű településen, ahol a gyűlölködésből fogant összefogás vezetett „sikerre”, láthatjuk azt, hogy nem tudnak a különböző ideológiájú és más-más mögöttes érdekkel életre hívott törpepártok együtt dolgozni. A pandémia alatti különleges jogkörökkel felruházott polgármestereket diktatórikus vezetéssel, önkényes döntésekkel és korrupcióval vádolják szövetségeseik. Az eddig egységes frakciók osztódni kezdtek – sokszor teljesen kiszámíthatatlan módon. Van, ahol „csak” az előre kódolt ideológiai különbségek miatt, és van, ahol gazdasági érdekek mentén. Utóbbi sokszor inkább nevezhető a „koncon való marakodásnak”.

Nagy Ervin teljes írása a Magyar Hírlap oldalán olvasható.