Szeptember 15–16-a között az üzbegisztáni Szamarkand városában tartották a Sanghaji Együttműködési Szervezet idei csúcstalálkozóját. A nagyjából az emberiség felét képviselő államok legmagasabb szintű vezetői találkozójának egyik fő témája az együttműködés területi és tartalmi bővítése volt. A többoldalú tárgyalások mellett azonban kétoldalú egyeztetések sora is lezajlott Szamarkandban, amelyek szintén nagy jelentőséggel bírhatnak mind az eurázsiai térség, mind a globális geopolitika erőviszonyainak alakulása szempontjából.
A Sanghaji Együttműködés világpolitikai súlya
A Sanghaji Együttműködés kezdetei 1996-ra nyúlnak vissza, maga a szervezet 2001-ben alakult meg. Bár a résztvevő országok közötti kapcsolatok szinte minden szféráját érintő együttműködési keretről van szó, a szervezet tevékenységének fókuszában a gazdaság és a biztonságpolitika áll. A szervezet egyik állandó szerve éppen a Regionális Terrorizmusellenes Struktúra, amelynek központja Taskentban van. Ennek létrejöttét, ahogy tulajdonképpen az egész szervezetét, az ezredforduló környékén elsősorban az Afganisztánból érkező, de a térség majd minden államát érintő terrorfenyegetés indokolta, amely napjainkig sem évült el.
Szintén fontos szempontja a Sanghaji Együttműködésnek, hogy a régió országai külső közvetítők – elsősorban az Egyesült Államok – nélkül rendezhessék vitás kérdéseiket.
Ennek most Kirgizisztán és Tádzsikisztán napokban kiújuló konfliktusa is aktualitást ad, de Azerbajdzsán és Örményország is párbeszéd partnere a szervezetnek.
A Sanghaji Együttműködés Szervezetének alapítói Oroszországon és Kínán kívül Közép-Ázsia államai voltak: Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán a kezdetektől, 1996-tól részt vett az együttműködésben (ezek az országok alkották a Sanghaji Ötök csoportját), Üzbegisztán pedig a szervezet megalapításakor csatlakozott. Azóta két újabb teljes jogú tagja lett a szervezetnek India és Pakisztán 2017-es felvételével.
A nyolc jelenlegi tagállam összterülete 34,3 millió km² (a Föld szárazföldi területeinek 22,9 százaléka); összlakosságuk 3,21 milliárd fő (a Föld lakosságának 41,3 százaléka); nominális GDP-jük összege 25,9 ezer milliárd dollár (a világ GDP-jének 24,9 százaléka). A vásárlóerő paritás szerint számolt GDP alapján viszont már a világ GDP-jének 30,3 százalékát teszik ki (az IMF adatai alapján). A nyolc tagország közül négy is – India, Kína, Oroszország, Pakisztán – atomhatalom, Peking és Moszkva pedig az ENSZ BT állandó tagjai. Tehát már a teljes jogú tagországok részén is óriási világpolitikai súllyal bíró szervezetről van szó, a Sanghaji Együttműködés kapcsolati hálója azonban immár jócskán túlterjed ezen a nyolc országon. A szamarkandi találkozón is tizennégy ország képviseltette magát állam-, illetve kormányfői szinten, a szervezethez pedig három kontinensen immár több mint kéttucat állam kapcsolódik különböző mértékben.
A szervezetnek négy megfigyelő tagja van, amelyek közül kettő, Belarusz és Irán teljes jogú tagságért is folyamodott, és rövidesen hivatalosan is a szervezet tagjaivá válhatnak. Megfigyelő tag még a jelenleg tisztázatlan elismertségű Afganisztán, valamint Mongólia is, ezenkívül pedig számos ország rendelkezik párbeszéd partneri státusszal. Az említett Azerbajdzsánon és Örményországon kívül már évek óta ilyen státusszal rendelkezik Kambodzsa, Nepál, Srí Lanka és Törökország is (amely a hírek szerint a teljes jogú tagságot is megcélozza a jövőben), Szamarkandban pedig újabb három ország, Egyiptom, Katar és Szaúd-Arábia vált párbeszéd partnerré. Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, a Maldív-szigetek és Mianmar felvételi folyamata a párbeszéd partnerek közé szintén megkezdődött a napokban lezajlott csúcstalálkozón. Bár szigorúan vett semleges státusza miatt nem tagja a szervezetnek, de rendszeresen magas szinten képviselteti magát Türkmenisztán is: az ország nemrégiben hatalomra került új elnöke, Serdar Berdimuhamedow a szamarkandi csúcson is jelen volt.
A világ lakosságának tehát több mint felét és a világgazdaság körülbelül harmadát képviselik már a Sanghaji Együttműködéshez kapcsolódó országok.
Keleti álláspont az új világrend kapcsán
A csúcstalálkozó második napján a Sanghaji Együttműködés Szervezetének országai elfogadták a szamarkandi nyilatkozatot, az esemény záróokmányát, amely egyben a szervezet gyakran nagyon is eltérő érdekeltségű tagjai közti közös kapcsolódási pontokat illetően is eligazítást nyújt. A dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy a világban rég nem látott mértékű változások zajlanak, ezzel összefüggésben pedig hangsúlyozza az együttműködés fokozásának szükségességét a terrorizmus és kábítószerkereskedelem elleni küzdelem, a kiberbiztonság, és más biztonsági kihívások – mint a szélsőségességek vagy a szeparatizmus – kapcsán. A tagországok kiállnak a nukleáris és biológiai fegyverek terjedésének megakadályozása mellett, és felhívják a figyelmet a rakétaelhárító rendszerek számának egyes országok vagy országcsoportok általi mértéktelen bővítésének negatív következményeire. A dokumentumban szerepel az „egyetlen ország sem biztosíthatja saját biztonságát más országok biztonságának kárára” tézis is, amely az orosz–kínai nemzetközi törekvések egyik kulcsmondatává vált az elmúlt időszakban és már a két ország februári pekingi közös nyilatkozatában is szerepelt.
A nyilatkozat kitér Afganisztánra is, amely ország a szervezet megfigyelő tagja, a tavaly óta fennálló tálib kormányzathoz való viszony azonban még nem tisztázódott teljesen, annak ellenére, hogy a szervezet több tagországa is felvette már a kapcsolatot az új kabuli vezetéssel. A nyilatkozatban annak fontosságát hangsúlyozták, hogy a társadalom minden csoportjának képviseletét tükröző kormányzat álljon Afganisztán élén, és az ország a békés fejlődés útjára lépjen, a rendezéssel kapcsolatos konkrétumokra azonban nem tértek ki.
A tagállamok közül elsősorban Oroszország számára lehet fontos az, hogy a nyolc tagország által kiadott dokumentum szerint a nem az ENSZ BT által jóváhagyott, egyoldalúan kivetett szankciók negatív hatással vannak a harmadik államokra és a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokra, és nem összeegyeztethetőek a nemzetközi joggal.
A tagállamok – a kezdeményezésből kimaradó India kivételével – megerősítették a kínai Egy övezet egy út (OBOR vagy BRI) kezdeményezés támogatását, és az Eurázsiai Gazdasági Unió és a kezdeményezés összehangolásának folytatását.
Ezzel összefüggésben a nyilatkozat kitér a Nagy Eurázsiai Partnerség gondolatára.
Ebben a Sanghaji Együttműködés, az Eurázsiai Gazdasági Unió, valamint a dél-kelet-ázsiai ASEAN államai, illetve más érdekelt országok és szervezetek vehetnének részt.
A világban lezajló változásokról és a sanghaji országok közötti együttműködés kiterjesztésének fontosságáról szóló gondolatokat Hszi Csin-ping kínai államfő is megerősítette a csúcstalálkozón tartott felszólalása során, kiegészítve azzal, hogy meg kell akadályozni azt, hogy külső erők „színes forradalmakat” provokáljanak ki a térségben.
Bár radikális újdonságot sem a dokumentum, sem a résztvevő állam- és kormányfők felszólalásai nem tartalmaztak, a szamarkandi találkozó rávilágított arra, hogy Oroszország és Kína februári közös nyilatkozata nem csupán Moszkva és Peking elképzeléseit tükrözi, de az azokban megfogalmazott gondolatok jelentős részét a keleti államok többsége is magáénak vallja.
Akárcsak a pekingi közlemény, a szamarkandi nyilatkozat is hangsúlyozza a sanghaji országok elkötelezettségét egy többpólusú világrend kialakítása és a kulturális-civilizációs sokszínűség megőrzése mellett.
Hogy ez az álláspont nem tekinthető elszigetelt véleménynek a nemzetközi térben, jól mutatja az is, hogy még a jelenlegi, konfrontatív időszakban is egyre nő az érdeklődés mind a Sanghaji Együttműködés Szervezete, mind a BRICS-csoport iránt. Mindezt úgy, hogy Oroszország mindkét szervezet oszlopos tagja, és egyes európai és amerikai politikusok már Kínát is hasonlóan súlyos szankciókkal fenyegetik.
Oroszország és a keleti államok
A szamarkandi találkozó egyik fő kérdése volt, hogy – főképp a napokban elszenvedett Harkiv környéki orosz vereség után – hogyan változott Oroszország pozíciója a nemzetközi térben. Ezzel kapcsolatban a nyugati sajtó előszeretettel hangsúlyozta Narendra Modi indiai miniszterelnök feddésként is értelmezhető szavait, miszerint a mai kor nem a háborúk kora. Ezzel kapcsolatban Vinay Kwatra, az indiai külügy vezetője is magyarázkodni volt kénytelen, hangsúlyozva, hogy Modi csupán India február 24-én kinyilvánított álláspontját ismételte meg.
Indiában ugyanis alapvetően pozitívan értékelték Modi és Putyin találkozóját, és a kapcsolatok további bővítésére készülnek, a szankciópolitika ellenére.
Ugyanez elmondható Törökországról is, amely NATO-tagsága ellenére igyekszik növelni gazdasági kapcsolatait Oroszországgal. Az orosz–török kapcsolatok szempontjából fontos az a hír, miszerint a két ország közötti földgázkereskedelem 25 százaléka a jövőben orosz rubelben kerülhet kifizetésre (de felmerült a török líra használata is), ahogy az sem elhanyagolható, hogy Törökország a hírek szerint szerepet kíván vállalni a Pakisztánban orosz cégek által építeni tervezett gázvezeték kivitelezésében. A pakisztáni gázvezeték Európa számára is fontos téma lehet, annak megépítése ugyanis a dél-ázsiai ország gázfogyasztásának növekedésével járna. Pakisztánban évek óta tervben van egy orosz közreműködéssel készülő gázvezeték megépítése, amely az ország déli, tengerparti részétől tartana észak felé. Ezen keresztül tehát nem orosz gázt vásárolna az ország– bár a megnövekedett kereslet így is hatással lenne az európaiak számára az orosszal szemben alternatívaként rendelkezésre álló földgázkínálatra – most azonban az is szóba került, hogy Pakisztán Közép-Ázsián keresztül közvetlenül orosz gázt is vásárolhatna a jövőben.
Jellemző a nyugati álláspont figyelmen kívül hagyására az is, hogy a Sanghaji Együttműködési Szervezet két olyan országgal fog bővülni, amelyek maguk is a nyugati szankciópolitika célpontjai. Paradox módon a Nyugat, valamint Oroszország és Kína növekvő ellentéte lehetőséget nyújtott Irán számára, hogy csökkentse nemzetközi elszigetelődését, és megcélozza a teljes jogú tagságot a Sanghaji Együttműködés Szervezetében, valamint a BRICS-ben. Sőt, úgy tűnik, az orosz–török közeledés árnyékában Ankara és Teherán viszonya is rendeződhet, és akár a szíriai polgárháború lezárása felé is újabb lépéseket tehetnek a felek.
Az ázsiai országok tehát továbbra is igyekeznek saját előnyükre fordítani Oroszország és a Nyugat elmérgesedett viszonyát.
Bár a másodlagos vagy közvetett szankcióktól való félelem a Moszkvával való együttműködésnek több tekintetben is gátat szab – gondoljunk csak a kínai UnionPay kivonulására az orosz piacról, vagy az orosz MIR bankkártyák törökországi elfogadásának megszüntetésére épp a minap –, Oroszországgal szakítani a Nyugat kérésére, úgy tűnik, senki sem tervez. Ezt jelzi a szamarkandi nyilatkozat több pontja is: az egyoldalú szankciók kivetése ma az összes tagország közül egyértelműen Moszkva számára a legfontosabb téma, de a Nagy Eurázsiai Partnerség említése is az orosz félnek tett gesztusnak tűnik. Bár tény, hogy Kína az Egy Övezet Egy Út kezdeményezéssel tulajdonképpen ugyanezt célozza – sőt, még ennél is többet –, Nagy Eurázsia fogalmát Vlagyimir Putyin elnök vetette fel még évekkel ezelőtt. Bár ennek gyakorlati megvalósulása még vélhetően odébb van, a Sanghaji Együttműködési Szervezet folyamatos bővülése ebbe az irányba mutat. Ráadásul Ázsia másik meghatározó gazdasági hatalma, India számára előnyös lehet, hogy a kínai kezdeményezésekkel szemben egy ilyen együttműködésben Peking egyoldalú dominanciáját Moszkva is ellensúlyozná.
