Karácsony Gergely a régi baloldal favoritja

Karácsony Gergely az LMP-hez, a Jobbikhoz és a Momentumhoz hasonlóan azt ígérte, hogy leszámol a régi baloldali elittel, megújítja a baloldalt és elhatárolódik a Gyurcsány Ferenc fémjelezte MSZP–DK-féle posztkommunista politikai garnitúrától. Ennek azonban éppen az ellenkezője következett be: Karácsony Gergelynek és az újbaloldali pártoknak köszönhetően az egy százalékos MSZP ismét bejuthat a parlamentbe, ahol erején felül képviseltetheti magát, Gyurcsány Ferenc pedig már most is az ellenzéki térfél vezetője. A DK így az előválasztásnak nevezett kampányesemény legnagyobb nyertese: Gyurcsány Ferenc a „nép akaratára” hivatkozva a politikai élet maghatározó szereplője maradhat, pártja pedig a legnagyobb frakcióval rendelkezhet 2022-től a baloldali térfélen. Nem meglepő tehát, ha a jelöltek kiválasztásában is maradéktalanul Gyurcsány Ferenc akarata érvényesült. (tovább…)

Európa élvonalában a V4-ek

Az utóbbi években minden korábbinál szorosabbá vált a Visegrádi Együttműködés tagállamainak kapcsolata, ami a gazdasági projektek mellett ma már a politikai érdekérvényesítés terén is megmutatkozik. Ennek okán a Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát magába foglaló V4-ek ma már nem csupán egy a kontinens többi regionális együttműködése közül, hanem sokkal inkább az elmúlt harminc év legsikeresebb államközi szövetsége, ami a 2020-as években több előrejelzés szerint is Európa gazdasági motorjává válhat. (tovább…)

A „nemzetközi helyzet fokozódik” Belarusz körül

Egy évvel ezelőtt a világsajtót bejárták a belarusz elnökválasztásokat követő zavargások képei. A tiltakozó akciók azóta elcsendesedtek, az ellenzék is kénytelen volt elismerni az utca elvesztését, az országra azonban továbbra is nagy nemzetközi figyelem irányul. (tovább…)

Küszöbön egy újabb migrációs hullám

A 2015-ös migrációs válság minden korábbinál jobban polarizálta az európai politikai közvéleményt. Amíg kezdetben az Európai Unió nyugati tagállamai a Wilkommenskultur szellemében az ellenőrizetlenül beérkezett, idegen kultúrájú tömegek befogadását propagálták, a közép-európai tagállamok – Magyarország vezetésével – következetes migrációellenes politikát folytattak. Noha a koronavírus-járvány megtörte az Európába vándorolni kívánó tömegek lendületét, az elmúlt év során újra felerősödött a migrációs tendencia. Ez permanens veszélyeket rejt magában, hiszen Európa szomszédságában egyre több olyan válsággóc jelenik meg, amelyek újabb, bármikor bekövetkezhető migrációs krízisbe torkollhatnak. (tovább…)

Korszaképítés

A jövő évi választások idején már elmondhatjuk, hogy a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak fele Orbán Viktor kormányzásával telt. A miniszterelnök a magyar politikatörténet nagy csúcstartói, azaz Bethlen István és Tisza Kálmán kormányon töltött idejét már ma meghaladja, akár ha egybefüggő három ciklusa vagy pedig az ehhez minden joggal hozzászámított első kormányzása felől nézzük. Ezt a rekordot ráadásul demokratikus viszonyok között érte el, sőt éppenséggel a népszuverenitás hatókörének kibővítése révén. A hazai, jobboldali történelmi blokk szilárdságát az fogja bizonyítani, amikor az idehaza köré szőtt hegemónia kulturális természetűvé válik. (tovább…)

A családokat sújtaná a brüsszeli zöldadó

A klímaváltozás kérdése és annak kezelése mára az egyik legaktuálisabb témává vált a világ vezetőinek körében. A problémával kapcsolatban több megoldási javaslat is született, ezek közül a legtöbb azonban a nagyvállalatok helyett a családokkal fizettetné meg a klímaváltozás elleni harc árát. Jó példa erre az Európai Unióban egyre nagyobb hangsúllyal bíró karbonadó bevezetésének kérdése, ami a tagállamokban többmillió háztartás energiaszámláinak megemelkedését eredményezné. Ezzel párhuzamosan tagállami szinten is egyre több zöldbaloldali párt programjában jelenik meg valamilyen formában a leginkább családokat sújtó zöldadó terve, ami az egyes országok eladósítása mellett komoly munkanélküliséget is eredményezne.  (tovább…)

Multinacionális cégek érdekeit képviseli a zöldbaloldal

Miközben a klímaváltozás folyamata a migráció mellett kétségtelenül uralja az évek közbeszédét, a progresszív erők gyakran vádolják azzal a konzervatív tábort, hogy az nem foglalkozik kellőképp a globális klímaváltozással. Ezzel szemben az igazság az, hogy a jobboldali zöldpolitika évszázados hagyománnyal rendelkezik, a természet védelme és megőrzése az egyik legrégebbi konzervatív értéknek számít. Mindezt jól példázza az Orbán-kormány klímapolitikája, amely az elmúlt években eszközölt intézkedéseinek köszönhetően mára uniós szinten is példamutatónak számít. Ezzel szemben a zöld köpenybe bújtatott baloldali pártok általában saját céljaik megvalósítására használják a klímavédelem kérdését, aminek árát a családokkal fizettetnék meg a kibocsátásért leginkább felelős nagyvállalatok helyett. (tovább…)

Fokozódó feszültség Kelet-Európában

Az elmúlt egy évben a nyugat-eurázsiai térség, azaz a volt Szovjetunió nyugati része gyakran került a nemzetközi híradások figyelmének középpontjába. Az eseménydús időszakhoz a régió sajátosságain és belső viszonyain túl az a küzdelem is hozzájárult, amelyet a nyugati hatalmak és Oroszország folytatnak a térség feletti ellenőrzésért. Bár a Nyugat lépett fel proaktívabb szereplőként, komolyabb eredményeket nem igazán tudott elkönyvelni. A status quo megmaradása azonban csalóka lehet, az elmúlt év eseményei ugyanis könnyen jelentős változások kiindulópontjává válhatnak. (tovább…)

Közlekedési válság Budapesten

A 2019-es önkormányzati választások után a főváros irányítását – a főpolgármester ígéretével szemben – nem egy új politikusi generáció, hanem a Gyurcsány-kormányok meghatározó tagjai és háttéremberei vették át. A többpárti koalíció instabilitása, átláthatatlan működése és a politikai alapon kinevezett tisztségviselők hozzá nem értése mára a hatékony politikai cselekvés akadályává vált. Az elmúlt másfél évben elmaradtak a valós városfejlesztések, ezzel szemben olyan szimbolikus döntések születtek, amelyektől Karácsony stábja országos politikai hasznot, az ellenzéki szavazók körében pedig népszerűség-növekedést remélt. A főpolgármester a parlamenti választásokra eredményeket akar felmutatni, így a főváros hatáskörébe tartozó fejlesztéseket mostanra kapkodás jellemzi. A nagyobb felújítások az eddigi késlekedések miatt időben egybecsúsztak, ami miatt mára összeomlott a főváros autós- és tömegközlekedése. (tovább…)