November 17-én, tehát múlt vasárnap parlamenti választásokat tartottak a Belarusz Köztársaságban. A belarusz Nemzetgyűlés alsóházának számító Képviselőház vagy Képviselői Kamara 110 képviselőjének mindegyikét egyéni választókerületekben, egy fordulóban választották, amely során az adott körzetben legtöbb szavazatot szerzett jelölt került be a parlamentbe. A belarusz politikai rendszer sajátosságainak köszönhetően az újonnan megválasztott képviselők közül mindössze 21 ember tagja valamilyen pártnak. Tizenegy fő a Belarusz Kommunista Párt tagja, hatan a Munka és Igazságosság Köztársasági Pártját képviselik, ketten a Belarusz Hazafias Pártot, míg egy-egy fő a Belarusz Agrárpárt és a Liberális-Demokrata Párt tagja.

Még érdekesebb lehet a külső szemlélő számára, hogy a számos független, illetve különféle pártot képviselő győztes jelölt között egyetlen olyan sincs, akit igazán ellenzékinek lehetne tekinteni. A választások alatt tartott sajtótájékoztatón pedig szembesítették is az országot huszonöt éve irányító Lukasenko elnököt az ellenzékiek azon vádjával, miszerint az elnöki hivatal jó előre összeállítja a képviselők listáját, és a tényleges választások már csak formalitásnak tekinthetők. Lukasenko erre úgy reagált, hogy mindez természetesen nevetséges, hiszen az előző parlamentben is voltak nyíltan ellenzéki képviselők (egész pontosan ketten – K.A.), illetve olyanok, akik ugyan nem voltak ellenzékiek, de mégsem értettek egyet vele. Őket nyilván nem ő jelölte ki képviselőnek, mondta Lukasenko, és egy-két, akár egészen szemtelen ellenzéki parlamentbe jutása egyébként sem zavarná, hiszen úgysem határoznák meg az ország politikáját.

Szintén érdekesség lehet, hogy a képviselők mindegyike rendelkezik felsőfokú végzettséggel, a nemek aránya pedig viszonylag kiegyenlített, negyvennégy nő szerezte meg körzetében a választók bizalmát. Közéjük tartozik az új alsóház legfiatalabb képviselője, a mindössze huszonkét éves Marija Vaszilevics is, aki 2018-ban elnyerte a Miss Belarusz címet, azóta pedig többször mutatkozott az elnök környezetében. Vaszilevics indulását a BRSZM, azaz a Belarusz Köztársasági Ifjúsági Szövetség támogatta, és Minszk egyik körzetében szerzett mandátumot. Jelöltetése sem a Nyugat-barát és gyakran nacionalista sajtóban, sem a közösségi oldalak kommentszekcióiban nem aratott osztatlan sikert, sokan támadták fiatal kora, tapasztalatlansága, és természetesen Lukasenkóhoz fűződő szoros kapcsolata miatt is.

Szintén kiemelt figyelem övezte Lilija Ananics hírközlésért felelős ex-miniszter képviselővé választását. Ananics az ún. regnumosok ügye miatt tett szert kétes hírnévre. 2016 decemberében az orosz Regnum hírügynökség három belarusz munkatársát letartóztatták, illegális vállalkozói tevékenység és nemzeti alapú uszítás vádjával. A nagyorosz birodalmi álláspontjáról ismert, konzervatív portálon megjelent írásaikban a vádlottak a belarusz hatóságok szerint tiszteletlenül, lekezelő módon nyilvánultak meg a belarusz néppel és állammal kapcsolatban, gyakorlatilag tagadva az önálló belarusz nyelv és állam létjogosultságát. A vádak megalapozottsága persze több mint kétséges volt, az ügy maga pedig egyfajta reakciónak volt tekinthető az orosz, gyakran kormányközeli médiákban megjelenő azon általános tendenciára, amelyben Belaruszt rakoncátlan tartományként kezelik, és feddésben részesítik annak nem száz százalékig lojális magatartása miatt. Egyben rámutatott a minszki vezetés helyzetének azon nehézségére, hogy a nyugati közvéleményben általánosan az oroszok bábjaként elkönyvelt Lukasenko egyik oldalról a Nyugat által is támogatott etnonacionalista erők, másik oldalról pedig a gyakran egyes orosz körökhöz köthető nagyorosz birodalmiak – akik a belaruszokat az orosz nép részének tekintik – között kénytelen megőrizni országa stabilitását.

A regnumosok perének egyik fő kezdeményezője az Ananics vezette minisztérium volt, ami az orosz-belarusz viszony rendeződésekor a posztjába került – rossznyelvek szerint legalábbis ez volt az oka távozásának. Időközben az újságírók öt év, három évre felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, ami kompromisszumos megoldásnak tekinthető, s mint látható, Ananicsnak is helyet biztosítottak a politikában. Tíz nappal korábban került sor a Nemzetgyűlés felsőházának tekinthető Köztársasági Tanács megválasztására. A 64 felsőházi képviselőt a helyi önkormányzatok tagjai választják regionális alapon: Minszk városa, valamint mindegyik megye 8-8 képviselőt delegálhat, ezen kívül nyolc szenátort az ország elnöke jelölhet ki. A választások természetesen itt sem hoztak meglepetést, ellenzékieket nem találunk az új képviselők között, a pártpolitikusok aránya pedig még alacsonyabb: mindössze egy kommunista képviselőt választottak a felsőházba, a többiek mind pártonkívüliek.

A Belarusz Köztársaságban természetesen nincs olyan politikaformáló hatása a parlamenti választásoknak, mint általában, sokkal inkább amolyan legitimációs erőpróbának tekinthető mind a kormányzat, mind az ellenzék számára, melyből ezúttal előbbi került ki jól. Nagyobb jelentősége lehet, és az országon belüli politikai feszültség is jobban a felszínre kerülhet majd a jövő évi elnökválasztások során, melyen immáron hatodik megbízatásáért küzd majd meg a regnáló Lukasenko. Bár a vitathatatlan népszerűségnek örvendő elnök újabb győzelméhez kevés kétség férhet, a választások képet nyújthatnak majd a belarusz társadalomban végbemenő tendenciákról és a minszki vezetés konszolidációs törekvéseinek hosszabb távú sikerességéről.