A koronavírus-járvány arra készteti a nyugati civilizációt, illetve annak vezető politikusait, hogy újraértelmezzék az ezidáig liberális szellemiség mentén szerveződött politikai, gazdasági és társadalmi rendet, illetve átszabják kulturális kereteinket.

Ha nem képesek rá, akkor át kell adni helyüket a másként gondolkodóknak, hisz az általuk erőltetett, ma (még) jellemző, de egyre döcögősebbé váló együttélési forma fenntartása alkalmatlannak bizonyult a világméretű krízis megoldására. Tény, hogy a fennálló világrend megrendült, amelynek „legnagyobb vesztese a liberalizmus” (Békés Márton); illetve az a „hedonista életforma”, amely a liberalizmusból ered (Molnár Tamás) tovább nem folytatható. A globalizációval szemben legéletképesebb szellemiségnek, a lokalitást hirdető nemzeti konzervativizmusnak így valóban lehetősége lehet majd egy olyan új világrendet építenie, amelyben a nemzetállam szerepe nagyobb mértékben érvényesül, de véleményem szerint mindez csak akkor lehetséges, ha a globális tragédia elmúltával végérvényesen megváltozik az egyén identitása is. Ellenben, bármilyen nagy esély is kínálkozzon a közösségi alapon szervezett, lokális-központúságú „régi-új világrend” megteremtésére, mégsem fog sikerülni, a világ pedig visszatér az elmúlt száz évben „megszokott viszonyokhoz”. Mi, nemzeti értékeket valló konzervatív emberek pedig ismét a liberalizmus és a baloldali egalitárius eszmék hazugságokkal teli világában, a tudományos és a „szellemi élet illegalitásában” találhatjuk magunkat.

Nagy Ervin teljes írása a Látószög blogon olvasható.