A 21. század komplex nemzetközi geopolitikai és globális kulturális viszonyai közepette a külföldi befolyásgyakorlás nem mindig olyan egyértelmű és nyomon követhető, mint a korábbiakban. A szuverenitássértő kísérletek gyakran a politika küszöbje alatt maradnak, nem ritkán jogi ajánlások formájában történnek, tőkebefektetések vagy éppen azok megvonása képében manifesztálódnak, esetleg nemkormányzati szervezetek demokrácia-méricskélő listáiba csomagolják őket. Az ennél egy fokkal nyíltabb, de még mindig „baráti zónában” maradó befolyásolási próbálkozások a sokféle lehetőséget megengedő diplomáciai csatornákon keresztül érkeznek, melyek közül jelenkori viszonyaink között kitüntetett helyen szerepel – hatékonysága és nehéz tettenérhetősége miatt – a célország nyilvánosságának szerkezeti-tartalmi átalakítása. Modern médiaháború ez, egészen pontosan a médián keresztül vívott háború.

Békés Márton történész–politológus, a XXI. Század Intézet igazgatójának elemzése a legutóbbi idők médián és diplomácián keresztüli befolyásolási kísérleteiről szól.

Médiaszuverenitás

A tavalyi év márciusában a XXI. Század Intézet Trend címmel kiadványsorozatot indított, amelynek első száma Veszélyben a médiaszuverenitás – A külföldről finanszírozott média forrásai és donorjai címmel jelent meg. Ennek alapmegállapítása úgy szólt, hogy a kutatás során „megvizsgált kilenc médiatermék írott anyagainak több mint fele összesített átlagban negatívan állította be a kormány munkáját, és finanszírozásukat éves átlagban 25 és 100 százalék közötti arányban nyerik külföldről. A donorok között dobogós helyen szerepelnek a Soros György által irányított-birtokolt Nyílt Társadalom Alapítványok, az Amerikai Egyesült Államok kormányügynökségei, a nemzetközi alapítványhálózatok és a globális nagyvállalati szektor szereplői.” Cáfolat a megvizsgált, vagyis érintett fórumoktól azóta sem érkezett.

A kutatás a Magyarországon működő és itt bejegyzett kormánykritikus médiatermékek között – kizárólag nyílt, sőt saját bevallásaikat dokumentáló forrásokon alapulva – vizsgálódott, és arra jutott, hogy az online tartalomszolgáltatók (444, Partizán, Telex), a teljes mértékben külföldi tulajdonban vagy finanszírozásban lévő médiumok (Szabad Európa, RTL) és a magukra tényfeltáróként-tényellenőrként tekintők (Átlátszó, Direkt36, K-Monitor, Lakmusz) egyaránt külföldről kapnak forrásokat, összesített éves átlagban tehát nem kevesebb, mint 25 és 100 százalék közötti arányban. Ezek közvetlenül vagy áttételesen többnyire a következő típushoz tartozó donoroktól érkeznek:

1. államok külügyminisztériumai és nagykövetségei (Amerikai Egyesült Államok, Hollandia);
2. külföldi pártalapítványok (Heinrich-Böll-Stiftung) és kormányügynökségek (National Endowment for Democracy, United States Agency for Global Media);
3. alapítványok (Fritt Ord Foundations, German Marshall Fund of the United States, Open Society Foundations, Robert Bosch Stiftung, Rockefeller Brothers Fund, Sigrid Rausching Trust);
4. nonprofit alapok és támogatáskezelők (Civitates, Foundation for Democracy and Pluralism, Network of European Foundations, Norvég Civil Támogatási Alap);
5. a nagyvállalati szektor szereplői (Bertelsmann, Creditexpress, Google);
6. az Európai Unió szerveinek pályázatai;
7. médiával is foglalkozó nemkormányzati szervezetek (Organised Crime and Corruption Reporting Project, Visegrad Fund, Zinc Network);
8. külföldi médiumok és azok kiadói (AFP, Economia, Helsingin Sanomat, Internews).

A fentebb pontokba szedett, többféle donortevékenység és sokrétű forrásbiztosítás jól láthatóan a transzatlanti struktúrákhoz, azokon belül is az amerikai, észak-európai, valamint nyugati globális-föderális szerveződésekhez kötődik, legyenek azok államiak, sőt egyenesen kormányügynökség szintűek (NED, USAID), üzletiek vagy éppen nonprofit-jellegűek, köztük olyan „filantróp” NGO-hálózatokkal, mint amilyen Soros Györgyé is. A legérdekesebb talán az, hogy a magyarországi ellenzéki média dotációja mennyire integrálódott a globális alapítványi-nemkormányzati szisztéma euroamerikai részlegébe. Ezzel kapcsolatban jól kirajzolódik a globalista hálózatok amerikai–északnyugat-európai (holland, német, skandináv) divíziója, melynek a kirendeltségébe tartoznak magyarországi kliensei, köztük pártok, NGO-k és médiatermékek.

Antidemokratikus akció a népszuverenitás ellen

Éppen a fentiek miatt helyes úgy gondolkodni, hogy a nemzeti, gazdasági és katonai szuverenitás voltaképpen az adott állam kulturális egyediségének és egységének integritásából ered. Ezért aztán a kulturális szuverenitás védelme az elsődleges kérdés, ennek márpedig részei a tömegtájékoztatás és a véleményformálás fórumai.

A több mint tíz hónappal ezelőtt megjelent, médiaszuverenitással foglalkozó jelentés akkor kapott nagyobb publicitást, amikor az Országgyűlés kormánytöbbsége úgy döntött, hogy a 2021–22-es kampány során az Egyesült Államokból bizonyíthatóan négymilliárd forinttal támogatott egyesült ellenzék esetéből, pontosabban mindennek súlyos beavatkozási kísérletéből okulva hatékonyabban fog fellépni a szuverenitás megsértése ellen [a kettőnek egyébként semmi köze egymáshoz – a Szerk.]. A választási kampány kívülről való befolyásolása – bújtatott pártfinanszírozáson, rejtett kampányokon keresztül például – végső soron mégiscsak szuverenitássértő cselekedet.

Annál is inkább megokolt lépés volt ez a kormány részéről, amely azóta a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállításában és alkotmánymódosításban is manifesztálódott, hiszen a választások idején Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt nem győzte hangsúlyozni, hogy a Bajnai Gordon, illetve Karácsony Gergely környezetéhez tartozó Korányi Dávid által vezetett Action for Democracy nevű NGO-n keresztül érkező amerikai pénzt „kultúraváltás” céljából kapták. Ennek része volt a Mindenki Magyarországáért Mozgalom köztéri óriásplakátok formájában végzett „kultúraváltoztató kampánya […] amit az Action For Democracy támogatott” – vallotta meg ő maga.

Azóta kiderült az is, hogy a Demokrata Párt progresszív szárnyához köthető személyekkel fémjelzett Action for Democracy talán valóban nem az amerikai magyarok ún. mikroadományaiból kalapozta össze a négymilliárd forintnak megfelelő dollárt, amint azt Márki-Zay Péter rendre hajtogatja, hanem nagyobb összegben érkezhetett, mégpedig egyetlen „politikai nagybefektetőktől”. Ezzel kapcsolatban a board két tagja, Kati Marton és Wesley C. Clark is elszólta magát, amikor egy nemrég nyilvánosságra került beszélgetés során kimondottan Soros Györgyre utaltak a fő donor személyét illetően. Korányi Dávid pedig nem is csinál titkot belőle, hogy Magyarországon kívül régiónk egész térségében – különösen Lengyelországra és Szlovákiára koncentrálva – dolgoztak rá hasonló módszerekkel a közelgő választásokra, tüntetéseket és sajtókampányokat finanszírozva, szervezve.

Lassú víz

Röviden tehát az állam alapjait, mint a lassú víz, amely partot most, közvetett eszközökkel is szét lehet mállasztani. Tavalyi állításunkra aztán nemrégiben nem várt helyről megerősítő bizonyíték érkezett. 2024. január 26-án közölte az Ökotárs Alapítvány honlapja a következőket: „A támogató Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének jóváhagyása nyomán, döntés született a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs Alapítvány által működtetett pályázat első felhívására beérkezett pályázatokról. […] 26 érvényes pályázat közül most […] 15 kap támogatást, összesen 115 608 880 Ft értékben”. A Szabad Média nevű pályázat első körének nyertes tizenöt indulója összesen több mint 115 millió forintot kapott tehát, amit – a félreértések elkerülése végett rögzítsük is – az Egyesült Államok nagykövetsége finanszírozott, a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ökotárs Alapítvány pedig csak adminisztrál. Miután az idézettek szerint az amerikai nagykövetség nem csak „támogató” szerv, hanem a pályázat nyertesei a „jóváhagyása nyomán” állnak elő, finanszírozói szerepe mellett tartalmi felügyeletet is vállal, röviden: mindenestül ő a megbízó. Márpedig, mint tudjuk, aki fizet, az húzat.

 Összefoglalva, kerekített összegekkel kifejezve, az amerikai médiatámogatás a következő ellenzéki fórumokat tüntette ki, első körben: három liberális hetilap (Jelen, Magyar Hang, Magyar Narancs), sorrendben egyenként 10-10 millió forint körüli összeggel; négy kormánykritikus honlap, melyek közül ez első kettő fenntartója azonos: 444 és Quibit, összesen 16 és félmillió forint, Átlátszó 10, Telex közel 8 millió; két baloldali rádió, egészen pontosan a Klub Rádió (5 millió) és a Tilos Rádió (10 millió); egy ellenzéki hangvételű podcast-műsor 3 és félmilliós támogatást kapott; a Greenfo ötöt; ezen kívül négy vidéken működő ellenzéki médiát tüntettek ki (Debrecenben, Pécsett és Szombathelyen, valamint három északi-keleti vármegyében sugárzó vállalkozást) összesen 28 milliónál több forinttal.

Az Egyesült Államok hazánkban akkreditált nagykövete, David Pressman (emberi jogi ügyvéd, korábban Madeline Albright külügyminiszter tanácsadója, a Belbiztonsági Minisztérium államtitkára és az USA különleges politikai ügyekért felelős ENSZ-nagykövete) időnként megfogalmazott figyelmeztetéseiről és – különösen LMBTQ-ügyeket érintő – aktivista hozzáállásáról ismert. 2023 szeptemberében az éppen tárgyalás alatt álló szuverenitásvédelmi törvénycsomaggal kapcsolatban még úgy nyilatkozott Pécsett, éppenséggel a városban tartandó Pride-rendezvény megkezdése előtt, hogy „nagyon veszélyes azt sugallni, hogy a magyarországi politikát külföldi hatalmak akarják befolyásolni”. 2024 januárjában a transzatlanti üzleti körök értesítőjeként ismert Financial Timesnak már azt nyilatkozta, hogy szükséges az amerikai–magyar kapcsolatok kétoldalú javítása, amelyre paradox módon nem éppen pozitív példaként a kettős adóztatásról szóló egyezmény amerikai felmondását és a Nemzetközi Beruházási Bankkal kapcsolatban hazánkra kivetett szankciókat hozta föl. Ebből már érteni lehetett, hogy Washington továbbra is nyomást akar gyakorolni, ezúttal a svéd NATO-csatlakozás budapesti jóváhagyásának kikényszerítése érdekében, főleg, mivel a nagykövet hozzátette azt is, hogy „országa bőven képes hatni a magyar álláspontra és be is vetheti ezeket az eszközöket”. A két kijelentés között négy hónap telt el: ami tavaly szeptemberben még sűrűn cáfolt „veszélyes sugalmazás” volt, az idén januárban már „bőven hatni képes” ténykérdés.

Az amerikai külügyi adminisztráció menetrendszerűen megfogalmazott „mélységes aggodalmait” nemcsak a nagykövetségi rezidencia kertjében felállított szivárványszínű pad bugyutaságával fejezi ki, amint „fájdalmas csalódásainak” sem csak a keze ügyébe kerülő „független” szerkesztőségek informálásával ad hangot. Nem, hiszen Washingtonban az eddigi alacsonyabb szintű államközi megtorlások középszintű kiterjesztésére készülnek: friss hírek szerint az amerikai fővárosba konzultálni visszarendelt Pressman tárgyalásai a szenátus külügyi bizottságának elnöke, Ben Cardin szenátor szerint arról szóltak, hogy a korrupció mértéke és az emberi jogok megsértése miatt megfontolásra érdemes a két ország között fennálló vízummentesség eltörlése és beutazási tilalom foganatosítása (mindezt a nem véletlenül megbukott Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel szemben egy ízben már bevetették). A törvényesen megválasztott budapesti kormány bűnlajstroma a következő: 1) a szuverenitásvédelmi törvénycsomag elfogadása – ami a legszorosabban vett belügyek közé tartozik; 2) az Ukrajnának adandó európai uniós gazdasági segítség késleltetése – noha az USA nem tartozik az EU-ba, ráadásul Orbán Viktor végül hozzájárult a folyósításhoz; 3) a svéd NATO-tagság akadályozása – amelyről egyébként a törvényhozás s nem a kormány dönt.

A nyomásgyakorlás ügyében persze nem feltétlenül kell nagy dolgokra gondolni, csupán jelentősekre. Az Egyesült Államok nagykövetsége számos módon támogatja a „kultúraváltást”, mégpedig oktatási és médiaprogramokon keresztül. Ezek közé tartozik közel féltucat továbbképzési és ösztöndíjlehetőség (Atlas Corps és Elizabeth Neuffer-ösztöndíjak, a Benjamin Franklin Transatlantic Fellows Summer Institute és a World Press Institute programjai, a Reagan-Fascell Democracy Fellows Program), amelyek a sajtó szerint kifejezetten toleranciára nevelnek és érzékenyítő aktivista újságírást tanítanak, mégpedig közvetlenül a nagykövetség vagy a National Endowment for Democracy finanszírozásában-koordinálásában, de az imént bemutatott Szabad Média pályázat kiírása, jóváhagyása és kiosztása, illetve a Telex Akadémia direktdotációja is ide tartozik. Mindez a közvetlen szuverenitássértés küszöbje alatt maradó, a nyílt nyomásgyakorlásnál lágyabb, de nem kevésbé maradandó hatást gyakorló befolyásolási tevékenységnek tűnik.