Magyarország és bevándorlásellenes szövetségesei 2015 óta folyamatos küzdelmet folytatnak a migrációt ösztönző föderális szervekkel szemben. Az illegális migráció megállításának ügye komoly törésvonalakat hozott létre az unióban, a Jean-Claude Juncker vezette korábbi Európai Bizottság hozzáállása pedig még inkább kiélezte az ellentéteket. A bevándorlás kapcsán született eddigi brüsszeli tervek működésképtelenek, az elmúlt öt év eseményei rendre Magyarország igazát támasztották alá, hazánk a következetes álláspontjával egyre több partnerre tett szert az unión belül. A bevándorlás pozitív hatásait egyre nagyobb szkepszis övezi, a vezető európai államok is egyre inkább idomulnak a magyar állásponthoz. Mindezek ellenére Brüsszel tovább próbálkozik: az Európai Bizottság november végén bemutatott cselekvési terve például több millió bevándorlónak adna állampolgárságot, így egyben szavazati jogot is. Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság sem hozott tehát változást, az elkövetkezendő években újabb politikai küzdelmekre lehet számítani a bevándorlás ügyében.
A XXI. Század Intézet elemzése a 2015-ben kezdődő migrációs válságot és annak berlini–brüsszeli kezelését vizsgálja, utóbbi esetében főképpen a bevándorláspárti és az azt ellenző erők közötti politikai feszültségre koncentrálva, amely napjainkban sem szűnik.
A migrációs válság
A 2015-ös migrációs válság kialakulása nem robbanásszerű jelenség volt, hanem a harmadik világ több térségében elhúzódó destabilizációs folyamatok következménye. A nyugati demokráciaexport szellemében kivitelezett intervenciós politika következtében instabil térségek jöttek létre, a korábban közel-keleti viszonylatban stabilnak számító Líbiában, Szíriában és Irakban is. Az így keletkezett regionális hatalmi vákuumot az Iszlám Állam Kalifátusa töltötte be.
Mindemellett az „arab tavasz” eseményei, Afganisztán és több közép-afrikai állam bukott államisága, illetve a globális klímaváltozás hatásai együttes erővel járultak hozzá a 2015-ös migrációs válság kialakulásához. Mindemellett Angela Merkel német kancellár által meghirdetett Wilkommenskultur (avagy az „üdvözlés kultúrája”) hozzáállásával nem csak Németország határait nyitotta meg, hanem jelzést adott arra vonatkozóan is, hogy Európa felé szabad az út.
Míg Nyugat-Európa országai a bevándorlók befogadása mellett kardoskodtak – figyelmen kívül hagyva a nemzetbiztonsági kockázatokat –, addig Magyarország a kezdetektől fogva a migráció megfékezése mellett foglalt állást.
Magyarországa kormánya nemzeti, konzervatív és szuverenista politikát folytat, ezáltal elítéli a társadalom és a kultúra homogenitását veszélyeztető kísérleteket. A magyar társadalom túlnyomó többsége egyetért a kormány ezen törekvéseivel (ezt bizonyítják a nemzeti konzultációk, egy népszavazás és az országos választások eredményei), így a multikulturális társadalom kialakítását propagáló brüsszeli törekvések terméketlen talajra találnak Magyarországon.
A tömeges és illegális migráció elleni harc folyományaként Bulgária már 2014-ben határkerítést épített, aminek kapcsán Orbán Viktor 2016. szeptemberi látogatása során úgy nyilatkozott, hogy Európa jövője nem Brüsszelben, hanem Európa szélén, a bolgár határon dől el. Magyarország már ekkor hitet tett az Európai Unió külső határvédelmének fontossága mellett.
A rendkívüli bevándorlási nyomás megállítása érdekében Magyarország a déli határszakaszon kerítést épített, amivel szavatolta az unió biztonságát is, ennek ellenére Magyarországot méltatlanul sok kritika érte.
Franciaország akkori külügyminisztere, Laurent Fabius például azt nyilatkozta ekkoriban, hogy Magyarország „nem tartja tiszteletben a közös európai értékeket”, amikor határzárat épít.
Kötelező betelepítési kvóta
A válság 2015-ös tetőpontján Jean-Claude Juncker korábbi bizottsági elnök egy kötelező betelepítési kvótában látta a megoldást, szerinte az ugyanis „gyors, határozott és átfogó” megoldást kínált volna a migrációs válságra. Ezt az elképzelést a magyar kormány már a válság kezdetén határozottan elutasította. Juncker emiatt többször élesen kritizálta is hazánkat.
A migrációs válság ezen szakaszára jellemző volt, hogy Brüsszel nem definiálta a valóban háború elől védelmet kereső menekültek és a gazdasági indíttatásból Európába érkezők bevándorlók közötti különbségeket.
2015 májusában a Bizottság közleményt tett közzé, amiben amellett érvelnek, hogy az „EU-nak állandó rendszerre van szüksége ahhoz, hogy megossza a nagyszámú menekülttel és menedékkérővel kapcsolatos felelősséget a tagállamok között.”
Az Európai Unió Tanácsa által elfogadott 2015-ös kötelező át- és betelepítési kvótahatározatot Magyarország mellett Csehország, Szlovákia és Románia is leszavazta, az akkor még jobboldali vezetésű finn kormány pedig tartózkodott a szavazáson. A magyar kormány következetesen tiltakozott bármiféle áttelepítési mechanizmus bevezetése ellen, mondván, hogy egyrészt a kötelező betelepítési kvóta azt az üzenetet közvetítené a gazdasági indíttatásból útra kelő bevándorlók számára, hogy Európa tárt karokkal fogadja őket, másrészt pedig Magyarország nem idegen kultúrájú emberek tömegével akarja pótolni a munkaerőhiányt.
A bevándorláspárti erők nyomása ellenére Magyarország Szlovákiával karöltve megtámadta a 2015-ös Tanács által hozott határozatot az Európai Bíróságon is, amely keresetet azonban a luxemburgi székhelyű Bíróság 2017 szeptemberében teljes egészében elutasított.
Az EU föderális eltolódása a migrációs válság során ezáltal látványossá vált, hiszen rá akarták erőltetni a tagállamokra a bevándorlók befogadását, és alig vették figyelembe a tagállami álláspontokat, miközben a bevándorlás ügye valójában tagállami hatáskör.
Magyarország kormánya ezzel szemben a demokratikus döntéshozatal szellemében kezelte a kérdést: 2016-ban népszavazást kezdeményezett, amely során megkérdezték a választópolgárok véleményét. Noha a népszavazás eredménye nem érte el az érvényességi küszöböt, vagyis a szavazásra jogosultak 50 százalékának részvételi arányát, a kormányzat elérte célját a kvótanépszavazással, hiszen a voksolók elsöprő többségben, 98,36 százalékos arányban elutasították a bevándorlást. Így Orbán Viktor Brüsszelben képviselt álláspontja 3,3 millió magyar választópolgár támogatását élvezte, ami azért is jelentősnek tekinthető, mert 2003-ban az Európai Unióhoz való csatlakozás mellett kevesebben, összesen 3 millió 50 ezren szavaztak.
2016 májusában Frans Timmermans az Európai Bizottság első alelnöke így fogalmazott: „Több frontos tevékenységet kell végezni a migráció jobb menedzselése érdekében, hogy a külső határainkat igazgatni tudjuk.” Tehát egy évvel a migrációs válság sokkja után a jogszabályok kezdeményezőjeként és az uniós szerződések őreként működő Európai Bizottság első alelnöke hitet tett a migráció menedzselése mellett, a jelenség megállítása helyett.
Mindennek ellenére már a válság első évében több olyan döntés is született Brüsszelben, ami visszaigazolta a magyar álláspont helyességét. Magyar szempontból sikerként volt elkönyvelhető többek között a Törökországgal kötött megállapodás, illetve a vallettai csúcstalálkozón az afrikai országokkal született szorosabb egyezség a bevándorlók hazaküldése és visszafogadása kapcsán. 2017 februárjában megállapodás született a Líbiával való együttműködés elősegítéséről, mivel a migránsok 90 százaléka innen indult át Európába. A Tanács a schengeni térség belső határellenőrzésének fenntartását javasolta Ausztria, Németország, Dánia, Svédország és Norvégia egyes szakaszain, februárban előbb három hónapos, majd májusban hat hónapos időtartamra.
Ezen intézkedések ismét a magyar kormány igazát bizonyították, de Brüsszel továbbra sem ismerte el ezt a tényt.
2017 novemberében a Tanács véglegesen elfogadta a határregisztrációs rendszert, ami a schengeni övezet külső határait átlépő, EU-n kívüli állampolgárok rögzítésére irányult. Ennek a rendszernek a célja a belső biztonság javulásának megteremtése, illetve a terrorizmus elleni harc hatékonyabbá tétele. Brüsszel indirekt módon tehát ismételten alátámasztotta Magyarország azon álláspontját, hogy a schengeni külső határok és az EU tagállamai védelemre szorulnak a migrációs válság következtében beáramló ellenőrizetlen tömegekkel szemben. Ennek ellenére, néhány nappal később az Európai Tanács egy bizottsági javaslat alapján kétéves áttelepítési és humanitárius befogadási terv elfogadását akarta ráerőszakolni a tagállamokra.
Elosztási mechanizmus
Az Európai Bizottság 2018. szeptember 12-én közzétett állásfoglalásában amellett érvelt, hogy a szabályozatlan migrációs áramlásokat „rendezett és jól irányított migrációs lehetőségekkel lehessen felváltani”.
Vagyis Brüsszel három évvel a válság kezdete után még mindig nem kockázatként, hanem lehetőségként tekintett a bevándorlásra.
2018 decemberében a németek egy javaslatukban újra a kötelező betelepítési kvótát akarták a többi tagállammal elfogadtatni, és ezzel a hatályos Dublin III. rendeletben felállított rendszert megreformálni. A V4-ek bevándorlásellenes – és a kötelező kvótákat egységesen elutasító tömbjéhez – hiába csatlakozott időközben Észtország, Lettország, Szlovénia, Ausztria és Dánia is, az uniós napirenden időről időre újra felmerült a kötelező betelepítési kvóták kérdése.
Az Európai Bizottság egy 2018. decemberi állásfoglalásban úgy fogalmazott, hogy a migrációs hullámok idején „olyan biztonsági hálót kell a rendszerbe építeni”, amely biztosítja, hogy a migráció terhét „méltányosan osszák el az egyes tagállamok között”, a rendszerben a tényleges egyensúlyt pedig „a külső határokra érkező vagy partra szálló személyekre is kiterjedő elosztási eszközök segítségével” biztosítanák. Vagyis ebben a dokumentumban ismét felmerült a kvóta ötlete.
Ezt követően, 2019 szeptemberében Németország, Olaszország, Franciaország és Málta a Földközi-tengeren a többségében embercsempészek által Európába jutott migránsok elosztási mechanizmusáról állapodott meg.
Ám a magyar kormány álláspontja ekkor is következetes maradt: semmilyen kvótának nem enged.
Orbán Viktor 2019 februárjában egy hét pontos csomagot mutatott be évértékelőjén a bevándorlás megállítására, amelynek második pontja úgy szólt, hogy „Egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására akarata ellenére.”
Azonban a Wilkommenskultur szellemében milliós tömegeknek meghívót küldő Németország 2019-ben ismét felvetette a kötelező betelepítési kvóta ügyét. 2020 márciusában a Tanács pedig nyilatkozatot fogadott el az EU külső határain kialakult helyzet kapcsán, ami mellett megerősítették azon elkötelezettségüket, hogy a nyomás alatt álló régióknak nyújtott támogatásukat növeljék. Ezen intézkedés ismét Magyarország igazát illusztrálta, mivel a magyar kormány végig kiállt az EU külső határainak védelme mellett. Sőt a 2021–27-es EU-s költségvetési ciklusára vonatkozóan olyan javaslatot tett le az asztalra, miszerint a jövőben több forrást kell biztosítanunk a migráció kezelésére és a határok biztonságára.
Az EU ismét kénytelen volt igazodni Magyarország álláspontjához, így a 2014–20-as költségvetési időszak során erre a célra elkülönített 13 milliárd euróhoz képest a jelenlegi ciklusban 22,7 milliárd eurót szándékozik Brüsszel határvédelemre, határigazgatásra, valamint a migráció kezelésére elkülöníteni.
Valódi menekültek igen, gazdasági bevándorlók nem
Magyarország a genfi egyezmény vagy az Európai Unió Alapjogi Chartája alapján kötelezettséget vállalt a menekültek befogadására, azonban az elmúlt években megfigyelhető a menekültek és migránsok közötti határvonal elmosódása Brüsszel és a migrációt támogató politikai erők kommunikációjában. Emiatt nem írta alá a magyar kormány a 2018-as marrakeshi nyilatkozatot, mivel a magyar álláspont szerint a tervezet kezelni akarja a migrációt – például legális migrációs útvonalak létrehozásával – és nem megállítani, ami a kormány szerint a migráció kérdését továbbra sem oldja meg.
A magyar kormányt ért kritikák ellenére Magyarország eleget tesz humanitárius nemzetközi kötelezettségeinek, amit az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának adatai is alátámasztanak. A migrációs válság kezdete óta Magyarország – ezer lakosra eső menekültek befogadásának számában –, nem csak a többi V4-es államnál fogadott be többet az EU-ban, hanem Litvániánál, Szlovéniánál, Romániánál, Észtországnál, Horvátországnál, sőt Portugáliánál és Spanyolországnál is. Vagyis Magyarország védelmet nyújt azok számára, akik a genfi egyezmény alapján menekültstátuszra jogosultak és ezen jogalapjukat igazolni is tudják.
Azonban a bizonytalan hátterű, ellenőrizetlenül és bármiféle igazolványok nélkül érkező, ezáltal akár nemzetbiztonsági kockázatot jelentő gazdasági bevándorlókat Magyarország nem fogadja be.
Ennek oka, hogy a muszlim bevándorlók nyílt meghívásával Európa könnyen elveszítheti keresztény kultúráját, feladhatja civilizációs értékeit. Brüsszel ráadásul a politikai korrektség szellemében éveken keresztül szőnyeg alá söpörte a muszlim bevándorlók okozta nemzetbiztonsági kockázatok jelentőségét, azonban az elmúlt öt év terrorcselekményei lassú kijózanodáshoz vezettek. A bevándorlók és bevándorló hátterű személyek által elkövetett terrormerényletek száma ugyanis jelentősen megnőtt Európában, egyértelművé vált, hogy a bevándorlás és a terrorizmus között szoros kapcsolat van. Mindez igazolja a 2015 óta képviselt magyar bevándorlásellenes álláspontot.
A jelenlegi Európai Bizottság is bevándorláspárti
A 2020. szeptember 23-án Ursula von der Leyen által bejelentett új migrációs paktum első pillantásra több pontban is találkozik Orbán Viktor álláspontjával, ugyanis a tervezet első részében a harmadik országokkal történő szorosabb együttműködés és az azok megsegítését célzó intézkedések szerepelnek. Ugyanakkor ennek a tervezetnek a sarokkövét képezi a kötelező betelepítési kvóta, illetve számos olyan elemet tartalmaz, amely nem megállítani, hanem csupán kezelni szeretné az illegális migrációt. Ráadásul ugyanúgy meghívólevelet jelenthet a bevándorlóknak az a terv is, miszerint amennyiben a menekültkérelemre jogosulatlan személyek visszaküldése nem valósul meg nyolc hónapon belül, akkor az eljárást lefolytató ország köteles befogadni a bevándorlókat. A tervezet továbbra is olyan szavakkal operál, mint az „elosztási kulcs” és „kötelező hozzájárulás”, ami a magyar kormány számára elfogadhatatlan.
Ugyancsak a bevándorláspárti elvárások alapján hirdette meg november 24-én az Európai Bizottság az új migrációs jogszabálytervezetét. Az úgynevezett „integrációs cselekvési terv” egyes pontjai mellett a témáért felelős uniós biztosoknak, Margarítisz Szkínásznak és Ylva Johanssonnak kijelentései azt mutatják, hogy új, kiterjedtebb jogokkal ruháznák fel a bevándorlókat, akik számos területen – például a munkához jutásban és a lakhatásban kapott állami segítség kérdésében – előnyt élveznének a többségi társadalommal szemben. A terv azt is magában foglalja, hogy Brüsszel 34 millió olyan bevándorlónak akar állampolgári jogokat adni, akik már az unió területén tartózkodnak.
Az állampolgársággal szavazati jogot is kapnának a bevándorlók, amiből a migrációt propagáló baloldali-liberális pártok profitálhatnak, mivel jelentősen megnövelhetik potenciális szavazóik számát.
Az európai életforma előmozdításáért felelős görög biztos már eleve teljes állampolgári jogkörökkel rendelkező személyekként beszélt a bevándorlókról. „Mindenkinek, akinek joga van ahhoz, hogy Európában tartózkodjon, hozzá kell férnie azokhoz az eszközökhöz, amelyek szükségesek ahhoz, hogy teljes mértékben kibontakoztathassa a képességeit, valamint vállalni tudja az Európai Unióban irányadó jogokat és kötelezettségeket” – nyilatkozta egy ízben.
A harmincoldalas dokumentum célkitűzése szerint négy területen – az oktatás, a munkavállalás, az egészségügy, illetve a lakhatás kérdésében – próbálja előmozdítani a befogadó országok és az érkezők közötti együttműködést, ám jellemzően több lehetőséget adna a boldogulásra a migráns hátterű embereknek, mint az európaiaknak. Ezeket az elképzeléseket pedig úgy fogadtatnák el a társadalmakkal, hogy kiterjesztenék és intézményesítenék a különböző érzékenyítő képzéseket, amelyek még a közoktatási rendszerbe is szervesen beépülnének.
A jelenlegi Európai Bizottság is tovább folytatja tehát azt a bevándorláspárti politikát, mint amit 2015 óta láthatunk, annyi eltérés van csupán, hogy megpróbálják kommunikációs szinten eladhatóbbá tenni a javaslatokat.
A válság kezdete óta a magyar kormány következetesen kitart amellett, hogy az EU külső határait kell megerősíteni, és létre kell hozni olyan úgynevezett hotspotokat az EU-n kívül, ahol a menekültügyi eljárást lefolytatják, így olyanok, akik nem jogosultak rá, be sem tehetik a lábukat az EU területére. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy az EU nyugati felének többsége továbbra sem hajlik a magyar megoldás felé, így a bevándorlás ügyében további politikai küzdelmekre lehet számítani.
Bíró András – Troska Dániel
