Részleteket közlünk Schmidt Mária Széchenyi-díjas történészprofesszor, a XXI. Század Intézet főigazgatójának a 2022-es ellenzéki katasztrófa okairól szóló véleménycikkéből, amely Padlót fogva címmel a Magyar Nemzetben jelent meg. A szerkesztett írás alapjául szolgáló beszéd Intézetünk Van-e tovább? Ellenzéki helyzetértékelés című rendezvényén hangzott el.
A történetet nem győzi le fegyver
A Fidesz–KDNP elsöprő győzelme elsősorban a Fidesz érdeme. Profi, jól felépített és kivitelezett, üzeneteit pontosan és időben célba juttató kampányáról csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk. Mindenki fáradhatatlanul dolgozott. Lelkesen és hittel hajtotta végre a rá kiszabott feladatokat. Fegyelmezett volt, és biztonsággal mozgott a terepen. Nem volt kibeszélés, hátbatámadás, árulás.
A Fidesznek van magidentitása: nemzet és antikommunizmus. Van egy olyan története, a szuverenitás védelme, amit a választók értenek, amivel azonosulni tudnak és akarnak. Ezekkel függnek össze, ezeket támasztják alá üzenetei és ígéretei, valamint a mindezek fedezékét jelentő munka, amit az elmúlt tizenkét–tizenhat évben elvégzett. Világosan érzékelhető a prosperitás, amit a választópolgárok egyéni gyarapodásukban is éreznek. A Fidesz legfőbb ígérete a béke és biztonság megőrzése volt, ami egybecsengett a választói várakozásokkal. A határainkon dúló háború okozta riadalom és az ezzel kapcsolatban ránk nehezedő nyomás minden választópolgárra rátelepedett. Felértékelődött a stabilitás, amit az Orbán Viktor vezette Fidesz testesít meg. Volt tehát vezér, csapat, közös identitás és történet, közös értékek, politikai vízió, közösséget teremtő akarat, közös célok és – ahogy Orbán Viktor a győzelem órájában mondta –: szív.
És akkor nézzük a velük szemben felsorakozókat! Nem volt vezérük, vagy inkább több is volt. Nem volt csapat, mert az összeszövetkező pártok valójában csak technikai koalíciót kötöttek, és nem álltak össze közösséggé. Nem volt sem közös identitásuk, sem közös történetük, sem közös politikai víziójuk. Nem tudtak, talán nem is akartak közös célokat felmutatni.
A politikát politikára játsszák. Történet, más néven vízió nélkül csak egyszerű hatalomszerző vállalkozássá csupaszodik le a politika, vagyis meddővé válik. A nincs köré ugyanis nem lehet se közösséget, se csapatot szervezni. Az ellenzéknek nincs szíve. A gyűlölet és a negatív energiák mozgatják. Az O1G, vagyis az Orbán-gyűlölet tüzeli őket.
Nyolc éve zsinórban orbánoznak és fenyegetőznek. Ennyit tudnak. És ez, valljuk be, kevés.
Karácsony Gergely, az áruló, a bukott főstratéga
Az ellenzék kampánya az elhibázott, előválasztás nevű Karácsony Gergely-féle innováció miatt eleve ütemtévesztésből indult. Az előválasztási kampány fő üzenetei a félelemkeltés és az alkotmányos rend elleni zendülés előkészítésében, illetve az azzal való fenyegetőzésben merültek ki. Fő arcuk: Karácsony Gergely, regnáló főpolgármester (!) azzal ijesztgette a választópolgárokat, hogy miniszterelnökként személyesen jelöli majd ki, hogy kinek a bankszámláját kell befagyasztani és letiltani. Karácsony az áruló tipikus megtestesülése. Minden munkaadóját, minden szövetségesét, minden munkatársát, minden aktivistáját üzembiztosan elárulja. Másodszor szövetkezik életre-halálra Gyurcsánnyal úgy, hogy hol Unikumot kell innia közben, hol rászabadít az általa már 2011 óta erőltetett összefogásra egy meglepetés-miniszterelnököt, csak azért, hogy ne legfőbb szövetségese legyen a befutó.
Karácsony az a politikus, aki soha, semmi nem akar lenni, de mégis mindig hagyja magát rábeszélni az újabb és újabb listavezetésre, tisztségre. Amit csak ímmel-ámmal csinál, majd dezertál.
Márki-Zay Péter, a megmagyarázhatatlan figura
Akkor most nézzük a miniszterelnök-jelöltet! Olcsó és könnyű feladat lenne mindazt a temérdek sok baromságot és kommunikációs baklövést felsorolni, amivel a kanadai–magyar kettős állampolgárságú Márki-Zay Péter fél évnél is hosszabb ideig elszórakoztatta az ország politikára kíváncsi közösségét. Ezért nem ezt teszem. MZP megállíthatatlanul fecsegett, minden mikrofonállványba beleszeretett, mindegyik ipari kamerának nyilatkozott.
Mindenkit megsértett, lekezelt, leszólt, miközben minden percben azt bizonyította, hogy felkészületlen, sőt tudatlan. Teljesen tájékozatlan a kül- és szomszédságpolitikában, lövése sincs a geostratégiai összefüggésekről, és ami még ennél is rosszabb, alázat híján nem is volt benne még csak arra irányuló szándék se, hogy tanuljon. Márki-Zay folyamatos és feltartóztathatatlan szóömlése akkor is fókuszálatlanná tette volna az ellenzék kampányát, ha lett volna üzenete. De nem volt, vagy legalábbis a számomra nem derült ki, hogy mi lett volna az.
Végeláthatatlan monológjai, magyarázatai és kimagyarázkodásai beborították az egész nyilvánosságot, de nem emlékszem, hogy egyetlenegyszer is hallottam volna tőle a magyar érdek szókapcsolatot. Különösen riasztó volt ez az orosz–ukrán háború kapcsán kifejtett álláspontjával kapcsolatban. Ha a NATO kéri, úgy akarja stb., ismételgette önfeledten a fegyverszállításokkal és a katonák küldésével kapcsolatban. Mert még egy ilyen nagyon nehéz helyzetben is, amivel kapcsolatban nyilvánvalóan teljesen fogalmatlan volt, sem volt képes azt mondani, hogy ezt még meg kell vitatni, ezt még elemezni kell stb. Rögtön rávágta a nagyon is árulkodó választ. Ami azt jelentette, hogy neki a NATO, az Egyesült Államok, a Nyugat iránti lojalitás előbbre való, mint a magyar érdek mérlegelése. És ez még akkor is árulás, ha adott esetben a kettő nem esik messze egymástól, sőt akkor is, ha egybeesik.
A magyar történelmi tapasztalat azt támasztja alá, hogy nekünk lehetőleg ki kell maradnunk a háborúból. Az elefántok csatájában a fű nem sok jóra számíthat. A Nyugat szirénhangjainak nem dőlhetünk be újra, mint 1956-ban, mert ha úgy alakul, akkor úgysem segít meg bennünket senki.
Csak magunkra számíthatunk. Béke és biztonság, stratégiai nyugalom, ahogy Orbán Viktor mondta. Ez a magyar nemzeti érdek.
Ceterum censeo
Az összefogás legerősebb tandemje, két hangadó politikussal, Gyurcsánnyal és Dobrevvel, a feltétlen Nyugat-majmoló, neoliberális DK volt. Márki-Zay Péter gazdaságpolitikai kiszólásai leginkább a DK világlátásával voltak kompatibilisek. A választási bukta egyik fő oka tehát szerintem, hogy a baloldal, vagyis a bérből és fizetésből élők egytől-egyig átmentek a Fideszhez. A Fidesz győzött a budapesti Havanna-lakótelepen, a szombathelyi Jóska Rolán, amit Észak-Koreának csúfolnak, Ózdon és Dunaújvárosban. „Amikor 2019-ben az önkormányzati kampányban jártuk a várost – idézi fel Karácsony –, a Havanna-lakótelepen egy politikustársam azt mondta, hogy ő Havannában már volt, de a Havanna-lakótelepen még soha.” Na, ilyen a magyar baloldal.
2022. április 3-án a Fidesz–KDNP 54,71 százalékot ért el, ami 3 057 195 szavazópolgár támogatását jelentette. Az Egyesült Ellenzéket 33,85 százalék választotta, vagyis 1 839 818 szavazó. Néhány jó tanács. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Vagyis, aki újra és újra ugyanazzal, ugyanúgy próbálkozik és mégis más eredményre számít, az ostoba. Jó lenne, ha a bukott ellenzék képes lenne újjászervezni a pártstruktúráját, megújítani vagy feloszlatni őket. Mert egy újabb elvtelen összefogás újabb Fidesz-kétharmadot hoz majd.
Ja, és még valami. Felejtsék el a vidékezést! Nem a vidék szavazott ellenük, hanem az ország! Magyarország minden városa, községe és falva. Budapest kivételével. Ezzel kellene kezdeniük valamit.
Mert az ország ellen nem fog menni!
A Padlót fogva címet viselő írás teljes terjedelmében a Magyar Nemzetben olvasható.
