Európa baloldali többsége bajban van. Az európai választások előrejelzését látva a jelenleg többséget alkotó baloldali pártok a politikai színtéren kapkodó válságmenedzsmentbe, az Európai Parlamentben pedig menekülőútvonalak kidolgozásába kezdtek. Politikai stratégiájukat a kényszer szülte közeledés jellemzi, ám annak eredményességében, úgy tűnik, maguk is kételkednek. Éppen ezért egy utolsó perces Házszabály-módosítással igyekeznek bebiztosítani maguk számára az eddig megszokott hatalmi szerepeket és pozíciókat, leépítve ezzel a demokrácia és a jogállamiság rendjének utolsó bástyáit is a Parlament döntéshozatalában.

A XXI. Század Intézet elemzése azt vizsgálja meg, hogyan próbálja politikai érdekeinek megfelelően manipulálni az európai intézmények szabályait a válságban lévő baloldal.

Liberális klubbal mentenék a baloldalt

Az előrejelzések szerint az Identitás és Demokrácia, az Európai Konzervatívok és Reformerek és az európai liberálisokat egyesítő Renew Europe jelenleg fej-fej mellett haladnak az európai parlamenti választások harmadik helyéért. A jobboldalon kialakulóban lévő közeledési folyamatok azonban nemcsak az európai liberálisok trónfosztásához vezetnek, hanem egyúttal az európai politikai folyamatokat meghatározó baloldali-centrista irányítás végét is jelentik. A két jobboldali párt előre jelzett mandátumszáma együttesen bőven meghaladná a választási versengés második helyén álló szociáldemokratákét, a jelenleg független európai parlamenti képviselők frakciócsatlakozásával pedig a képviselői helyek száma a választási győztesként prognosztizált Európai Néppárt mandátumszámához közelít. Eközben a zöldpártok Európa-szerte folyamatosan veszítenek támogatottságukból.

Nem véletlen, hogy éppen a napokban jelentette be Emmanuel Macron francia elnök, hogy pártja új szövetséget hoz létre az európai porondon. A New Europeans, vagyis az Új Európaiak klubja nem valódi politikai párt, hanem egyesület formájában igyekszik összefogásra ösztönözni az európai liberális csoportokat. A klub egyelőre Macron pártja, a Renaissance és más francia liberális pártok mellett román, szlovén, lengyel és dán csoportosulásokat foglal magában. Az egyesület egyelőre csekély számú tagszervezettel, ám máris nyolc alelnökkel rendelkezik. „Mindenkit megpróbálunk meggyőzni, hogy egyetlen európai politikai párthoz csatlakozzanak” – fogalmazott Gilles Boyer, a Macronnal szövetséges volt francia miniszterelnök, Edouard Philippe által létrehozott Horizons nevű párt francia EP-képviselője. „Üzenetünk az, hogy egyesülünk, és ettől erősebbek leszünk” – tette hozzá Boyer, aki az új egyesület pénztárnoki pozícióját tölti majd be.

„Ha a szélsőjobb ellen akarunk blokkot tömöríteni, akkor konszolidálódnunk kell. Ezt az üzenetet küldjük mindenkinek!” – emelte ki Michał Kobosko, aki az Új Európaiak klubjának elnöke lesz, miközben a lengyel Polska 2050 politikai párt elnöki tisztségét is betölti. A liberális tömbösödés stratégiai célja mellett nem elenyésző fontosságú, hogy egy uniós szintű politikai párt megalakítása az alapító, Macron pártja, vagyis a Renaissance számára több millió euró összegű támogatást jelentene az Európai Parlament költségvetéséből. A Renew jelenlegi liberális frakció többi pártjának jelentős része azonban nem örül a Renaissance javaslatának, mivel nem tudnának azonosulni a klub jelenlegi tagszervezeteinek politikai értékeivel. Ilhan Kyuchyuk, a liberális csoportosuláson belüli két európai párt egyikének, az ALDE-nek a társelnöke kifejezetten elutasítónak tűnt az új vállalkozással kapcsolatban. „Fogalmam sincs mi ez” – mondta. „Ez nem politikai párt. Ez egy egyesület, valamiféle civil szervezet. Inkább a saját dolgaimra koncentrálok” – mondta.

A baloldali egyeduralom vége

Számos hasonló kétségbeesett próbálkozást láthatunk az európai baloldal pártjaitól, miközben a jobboldali pártok az EU hat alapító tagjából négyben stabilan vezetik a választói pártpreferenciákról szóló közvélemény-kutatásokat. Az előrejelzések szerint például a Marine Le Pen vezette francia párt, a Nemzeti Tömörülés az EP jelenlegi működését domináló német CDU/CSU mellett a legnagyobb párt lesz az Európai Parlamentben. Az Európai Néppárt egy magas rangú tisztviselője névtelenségét kérve így nyilatkozott a jobboldali áttörés hatásairól: „Még abban az esetben is, ha megmaradna a jelenlegi többség a következő parlamentben, úgy gondolom, hogy a jobboldal előretörésével a parlamenti munka dinamikája drámaian megváltozik.”

A saját magát a demokrácia és a jogállamiság élharcosaként feltüntető Európai Parlament ugyanis saját működése során hosszú ideje tudatosan és szisztematikusan akadályozta, hogy a jobboldali pártok tagjai befolyásos pozíciókat tölthessenek be a Parlamentben. Az úgynevezett cordon sanitaire, vagyis a politikai értelemben vett „higiéniai védvonal” gyakorlata értelmében a jobboldali pártok képviselői nem nyerhetnek el például bizottsági elnöki tisztséget, alelnöki pozíciót, hiába illetnék meg őket ezek a tisztségek mandátumaik száma alapján.

Az immár tízesztendős gyakorlatot rendszerszinten a brit Függetlenségi Párt (UKIP) tagjaira vonatkozóan alkalmazta első ízben az Európai Parlament, Nigel Farage pártjának az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához tartozó képviselőit ugyanis a 2014-es választásokat követően megalakuló Parlamentben minden alkalommal elutasították, amikor felelős posztokra pályáztak. A jobboldali előretörést követően azonban az új politikai arányokra tekintettel ez a gyakorlat többé nem lesz fenntartható, hiszen kétségessé válik a baloldali pártok többségi támogatása. A jobboldali erők pedig számos olyan lehetőséggel élhetnek majd, amelyet az Európai Parlament Házszabálya meghatározott támogatási küszöbértékekhez köt. Ezek közül a közepes küszöbérték a képviselők egytizedének (71 képviselő), a magas küszöbérték pedig egyötödének (141 képviselő) támogatását írja elő. Az európai jobboldali pártok pedig még a leginkább visszafogott prognózis szerint is több, mint 160 mandátumot szereznének a júniusi európai választások során, ami bőven meghaladja a magas küszöbérték támogatási arányát. Ez utóbbi igazán komoly lehetőségeket kínál a Parlament döntéshozatali mechanizmusának befolyásolására, az európai baloldal számára aggasztó módon éppen a tisztségekről szóló szavazás során, sőt, a plenáris ülés felfüggesztésére vagy berekesztésére is mód van a képviselők egyötödének támogatásával.

Az EP-ben a jobboldal megerősödése tehát azzal a „veszéllyel” fenyeget, hogy be kell majd tartania saját szabályait és az új erőviszonyok következtében a jelenlegi baloldali többség nem tudja majd meghozni az érdekeiket szolgáló belső döntéseket, nem tudja átjátszani saját magának a politikailag releváns témák jelentéstevői kinevezéseit és nem tudja majd a végletekig tágítani a Parlament hatáskörét. Nem véletlen tehát, hogy az Európai Parlament jelenlegi baloldali többsége most menteni próbálja a menthetőt és az utolsó pillanatban igyekszik áterőltetni egy olyan Házszabály-reformot, ami biztonságos mozgásteret biztosít számukra a jobboldali pártok térnyerésének esetére is.

Házszabály-reform: a baloldal menti a menthetőt

A Salvatore De Meo olasz néppárti politikus által jegyzett és a baloldali pártok által lelkesen támogatott 2024-es Házszabály-„reformot” a Parlament belső munkamódszereinek, intézményi szerepének és cselekvőképességének megerősítésével harangozták be. A valóságban azonban a Parlament jelenlegi politikai többsége számára biztosít menekülő utat arra az esetre, ha a Parlament elnöke történetesen nem baloldali politikus lesz vagy éppen a Parlament munkájának szervezéséért és a jogalkotás tervezéséért felelős Elnökök Értekezlete politikai összetételénél fogva már nem a baloldali érdekeket mozdítja előre. Legyen szó migrációról, a Zöld Megállapodás erőltetett előírásairól, az Ukrajnának nyújtott gazdasági engedményekről vagy éppen a háborúpárti intézkedésekről, a politikai szempontból lényeges jogalkotási kezdeményezéseket a baloldal a Parlament működése során mindig igyekszik olyan bizottságnál tudni, ahol baloldali az elnök. Éppen ezért a reform értelmében az egyes bizottságok megtámadhatják az elnök azon döntését, amellyel az egyes ügyeket az illetékes bizottsághoz utalják, sőt, a bizottsági elnökök akár külön megállapodást is köthetnek arról, hogy melyik bizottság vigye a kérdéses jelentést. Ha pedig ennek ellenére sem tudnák bebiztosítani magukat, az európai baloldal képviselői jogalkotási hatáskörrel rendelkező eseti bizottságok létrehozásával számukra hátrányos politikai arányok kialakulása esetén is könnyedén ki tudják játszani a Parlament rendes szakbizottsági rendszerét.

A jelenlegi Parlament utolsó hetei „most vagy soha”-alkalmat kínálnak a parlamenti hatáskörök további tágítására is. Eseti ellenőrző és vizsgálóbizottságok létrehozásával a Parlament a tagállami szuverenitás és a Szerződések semmibe vételével gyakorlatilag egy önjelölt páneurópai hatósággá válna, tanúkat idézhetne meg, uniós vagy tagállami tisztviselőket hallgathat ki, szakértői véleményeket kérhet be, sőt a nemzeti igazságügyi és egyéb hatóságok együttműködését is igényelhetné az általa folytatott vizsgálatok során. Ha pedig a fentiek nem tesznek eleget az EP elvárásainak, szankciót is szabhatna velük szemben. Hatalmat akar nyerni az EP az új Bizottság majdani összetételét, portfolióelosztását illetően, sőt még azzal kapcsolatban is, hogy milyen a nemek aránya az uniós biztosok között. Láthattuk, hogy a biztosi meghallgatások 2019-ben is hatékony eszközként szolgáltak a jobboldallal való politikai leszámolásra, ezt a funkciót igyekszik most a Parlament majd csúcsra járatni azzal, hogy a Jogi Bizottság a reform értelmében már nemcsak a biztosok pénzügyi függetlenségét vizsgálhatja, hanem gyakorlatilag bármilyen alapon kifogást emelhet majd a biztosjelölttel szemben.

A demokrácia elleni legdurvább támadást azonban az EP azon törekvése, hogy átvegye a nemzeti parlamentek feletti irányítást. A nemzeti parlamentek a politikai legitimitás és a népfelség elvének letéteményesei az európai integrációban. Az Európai Unió hatásköreinek gyakorlását a szubszidiaritás elve szabályozza, meghatározva azokat a feltételeket, amelyek mellett az EU a tagállamokhoz képest a cselekvés elsőbbségével rendelkezik. A lisszaboni szerződés óta abban az esetben, ha az uniós intézmények megszegik ezt az alapelvet, a nemzeti parlamentek feladata, hogy az úgynevezett sárga lapos eljárás keretében fellépjenek velük szemben és az EU intézményt a tervezet felülvizsgálatára kötelezhetik, amennyiben legalább egyharmaduk megállapítja az elv megsértését. A Parlament új Házszabályában arra is lehetőséget teremtene saját maga számára, hogy a nemzeti parlamentek működését ellenőrizhesse az uniós jog és az uniós szakpolitikák végrehajtása tekintetében, univerzális kontrollt nyerve ezzel a nemzeti parlamentek működése felett. Bármit is igyekszik elérni az Európai Parlament, az Unió legerősebb demokratikus legitimációs komponensét, Európa demokráciájának végső biztosítékát ma is a tagállamok törvényhozásának többségi elvet követő szabad választása és a nemzeti parlamentek működése jelenti, és ez így is marad.

Évtizedekkel ezelőtt az uniós jogállamiság fő kérdése az volt, hogy az uniós intézmények jogszerűen, a tagállamok és az európai állampolgárok érdekében működnek-e. Napjainkban az EU intézményei önmaguk helyett a tagállamokat tették a vizsgálat tárgyává, miközben saját maguk következmények nélkül bármit megtehetnek. Európa jelenlegi vezetése, miközben a jogállam legnagyobb hívének hirdeti magát, kiforgatja a szabályokat, hogy előre bebiztosítsa magát a politikai ellenvéleménnyel és az állampolgárok akaratnyilvánításával szemben.