Noha a várakozások jelentősek voltak a vasárnapi szövetségi választással kapcsolatban Németországban, elégedett aligha lehet bármelyik párt az AfD-n kívül. Miközben a CDU pürrhoszi győzelmet aratott, a progresszív zöldek és szociáldemokraták a várakozásoknak megfelelően gyengén szerepeltek, és miután az AfD-vel való koalíciókötést a CDU-t vezető Friedrich Merz továbbra is kizárja, a kormányalakítási tárgyalások tere rendkívül szűkké vált. A választás eredményeként minden korábbinál világosabbá vált, hogy nem „a demokratikus közép” áll szemben „az autoriter jobboldallal”, hanem az országot túszul ejtő hatalmi kartell a népakarattal. Matematikailag létrejöhet a CDU–SPD nagykoalíció, ám ez pusztán annak köszönhető, hogy a BSW 0,03% híján kimaradt a parlamentből, az ún. centrumpártok soha nem értek el ilyen gyenge együttes eredményt. Kérdéses, hogy a világra köszönő új geopolitikai korszak árnyékában mire lesz képes egy minden korábbinál gyengébb nagykoalíció, amelynek egyszerre kellene megoldania az ország strukturális problémáit, és adott esetben élesen szakítani az ország külpolitikai hagyományaival a transzatlanti viszonyok leértékelésén keresztül.

Biró András, a XXI. Század Intézet kutatója legújabb elemzésében a német szövetségi választásokat és annak középtávú következményeit értékeli.

Pürrhoszi CDU-győzelem

Már a 2024 szeptemberében az ország keleti felében tartott tartományi választások előrevetítették, hogy egy új időszámítás vette kezdetét a német politikában, ami az ősz végére testet is öltött a német pártrendszer válságában. Noha a néppárti–szociáldemokrata tengely lassú eróziója évtizedek óta folyamatban van, a magukat „centrumpártként” meghatározó erők soha nem értek el ilyen gyenge eredményt. A második világháborút követően a CDU vagy az SPD a legtöbb esetben egyedül, vagy közösen, egy nagykoalícióban volt képes kormányozni Németországot, miután a két párt együttesen a szavazatoknak rendre 70–80 százalékát szerezte meg. A dominancia évtizedei után azonban a két párt 2017-ben 53,4 százalékot, 2021-ben 49,8 százalékot 2025-ben pedig mindössze 44,93 százalékot ért el, amely eredmények kirajzolják a két párt lefelé tartó tendenciáját is.

Az ábrán jelzett centrumpárti lejtmenetnek megfelelően, a 2025-ös előrehozott szövetségi választás előzetes eredményei szerint a CDU 28,52, az AfD 20,80 az SPD 16,41, a zöldek 11,61, a posztkommunista Linke 8,77, a Sahra Wagenknecht vezette BSW 4,97, a liberális FDP pedig 4,33 százalékot ért el. A BSW mindössze 0,03 százalékkal maradt ki a parlamentből, aminek jelentősége abban rejlik, hogy a párt bejutása esetén a mandátumok eloszlása folytán a CDU–SPD koalíciónak nem lett volna többsége és egy harmadik pártra is szükség lett volna a kormányzóképes többség megteremtése érdekében. A fenti eredményeket annak tükrében érdemes értékelni, hogy a választás történelmi csúcsot jelentő 83 százalékos részvételi arány mellett zajlott le. Az AfD tehát úgy volt képes megduplázni 2021-ben elért százalékos eredményét, és ezáltal a második legerősebb párttá válni a Bundestagban, hogy a választás minden korábbinál nagyobb mozgósítás mellett zajlott.

A vasárnap délután beérkező adatok már előrevetítették, hogy az AfD a felméréseknek megfelelően fog szerepelni, miután a 2021-es adatokkal összevetve azokban a tartományokban volt jelentősen magasabb a részvételi arány, ahol az AfD fellegvárakkal rendelkezik: Alsó-Szászországban 6,4, Brandenburgban 6,6, Szász-Anhaltban 15,9, Türingiában 19,9 százalékkal volt magasabb a részvételi arány, mint 2021-ben. Az országban egyre inkább meghatározóbbá váló nyugati–keleti szembenállást kellően szemlélteti, hogy az AfD Kelet-Németországban a szavazatok 34 százalékát szerezte meg, a második helyezett CDU jelentősen lemaradva, mindössze 17,8 százalékot ért el, míg a Linke 13, az SPD 11,3, a BSW 10, a zöldek pedig 6,8 százalékon végeztek.

Amellett, hogy az AfD Kelet-Németország néppártjává vált, a szövetségi választás egy másik fontos tanulsággal is szolgált. A 2024 őszén tartott tartományi választások már kirajzolták azt a tendenciát, amelyet a mostani szövetségi választás is alátámasztott a pártok szavazóbázisának kicserélődése kapcsán. A CDU leginkább a progresszív baloldali szavazókat vonzza magához, az AfD a korábbi bizonytalanok mellett a kiábrándult CDU-sokat, a BSW pedig lényegében minden párttól egyenlő mértékben tette ezt, ahogyan a Linke is.

A tragikus választási eredmény következményeképp az SPD-t vezető korábbi kancellár Olaf Scholz bejelentette, hogy a választások után lemond pártelnöki pozíciójáról, és a koalíciós tárgyalásokon nem ő fogja képviselni pártját. Scholz helyét jó eséllyel Boris Pistorius védelmi miniszter veheti át, és tárgyalhat az SPD-vezetőjeként Merzzel egy esetleges koalícióról. Pistorius egyébként a választást megelőzően is sokkal népszerűbb volt a kancellárnál, ám Scholz akkor még képes volt félreállítani ellenfeleit és kancellár-jelöltként megmérettetnie magát, ami végül egy történelmi vereséggel végződött. Christian Lindner, az FDP pártelnöke szintén megígérte lemondását, miután pártja képtelen volt megugrani az 5 százalékos bejutási küszöböt, ami különösen nagy visszaesés azután, hogy 2021-ben 11,4 százalékot szerzett vezetésével az FDP.

Noha a zöldek az utóbbi hónapokban hivatalosan elhatárolták magukat Merztől, a színfalak mögött igyekeztek nyitva tartani egy fekete–zöld koalíció kapuját. Sokatmondó, hogy a nagy port kavaró migrációs szavazás előtt Armin Laschet (a CDU 2021-es kancellár-jelöltjének) lakásán gyűlt össze a német politikai elit egy része, a CDU részéről Friedrich Merz és Jens Spahn volt egészségügyi miniszter is jelen volt, míg a zöldek közül Annalena Baerbock külügyminiszter, Cem Özdemir és Katrin Göring-Eckardt tette tiszteletét a zártkörű megbeszélésen. Sajtóhírek szerint Hendrik Wüst, Észak-Rajna-Vesztfália CDU-s miniszterelnöke Robert Habeckkel, a zöldek kancellár-jelöltjével épített ki bizalmi kapcsolatot, rendszeresen találkoznak személyesen egyeztetés céljából, míg Cem Özdemir személyesen Merznél járt közbe az esetleges koalíció közvetítőjeként.

A választás másik nagy meglepetése a Linke újjáéledése, hiszen a posztkommunistákat évek óta az eljelentéktelenedés fenyegette, főképp miután a párt karakteres arca, Sahra Wagenknecht saját pártot alapított. A választási verseny utolsó szakaszában azonban a párt feltámadt hamvaiból, főképp miután a médiában „tetovált, szélsőbaloldali, TikTok-királynőként” aposztrofált Heidi Reichinnek élesen kritizálta Merzet az AfD elleni tűzfal (Brandmauer) állítólagos ledöntése miatt. A milliárdosokat megadóztatni kívánó Linke Elon Musk AfD melletti kiállásából is profitálni tudott, és paradox módon a szociáldemokraták és zöldek által pénzelt jobboldal-ellenes állami tüntetésekből is. Wagenknecht hiába robbant be nagy elvárásokkal új pártjával, és szerepelt kifejezetten jól a BSW 2024 őszén az ország keleti tartományaiban tartott választások során, most egy hajszál híján, de nem jutott be a Bundestagba. Ebben nagy szerepet játszhatott, hogy amíg a Linke a fentiekben felsorolt okok, illetve a fiatalok lakhatási kérdései miatt felülteljesített, a BSW hatalomtechnikai taktikázásokba kezdett az ország keleti felén, 2024 őszén megtartott választások után, ami visszafelé sült el, illetve a migráció kérdésében nem volt képes versenyre kelni az AfD narratívájával.

A vasárnapi választás tehát egyértelmű helyzetet teremtett a Bundestagban, miután a pártok egy olyan új választási rendszerben mérettetették meg magukat, amely a túllógó és kompenzációs mandátumokat eltörlésével 630 mandátumban maximalizálta a képviselői helyek számát. Mivel a választásokat megnyerő CDU továbbra sem hajlandó koalícióra lépni az AfD-vel, ezért a 316 fős többséget csak az SPD-vel képes elérni, esetleg egy hárompárti koalícióban a zöldekkel kiegészülve.

Hatalmi kartell a nép ellen

A választás végeredményét nagyban befolyásolták az elmúlt hónapok politikai turbulenciái, különösen a migráció és menedékjog körül kialakult heves viták. Mindennek eredményeképp minden korábbinál nyilvánvalóbbá vált, hogy még ha sikerül is több hónapnyi tárgyalás után bármilyen színezetű, hárompárti kormánykoalíciót létrehoznia a politikai elitnek, az AfD részvétele nélkül aligha várható olyan gyökeres változás, amelyre az állampolgárok jelentős része várna. A politikai elit elképzelései és a német nép elvárásai a gazdaság és társadalom kulcsfontosságú kérdéseiben egyre inkább eltérnek egymástól, a hagyományos pártok pedig már nem képesek megoldani azokat a problémákat, amelyek az emberek mindennapi életét egyre inkább megnehezítik.

Kirívó példa volt erre, hogy miközben a németek háromnegyede támogatja a migrációs politika szigorítását, a szociáldemokraták és a zöldek azért nem voltak hajlandók képviselni a népakaratot, és megszavazni a CDU által a Bundestag elé beterjesztett, a migrációs politika szigorítását január végén, mivel az AfD is támogatta azt. Bár a határozatnak nem volt kötelező jogi ereje, szimbólumpolitikai szempontból jelentőséggel bír, hogy mégiscsak egy precedenst teremtett a CDU arra, hogy a jövőben ad hoc esetekben az AfD szavazataival törekedjen a parlamenti többség megszerzésére. Végül, a konkrét törvényről szóló szavazás során a CDU és az FDP több képviselője is tartózkodott vagy nem szavazott, így a parlamenti többség az elutasítás mellett foglalt állást, köszönhetően többek között Angela Merkelnek. A korábbi kancellár árnyéka oly mértékben vetül rá a CDU-ra a mai napig, hogy miután Merkel élesen bírálta pártja és az AfD együttszavazását, 12 CDU-s képviselő tartózkodott vagy távol maradt a migrációs szigorításról szóló szavazáson.

A Bundestag-szavazás olyannyira nagy hullámokat vert, hogy a kisebbségben kormányzó szociáldemokrata–zöld koalíció több kétségbeesett kísérletet is tett az elmúlt hetekben arra, hogy „a jobboldal elleni védőbástya” szerepében tetszelegve közpénzből tömegtüntetéseket pénzeljen, és azt a hamis benyomást keltse, hogy a nép felháborodott a CDU és az AfD együttszavazásán. Noha a tüntetések az AfD erózióját nem voltak képesek elérni, annyiból viszont sikeresnek tekinthetők, hogy nyomás alá helyezték Merzet, akit defenzívába tolva arra kényszerítettek, hogy az utóbbi heteket folyamatos magyarázkodással töltse, és vehemensen tagadja, hogy pártja valaha újra együtt fog szavazni az AfD-vel. Másrészről viszont azáltal, hogy Merz homlokára is célkeresztet rajzoltak a progresszívek, a CDU kénytelen volt mozgósítani saját médiáját és bizonyítékokat bemutatni arra vonatkozóan, hogy a zöldek által vezetett Családügyi és Környezetvédelmi Minisztérium az adófizetők pénzéből több millió eurót költött „a jobboldal elleni tömegtüntetések” szervezésére.

Ennek kapcsán érdemes megemlékezni arról, hogy amikor 2024 telén a szintén államilag finanszírozott tömegtüntetések során a CDU szimpatizánsai együtt vonultak az AfD ellen, Friedrich Merz még úgy vélekedett, hogy„nagyon biztató, hogy emberek ezrei tüntetnek békésen a jobboldali szélsőségek ellen”. Kristina Schröder, Angela Merkel korábbi családügyi minisztere, jelenleg a WELT rovatvezetője is hirtelen most érezte szükségét annak, hogy beszámoljon személyes tapasztalatairól az álcivil NGO-k befolyásának mértéktelenségéről. A rovatvezető szerint már másfél évvel ezelőtt is problémát jelentett, hogy „a baloldali civil szervezetek határozzák meg, hogy Németországban mi tekinthető legitim véleménynek és százezreket mozgósítanak egy gombnyomásra”, amelyeket ráadásul a „kormány finanszíroz”.

Miközben való igaz, hogy több tízezer ember tüntetett az utcákon az elmúlt hetekben – az adófizetők pénzéből eurómilliókkal megtámogatva –, az állampolgárok jelentős része inkább a bevándorlást tekinti nagyobb problémának, mint az AfD térnyerését. Az utóbbi fél évben több olyan tragikus, emberéletet követelő terrorcselekményre is sor került az országban, amelyek a német migrációs politika totális csődjéről árulkodnak, gondoljunk csak a merényletekre Solingenben, Magdeburgban, Aschaffenburgban, Münchenben és Berlinben.

A választási eredmények mindenesetre arról árulkodnak, hogy a szociáldemokraták és zöldek által gerjesztett politikai hisztéria részben működött, hiszen a CDU a 30 százalékos támogatottságot meghaladó várakozásokhoz képest alulteljesített. Ez a helyzet annyiból paradox, hogy a Yougov felmérése azt mutatta ki, hogy a németek 52 százaléka szerint helyes, hogy a CDU együtt szavazott az AfD-vel a Bundestagban a migrációs politika szigorítása érdekében, 38 százalékuk ellenezte ezt, 11 százalékuk pedig nem volt hajlandó válaszolni. Miután a két párt együttszavazását támogatók aránya, valamint az AfD szimpatizánsai közötti különbség több mint harminc százalék, többé nem állja meg a helyét a fősodor pártjainak azon érvelése, hogy a többség akaratát képviselik az AfD kizárásával a szavazások során.

Koalíciós csapdahelyzet

Merz tehát nemcsak amiatt kormányozta csapdahelyzetbe pártját, hogy a jelentősen megerősödött AfD megkerülésével kellene szigorítani a migrációs politikán az alapvetően bevándorláspárti szociáldemokratákkal, de a gazdaság terén is hasonló dilemmák merülnek fel. Okkal vethető fel a kérdés, hogy a CDU miképp lesz képes a német ipar strukturális gyengélkedéséből konjunktúrát létrehozni, amikor azzal a párttal kell koalícióra lépnie, amely a zöldek erőszakos nyomásának engedve az átideologizált zöldítés következtében súlyos energiaválságot és dezindusztrializációt okozott az az utóbbi években. Emellett a CDU pont például a szociális juttatások terén akar forrásokat elvonni, amely a szociáldemokraták számára sarkalatos pontnak számít.

Szintén kérdéses, hogy fordulat várható-e az energiapolitikában, hiszen miközben az Ampel-koalíció mondott le az olcsó orosz energiáról, amivel energiaintenzív iparágait felmérhetetlen versenyhátrányba hozta, Friedrich Merz Oroszországhoz fűződő viszonya még a szociáldemokratákénál is konfrontatívabb. Emlékezzünk, hogy Merz még azután is kiállt az Ukrajnának szánt Taurus cirkálórakéták szállítása mellett – amit Scholz következetesen ellenzett –, hogy Donald Trump konkrét tárgyalásokba kezdett az orosz–ukrán békekötést illetően. Mindezzel összefüggésben valószínűleg arra sincs kész terve a leendő német kancellárnak, hogy miképp akarja Németország katonai és védelmi kiadásait jelentősen megnövelni, amikor a Német Gazdaságkutató Intézet (IW) szerint 2026 és 2028 között 135 milliárd euró hiányzik a költségvetésből.

Noha valóban ambíciózusan hangzik Merztől, hogy „Európának védelmi függetlenséget kell elérnie az USA-val szemben”, jó eséllyel ennek hátterében nem a stratégiai autonómia elérésének prioritása, hanem Ukrajna további ésszerűtlen támogatása áll. Miután Európa valószínűleg nem fog helyet kapni a tárgyalóasztalnál, félő, hogy az EU egy 700 milliárd eurós, ráadásul hitelből finanszírozott csomagot készít elő Ukrajna további támogatására, amiben Németország kulcsszerepet fog játszani.

Az Amerikai Egyesült Államokkal való szembehelyezkedést és Németország pozícióit jelentősen rontja, hogy amennyiben a Trump-kormányzat vámháborúba kezd Európával és annak vezető gazdasági erejével, az végül könnyen meghátrálásra kényszerítheti Merzet. Sőt, ha Trump valóban 25 százalékos vámot vet ki a mexikói importra, az felérne egy halálos ítélettel az eleve történelmi mélyponton lévő német autóiparnak., hiszen a Volkswagen, a Mercedes és a BMW is úgy volt képes eddig ellátni az USA piacát, hogy kihasználta az olcsó mexikói munkaerőt és vámmentességét.

Összességében tehát kijelenthető, hogy Németország holtpontra jutott: a válságkezelést az azt előidéző pártok akarják véghez vinni, miközben a reformokat hirdető, friss politikai impulzusokat hozó, 10 millió állampolgár felhatalmazásával bíró AfD karanténban marad.

Biró András