Az Orbán Viktor által létrehozott nemzeti koalíció lefedi a hazai jobboldal egészét, így ott a kormánypártok mellett mára nem maradt politikai tér. Az önmagukat „kritikus konzervatívnak” nevező értelmiségi csoportoknak, valamint az úgynevezett centrumpártoknak sincs valódi társadalmi bázisa, ahogy a Jobbik is kudarcot vallott az „Orbán-ellenes jobboldaliak” megszervezésében. Ebből kifolyólag az eddig megalakult párt- és csoportképződések rendre sikertelenek voltak. Az elmúlt évtized tapasztalatai azt mutatják, hogy az úgynevezett „csalódott fideszes” közszereplők rendre a politikai senkiföldjén találják magukat, az általuk alapított pártok pedig a baloldali–liberális dominanciájú szivárványkoalíció „jobboldali” segédcsapatávaivá válnak.
A XXI. Század Intézet elemzésében a kormánypártok mellett „jobboldalon” próbálkozó politikai tömörüléseket, pártokat, az Orbán-kormányt támadó, magukat konzervatívnak nevező értelmiségieket és fórumaikat mutatja be, továbbá rámutat sikertelenségük okaira, de szükségszerű kudarcukra is.
Politikai senkiföldjén
A 2010-es történelmi vereség óta a baloldal intellektuálisan kiüresedett, a liberális értelmiség befolyása csökkent, az általuk közösen képviselt politikának máig nincs többségi támogatottsága. A töredezett baloldalon továbbra is csekély tagsággal rendelkező és alacsony szavazóbázissal bíró pártok versengése folyik, míg a jobboldalon a Fidesz–KDNP vezetőszerepe immár több mint egy évtizede megkérdőjelezhetetlen. A rendszerváltoztatás óta bebizonyosodott az is, hogy az úgynevezett centrumpártokra (Centrum Párt, MDNP, Modern Magyarország Mozgalom Párt, Összefogás Magyarországért Centrum, Vállalkozók Pártja) nincs választói igény, a magukat sem a jobb-, sem pedig a baloldalhoz nem soroló szerveződésekkel a szavazópolgárok nem tudnak azonosulni.
Az Orbán-kormány az elmúlt évtizedben egy olyan nemzeti koalíciót hozott létre, amellyel számos korábbi társadalmi törésvonalat elfedett és több millió embert tudott maga mellé állítani. A magas társadalmi támogatottsággal bíró, 2010 óta tartó kormányzás lépésről-lepésre bővítette ki a nemzeti ön- és érdekvédelmet: előbb Magyarországon, majd a magyarok lakta Kárpát-medencében, végül – a V4-ek együttműködésében vezető szerepet vállalva – a közép-európai térségben.
Orbán Viktor mögött mára egy olyan „történelmi blokk” jött létre, amely nem csupán a jobboldalt, hanem egy ennél is szélesebb társadalmi koalíciót tart össze, így az önmagukat „kritikus konzervatívnak” nevező, de valójában kormányellenes politikát folytató közszereplők, értelmiségi csoportok, fórumok és pártok a politikai senkiföldjére kerültek.
A Jobbik története is azt bizonyítja, hogy a jobboldalon a Fidesz–KDNP-pártszövetségen kívül nincs politikai tér más pártok számára. Az egykori nemzeti radikális párt 2014-től kezdődő néppártosodása többek között ebből a felismerésből indult el azzal a céllal, hogy megszólítsa azokat a választópolgárokat, akik bizonytalan szavazói voltak a Fidesznek, vagy kiábrándultak az Orbán-kormány politikájából. A Jobbik fokozatos átpozícionálásának köszönhetően először az egykor még Csurka Istvánt támogató nemzeti radikális értelmiségi holdudvar hagyta el a pártot, majd megszűnt a mozgalom utánpótlására alapított Atilla Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémia, végül pedig a Magyar Hüperión folyóirat szerkesztősége és a nemzeti rockot játszó zenekarok (Ismerős Arcok, Kárpátia, Romantikus Erőszak) is elfordultak a párttól.
A nemzeti radikális szubkultúra szimpátiájának elvesztése ellenére mégis sokan látták egészen 2018-ig a jobboldal megújításának lehetőségét a Jobbikban, ám az ideológiai átalakulásnak és a baloldali összefogásba történő betagozódásnak köszönhetően a „kritikus konzervatív” értelmiség is elhagyta a pártot. A 2015-ös és 2016-os Soltvadkerti Találkozón még számos jobboldali személy vett részt (Bán János, Borbély Zsolt Attila, Koltay Gábor, Raffay Ernő, Tóth Gy. László, Vincze Gábor), ám 2017-ben már meghívót sem kaptak vagy el sem mentek az értelmiségi találkozóra.
A 2018-as országgyűlési választás kudarca, de leginkább Jakab Péter elnökké választása után a Jobbik teljesen betagozódott az ellenzéki szivárványkoalícióba, így annak „jobboldali” segédcsapatává vált, végleg elvesztve ezzel nemzeti radikális identitását.
A 2018-as választások óta eltelt időszak Jobbikkal kapcsolatos politikai tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a Fidesz–KNDP mellett továbbra sincs politikai tér, a sajtóban „csalódott fideszesnek” vagy „kritikus konzervatívnak” nevezett közszereplők, értelmiségi csoportok, fórumok rendre a politikai senkiföldjén találják magukat, vagy a baloldalon formálódó szivárványkoalíció részévé vállnak. A 2019 körül megformálódó Marcali Disputa nevű kezdeményezés személyi összetétele is arra utalt már, hogy a Jobbik körül elfogyott az értelmiségi holdudvar, szellemi impulzus pedig nem érkezik be a pártba sehonnan.
„Csalódott fideszesek” a baloldalon
A politikai senkiföldjére került értelmiség nagy részére jellemző, hogy bár egykor támogatói voltak a kormánypártoknak, az elmúlt tíz év során fokozatosan a jobboldal peremére kerültek. Ebből fakadó sértődöttségüknek, vagy személyes ambíciójuknak köszönhetően ugyanakkor továbbra is aktív közéleti szerepet vállalnak, tevékenységük azonban a konstruktív kritika helyett sokkal inkább a jobboldali kormány megdöntésére irányul.
A baloldali sajtó által „csalódott fideszeseknek” vagy „Fidesz-árváknak” nevezett értelmiségiek csoportját szívesen szerepeltetik az ellenzéki pártok és kormánykritikus médiumok.
A „csalódott fideszesek” által alkotott csoportot alapvetően két nagyobb csoportra oszthatjuk, amelyek közül az első azokat az egykori „konzervatívokat” fogja össze, akik ma már jelentős szerepet vállalnak a baloldali–liberális–zöld szivárványkoalíció munkájában. A legismertebb személyek közé tartozik a konzervatív, keresztény értékeket valló Márki-Zay Péter, aki saját bevallása szerint sokáig Fidesz-szimpatizáns volt, manapság viszont az ellenzéki pártok koordinációjának feladatára bejelentkező Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetőjeként ismert. A politikus időközben ugyanis csalódott a kormánypártokban, és a 2018-as időközi, hódmezővásárhelyipolgármester választást végül az ellenzéki pártok támogatásával tudta megnyerni. A politikus rendszeresen nyilatkozik az ellenzéki sajtónak, sokan Orbán Viktor egyik kihívóját látják benne a 2022-es országgyűlési választásokon.
Szintén ide sorolható többek között Balázs Zoltán, Mellár Tamás vagy Urbán László is. Mellár 2006-ban még a Fidesz képviselőjeként jutott be a pécsi közgyűlésbe, a 2018-as országgyűlési választásokon azonban bár független jelöltként, de az MSZP, a DK, a Párbeszéd és az Együtt közös jelöltjeként mérettette meg magát. Az 1994-es országgyűlési választásokon még a Fidesz színeiben parlamentbe bejutott Urbán László – akit az 1998-ban megalakult, első Orbán-kormány pénzügyminiszter-jelöltjeként tartottak számon – ma már a Bajnai Gordon-féle Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány gazdaságpolitikai kabinetjének egyik vezető koordinátoraként tevékenykedik, emellett pedig Balázs Zoltánnal együtt, a nemrégiben – leginkább baloldalhoz köthető elemzők által – megalapított Egyensúly Intézet tanácsadó testületének tagja.
Ebben a mezőnyben említhetjük meg Bod Péter Ákost, Gémesi Györgyöt, valamint Lattmann Tamást is. Utóbbi 2017-ben nyilvánosan is bejelentette, hogy a baloldali pártok miniszterelnök-jelöltje szeretne lenni. A 2018-as országgyűlési választások során végül a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Változást Akaró Szavazók Pártja és a Színes Magyarország Párt közös miniszterelnök-jelöltjeként mérettette volna meg magát, azonban a pártok végül visszaléptek az indulástól. Gémesi még 1989 augusztusában lépett be a Magyar Demokrata Fórum gödöllői szervezetébe, 1990 óta pedig Gödöllő polgármestereként tevékenykedik. A politikus 2018-ban már az LMP jelöltjeként szerzett mandátumot az országgyűlési választásokon, azt azonban visszaadta, mivel továbbra is Gödöllő polgármestere kívánt maradni. Bod Péter Ákos az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági főtanácsadójaként dolgozott, az elmúlt pár évben azonban rendszeresen bírálja a kormány gazdaságpolitikáját a baloldali médiumokban, valamint társalapítója a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak.
A „kritikus értelmiség”
A másik csoportot az a „kritikus értelmiség” alkotja, akik bár ideológiájukat és értékrendjüket tekintve továbbra is a politikai paletta jobboldalára sorolják magukat, de mivel nem értenek egyet a Fidesz–KDNP által képviselt nemzeti konzervativizmussal, ezért alternatívát igyekeznek kínálni a kormánypártokkal szemben.
Erre a kísérletre jellemző, hogy a pártrendszer tömbösödése és a kiélezett kormány–ellenzék viszony miatt egy idő után szükségképpen oldalt kell választaniuk, így a baloldal mellé sodródnak.
Sokan közülük önálló, „konzervatív” párt megalapításban látták a megoldást, azonban az elmúlt tíz év során létrehozott „jobboldali” törpepártok egyetlen esetben sem tudtak mérhető eredményt elérni az országgyűlési választásokon. Ilyen volt többek között az első Fidesz-kormány stratégiai tanácsadója, Béndek Péter által 2014-ben alapított Polgári Konzervatív Párt (PKP), amely a 2018-as országgyűlési választásokon egyetlen jelöltet sem tudott állítani. Ide sorolhatjuk továbbá a pedagógustüntetéseken megismert Pukli Istvánt (Polgári Világ Párt), Kupa Mihályt (Összefogás Magyarországért Centrum Pártja), vagy éppen a Horn-kormány alatti csomagjáról hírhedt, gazdaságilag szélsőjobboldali (azaz neoliberális) Bokros Lajost (Modern Magyarország Mozgalom), akiknek a pártjai a szavazók egy százalékát sem tudták megszólítani az elmúlt évek országgyűlési választásai során.
A legújabb ilyen próbálkozás a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökéhez, Pálinkás József nevéhez köthető, aki 2020 októberében Új Világ Néppárt néven alapított pártot. Az első Orbán-kormány alatt eleinte az Oktatási Minisztérium politikai államtitkáraként, majd 2001 és 2002 között oktatási miniszterként, később pedig a Fidesz parlamenti képviselőjeként tevékenykedő Pálinkás egészen 2018-ig támogatta a kormánypártok munkáját, legutóbb a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökeként. Ennek ellenére a politikus az elmúlt hónapokban többször is nyilvánosan kritizálta a kormánypártok munkáját, nemrég pedig úgy nyilatkozott, hogy nem zárkózik el attól, hogy a 2022-es országgyűlési választásokon Orbán Viktor kihívója legyen.
Bár pártot nem alapított, de a „kritikus értelmiség” tagjai közé sorolható Chikán Attila is, aki 1998 és 1999 között az első Orbán-kormány gazdasági minisztereként tevékenykedett, ma pedig már a Közép-európai Egyetem (CEU) kuratóriumának tagja, ahol kollégája többek között Soros György fia, Alexander Soros és a CEU rektora, Michael Ignatieff is. Ide sorolhatjuk továbbá Csaba László közgazdászt, Jakab András alkotmányjogászt, valamint az egykor külügyminiszterként, majd az első és második Orbán-kormány alatt nagykövetként tevékenykedő Jeszenszky Gézát is, mint akik az elmúlt években több alkalommal is „jobboldali” platformról kritizálták az Orbán-kormányt.
„Fidesz-árvák” tömörülései
A pártkezdeményezések mellett az elmúlt tíz év során több olyan politikai szervezet és fórum is létrejött, amelyek működtetőit szintén a jobboldal peremére került „kritikus értelmiség” adja.
A „csalódott fideszesek” által alapított szervezetek és létrehozott fórumok mindegyikére jellemző, hogy igyekeznek megfelelni az „européer konzervatívok” által lefektetett elvárásoknak, támogatókat és olvasókat pedig a politikai paletta jobb és bal oldaláról egyaránt toboroznak.
A szervezetek közül az egyik legismertebb a 2015 márciusában létrejött Eötvös József Csoport, ami az elmúlt években több olyan konferenciát is szervezett, amelynek keretein belül számos kritikát fogalmaztak meg a kormány munkájával kapcsolatban. A szervezet céljai között nem szerepel a pártalapítás, a tagok elmondása szerint mindössze „példát akarnak mutatni, hogy a közbeszéd másmilyen is lehet”. A csoport tagjai között találjuk többek között a már említett Bod Péter Ákost, Chikán Attilát, valamint Csaba Lászlót.
Fontos bázis a köreikben a 2018-ban létrejött Mindenki Magyarországa Mozgalom, amelynek alapítói között Márki-Zay Péter mellett Mellár Tamást is megtaláljuk. A mozgalom eredetileg politikasemleges programmal igyekezett megszólítani a különböző társadalmi rétegeket, azonban a politikai irány hiánya alig egy éven belül a politikai tér senkiföldjére száműzte őket. Az ezzel párhuzamosan, a mozgalom vezetésében kialakult belső ellentétek ellenére a szervezet továbbra is működik, és a legfőbb célja a kormány 2022-ben történő leváltásához való hozzájárulás.
Szintén itt lehet megemlíteni a Felelős Értelmiség Mozgalmat, amelynek tagjai 2019. február 9-én egy nyilatkozat kiadásával igyekeztek nyomást gyakorolni a kormányra. A mozgalom tagjai – amelyek között ismét megtalálhatjuk Csaba Lászlót, Jeszenszky Gézát és Pálinkás Józsefet – írásaikban igyekeznek felhívni a választópolgárok figyelmét az elmúlt tíz évben végbement, véleményük szerint negatív változásokra.
Az jobbára értelmiségiekből és újságírókból álló csoport az említett szervezeteken kívül a nyomtatott sajtón és több internetes portálon keresztül is hírt ad magáról. Ilyen média a 2018-ban megszűnt Heti Válasz utódjaként megalapított Válasz Online nevű internetes portál, a Simicska-féle Magyar Nemzet gárdájából létrejött Magyar Hang című hetilap vagy a 2015-ben létrehozott, de ma már nem működő Athenaeum Konzervatív Szemle is. Az említett, magukat konzervatívként definiáló médiumok alapítói és munkatársai között megtalálhatóak az egykor a jelenlegi kormánypártokat támogató „kritikus értelmiség” közismert tagjai.
Sikertelenek az eddigi próbálkozások
Az Orbán-kormány mögött létrejött egységes jobboldal történelmi előzményekből kifolyólag rendpárti és karakteresen antikommunista. Nemzeti alapon áll, így szuverenista és jellegzetesen patrióta álláspontra helyezkedik. A nyugati szabadelvű konzervativizmust másoló, a liberális célokat támogató „européer konzervatívizmus” azonban idegen a hagyományos és az elmúlt évtizedben sikeres magyar jobboldaltól. A magyar jobboldali szavazóbázis gyanakvó a szocialistákkal szemben, így elutasítanak minden olyan „kritikus konzervatív” álláspontot, amely bármilyen formában együttműködik a baloldallal vagy meg akar felelni a liberális értelmiségnek. A „csalódott fideszesek” és a „kritikus értelmiségiek” által alapított pártok, szervezetek és fórumok ebből kifolyólag nem lehetnek sikeresek, hiszen egyfelől megfeleléskényszer, másfelől a politikai átállás gyanúja merül fel velük kapcsolatban.
A 2022-es választáshoz közeledve, az egyre kiélezettebb versenyben az önmagukat jobboldalinak definiáló, de a kormánypártokat kritizáló személyeknek, értelmiségi csoportoknak, fórumoknak és pártoknak dönteniük kell: maradnak a politikai senkiföldjén, vagy egyfajta „jobboldali” segédcsapatként az ellenzéki szivárványkoalícióhoz csapódva vágnak neki az országgyűlési választásoknak.
