A Soros György körüli hálózatok befolyásának kérdése főleg az elmúlt egy évben került az ukrajnai sajtó figyelmének középpontjába, azonban az amerikai milliárdos immár harminc éve tevékeny szerepet vállal az ukrán közéletben. Az 1990. április 8-án alapított Nemzetközi Újjászületés Alapítvány (International Renessaince Foundation, avagy Mizsnarodnij Fond Vidrodzsennya) eddig több mint 310 millió dollárt költött közel 10 ezer projektre, azzal a céllal, hogy Ukrajnában is felépítse a „nyílt társadalmat”. Az ukrajnai Soros-alapítvány és partnerei időről időre jelentős befolyáshoz jutottak az egymást váltó ukrán elnökök és kormányok mellett. Más országokhoz hasonlóan a Soros-hálózatok ukrajnai tevékenységét is kettősség jellemzi, amelyben a vitathatatlanul hasznos – például egészségügyi vagy kutatási – projektek finanszírozása együtt jár a politikai küzdelmekbe való olykor egészen nyílt beavatkozással és az országon belüli ellentétek kiélezésének szándékával.

A XXI. Század Intézet korábban a Soros-birodalom születésének körülményeit mutatta be, majd a milliárdos spekuláns macedóniai tevékenységét vizsgálta meg, legújabb elemzésünkben pedig Soros György ukrajnai befolyásszerzését vesszük górcső alá.

Soros György kezdeti sikerei és kudarcai

„Ha ez nem beavatkozás egy másik ország belügyeibe, akkor nem tudom mi az” – ezekkel a szavakkal kommentálta Soros György saját ukrajnai tevékenységét Connie Brucknak, a The New Yorker újságírójának 1995 januárjában, abban az időszakban, amelyik az ukrán közéletben való szerepvállalásának egyik csúcspontjának tekinthető.

Soros György hamar, már a Szovjetunió felbomlása előtt megvetette lábát Ukrajnában, és a posztszovjet térség országai közül mindvégig kiemelt figyelmet fordított rá. Ahogy 1992 júliusában, Kijevben tartott előadásában elmondta, úgy vélte, „egyszerűbb felépíteni egy nyílt társadalmat távol a régi központtól, Moszkvától, mint megreformálni a régi centrumot.” Ukrajnai hálózatépítésében nagy segítséget nyújtottak számára a nyugati ukrán emigráció képviselői, elsősorban Bohdan Havrilisin ismert kanadai–svájci ukrán közgazdász, aki az 1990-ben alapított Nemzetközi Újjászületés Alapítvány elnöke lett, 1991-től pedig Leonyid Kravcsuk házelnök, későbbi elnök mellett látott el tanácsadói funkciókat. Havrilisin két évtizeddel korábban közreműködött a davosi Világgazdasági Fórum megteremtésében, az alapítvány vezetése mellett pedig egy menedzserképző intézetet is létrehozott Kijevben. Unokaöccse, Oleh Havrilisin pénzügyminiszter-helyettesként volt a tagja Leonyid Kucsma kormányának (1992–1993), George Jurcsisin bostoni bankár pedig a Nemzeti Bank elnökhelyettese lett, emellett pedig kockázati tőkebefektetési alapot szervezett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) támogatásával. De együtt dolgozott a Soros-alapítvánnyal Bohdan Kravcsenko kanadai ukrán történész és később Roman Zvarics filozófus is, aki az Egyesült Államokból tért vissza szülei hazájába.

Bár a helyi alapítvány munkájára Soros „nagyon büszke” volt, és úgy vélte, Ukrajnában „az emberek minden szinten készek arra, hogy tanuljanak a Nyugattól”, sokkal kevésbé volt elégedett „azzal az iránnyal, amerre az ország elindult”. Az ország elnöke, Leonyid Kravcsuk ugyanis nem teljesen a nyugatiak által sugallt módon vágott bele az ország megreformálásába, és bár a nyugati államok és még az ukrán emigráció jelentős része is támogatta az ország függetlenségét kimondó elnököt, Soros – bizalmasai magas pozíciói ellenére – elfordult tőle. 1992 novemberében Soros György úgy vélte, Ukrajnában az antikommunista nacionalisták és a pártnómenklatúra tagjai összefogtak, és egyenesen nacionalista diktatúrát hoztak létre.

A valóságban azonban sokkal inkább politikai válság jellemezte az országot, amelyben az elnök a parlamenttel és a kormánnyal szemben fokozatosan elvesztette a kontrollt az állam irányítása felett, az egyre erősödő infláció és gazdasági krízis kiváltotta tiltakozások hatására pedig Kravcsuk kénytelen volt előrehozott elnök- és országgyűlési választást kiírni. Fő opponense Leonyid Kucsma kormányfő volt, aki többek között az Oroszországgal való kapcsolatok szorosabbra fűzésének ígéretével kampányolt.

Soros György, talán éppen a fent említett megfigyeléséből – miszerint az antikommunisták összefogtak a volt kommunista nómenklatúrával – vonva le a megfelelő következtetéseket, szintén a jól beágyazott, helyi hivatalnokokkal való kapcsolatot kezdte keresni. Az Újjászületés Alapítvány igazgatója 1993-ban Bohdan Budzan lett, aki a szovjet időkben a tudományos akadémián töltött be középvezetői tisztségeket, majd Ukrajna függetlenné válása után a Kucsma-kormány apparátusában a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel (Világbank, Nemzetközi Valutaalap [IMF], EBRD) való kapcsolatokért felelt. 1994 májusában Kucsmával is találkozott Soros György, és szembehelyezkedve a bevett nyugati állásponttal, támogatásáról biztosította az oroszbarátnak tekintett elnökjelöltet, aki a választásokon maga mögé is utasította Kravcsukot.

Ukrajna pénzügyi helyzete ebben az időben kilátástalannak tűnt, az infláció folyamatosan nőtt, az ideiglenes valutaként funkcionáló kupon-karbovanec pedig alkalmatlan volt arra, hogy a piaci átalakítások alapját képező befektetések eszközévé váljon. A helyi pénzek elértéktelenedése ráadásul az ország valutatartalékait is felemésztette, így napirendre került az IMF-fel kötendő megállapodás az országnak nyújtandó négymilliárd dolláros hitelről. Azonban Rudiger Dornbusch, az MIT professzora, akit az Egyesült Államok az IMF-hitelcsomag feltételéül szolgáló reformok lehetőségeinek felmérésére küldött Ukrajnába, nem volt meggyőződve arról, hogy Kucsma és környezete meg akarja és meg tudja lépni az elvárt intézkedéseket. Ekkor lépett közbe Soros György, aki Anders Åslund svéd közgazdász vezetésével egy nemzetközi tanácsadó bizottságot hozott létre a Kucsma-adminisztráció mellett, és elérte, hogy az általa támogatott reformer, Jurij Jehanurov kerüljön az Állami Vagyonkezelő Alap élére.

Erre a beszédre a későbbiekben Soros György két „bajtársa”, Åslund és Bohdan Havrilisin is jelentős pillanatként emlékezett vissza, ahogy csalódásuk is közös volt akkor, amikor a reformok lendülete megtorpant, és Kucsma fokozatosan letért a nyugati tanácsadók által kijelölt útról. 1995 nyarától az IMF által követelt szigorú költségvetési fegyelemmel szembemenve a szociális kiadások növelését szorgalmazta, radikális reformok helyett pedig fokozatos átmenetről kezdett beszélni. 1998-ban feloszlott az Åslund vezette tanácsadó bizottság, Soros pedig, aki 1996-ban még ukrajnai alapítványát tartotta az egyik legnagyobb sikerének, egyre pesszimistább lett az országgal kapcsolatban. Még Havrilisin is távozott az alapítvány éléről, mivel annak finanszírozója úgy vélte, hogy „ukrán patriótaként” nem látja kellően objektíven a helyzetet. 1999-ben Soros az alapítványa támogatását is csökkentette, s bár ebben az évben, mivel az elnökválasztáson Kucsma ellenfele a kommunista Petro Szimonenko volt, még nem támadta korábbi szövetségesét, 2001-ben már nyíltan beszélt arról, hogy az elnöknek távoznia kell posztjáról. Soros és szövetségesei új favoritja Viktor Juscsenko miniszterelnök, Ukrajna Nemzeti Bankjának korábbi elnöke lett, aki az egész nyugati világban széleskörű támogatásnak örvendett.

A „színes forradalmak” atyja

Soros György figyelme a posztszovjet térség iránt nem lankadt, a középpontba azonban egy időre Grúzia került, ahol Eduard Sevarnadze elnökkel szemben erősítette a „civil társadalmat”. Ennek szimbolikus oldala volt, hogy 2002 júniusában két grúz ellenzéki vezető, Miheil Szaakasvili és Zurab Zsvanija kapta az Open Society Prize nevű, a Közép-európai Egyetem által adományozott díjat, a támogatás gyakorlati oldalát pedig a Kmara! (elég) nevű ellenzéki ifjúsági kezdeményezés támogatása jelentette. 2003 novemberében a „rózsák forradalmának” keresztelt megmozdulások távozásra kényszerítették Sevarnadzét, és bár Soros szerint az ő és helyi alapítványa szerepét az események kimenetelében felnagyították, tény, hogy a fordulatot követően Szaakasvili lett az elnök, Zsvanija pedig a miniszterelnök Grúziában, a helyi Nyílt Társadalom Alapítványhoz kapcsolható személyek közül pedig többen is bekerültek a kormányba.

Üzbegisztán 2004 áprilisában bezáratta Soros helyi alapítványát, de az ukrán sajtó is célkeresztbe vette az amerikai milliárdost. Sorost 2004 tavaszán ukrajnai látogatása során több inzultus is érte, többek között majonézzel töltött óvszerrel dobálták meg a Dmitro Korcsinszkij által vezetett, Bratsztvo (testvériség) nevű ukrán nacionalista szervezet tagjai. Soros az ellene irányuló támadásokat Viktor Medvedcsuk számlájára írta, aki akkoriban Kucsma elnök adminisztrációjának vezetője volt, lányának keresztapja pedig nem más, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Ukrajna ekkor elnökválasztási kampány előtt állt, az ősszel esedékes választás két fő esélyese Viktor Juscsenko korábbi és Viktor Janukovics aktuális miniszterelnök volt. Noha az Újjászületés Alapítvány hivatalosan nem támogatta egyik jelöltet sem, a 2004. évi költségvetéséből jelentős összegeket fordított a választásokhoz kapcsolódó projektekre, így például ellenzéki aktivistáknak nyújtott jogsegélyre vagy a kormányzattal szemben fellépő civil szervezetek támogatására. A rendkívül kiélezett választás első fordulójában Juscsenko került az első helyre, kevesebb mint egy százalékkal megelőzve riválisát. Miután a második forduló után Janukovics győzelmét jelentették be, tömegtüntetések kezdődtek a csalással vádolt miniszterelnök ellen. A „narancsos forradalomként” ismert tüntetések eredményeként a Központi Választási Bizottság megsemmisítette a második forduló eredményeit, és annak megismétlése mellett döntött. A „harmadik” fordulóban már ismét a Nyugat-barát Viktor Juscsenko győzőtt, akit rövidesen be is iktattak pozíciójába. Hamarosan megjelentek a Soroshoz köthető személyek az új kormányzatban, Roman Zvarics, az Újjászületés Alapítvány elnökségi tagja igazságügyi miniszter, Jurij Jehanurov pedig előbb a Dnyipropetrovszki terület kormányzója, majd ősztől miniszterelnök lett. Júniusban Soros György ismét Ukrajnába látogatott, ahol az új elnök a milliárdos segítségét kérte a reformokhoz szükséges tanácsadói és szakértői gárda felállításában.

Soros György persze azt állította, semmilyen szerepet nem játszott a választások kimenetelében és egyik oldalt sem támogatta, csupán „elősegítette a demokratikus folyamatokat”. Valóban túlzás lenne azt állítani, hogy Soros egyedül felel a Grúziában, Ukrajnában és 2005-ben Kirgizisztánban „tulipános forradalom” néven lezajlott változásokért, azonban vitathatatlan, hogy támogatottjai és partnerei mindenhol elsősorban az ellenzéki, gyakran az Oroszországtól való mind nagyobb távolságot szorgalmazó szereplők közül kerültek ki. Tegyük hozzá: összhangban az Egyesült Államok geopolitikai szándékaival és érdekeivel, gyakran szoros kooperációban az amerikai érdekérvényesítés olyan más fontos intézményeivel, mint az USAID, a The German Marshall Fund of the United States vagy a National Endowment for Democracy (NED), és az olyan nemzetközi pénzügyi szervezetekkel, mint az EBRD, a Világbank és az IMF.

Azonban Soros számára ez az újabb felfelé ívelő időszak sem tartott túl sokáig – 2008-ban már Juscsenko elnök titkárságának helyettes vezetője is a „nemzetközi spekuláns” Sorost vádolta a hrivnya árfolyamának romlásával, és az ún. Európa-párti erőket tömörítő „narancsos” koalíció is felbomlott.

Sorosnak azonban új szövetségese akadt Viktor Pincsuk oligarcha, Leonyid Kucsma egykori elnök veje személyében, akinek segítségével egyrészt ismét kezébe vehette az Ukrajna és a Nyugat közötti kapcsolatok egyengetését, másrészt pedig a helyi érdekhálózatokba jól beágyazott politikai szövetségesek helyett saját nevelésű vezetői gárda kiképzésébe kezdett. Pincsuk 2005 januárjában, közvetlenül a „narancsos forradalom” után rendezte meg először a davosi Világgazdasági Fórum keretein belül az ún. „ukrán reggelit”, amelynek célja az ukrán és a nyugati gazdasági és politikai elitek közötti kommunikáció elősegítése volt, és amelynek Soros György mai napig rendszeres résztvevője. Viktor Pincsuk egyébként jól beágyazott szereplő az amerikai Demokrata Párt körüli struktúrákban, eddig több mint tízmillió dollárral támogatta Clinton Alapítvány munkáját is.

Az újabb Majdan után

A „narancsos forradalmat” az események kultikussá váló helyszíne, a kijevi Függetlenség tere – ukránul majdan Nezalezsnosztyi – után röviden csak Majdanként emlegették, ez a név pedig azokra a véres harcokba torkolló tüntetésekre is átragadt, amelyek 2013–14 fordulóján zajlottak le ugyanott. A cél nem sokban különbözött a kilenc évvel korábbi akciókétól: az időközben elnökké választott Janukovicsot félre kell állítani, mivel – vélték a tiltakozók – ő és oroszbarátnak tekintett rendszere jelenti az akadályt az ország európai integrációja felé (emiatt Euromajdannak is nevezték a tüntetést és annak helyszínét). A közismert, az egész világon követett és a nyugati államok által aktívan támogatott tüntetéssorozat elérte célját: Janukovics távozni kényszerült posztjáról.

Ha az első Majdant követően Soros még szerényen reagált az eseményekben játszott szerepére vonatkozó felvetésekre, addig a 2013/14-es történések kapcsán némiképp más a helyzet.

Soros alapítványa a tüntetőknek nyújtott jogi és egészségügyi segítségen túl elsősorban a „független” és „civil”, azaz a Janukovics-kormányzattal szembenálló média támogatásával járult hozzá az Euromajdan győzelméhez. Ezek közül kiemelhető az alapítvány, valamint a holland és az amerikai nagykövetség közös támogatásával életre hívott Hromadszke TV (civil/közösségi televízió), amely mai napig nyugati támogatók segítségével működik és mely jelentős szerepet vállalt a kormányellenes tüntetések körüli médiakampányban. A Hromadszke TV alapítói közül Musztafa Najem afgán származású ukrán újságíró 2014-ben Petro Porosenko elnök pártjának listáján lett parlamenti képviselő. De más, Soroshoz közeli emberek is bekerültek a Legfelsőbb Tanácsba, így Refat Csubarov krími tatár vezető, a Soros-alapítvány ellenőrző bizottsági tagja és Viktorija Szjumar újságíró, aki az alapítvány elnökségében foglalt helyet.

Köztük volt Miheil Szaakasvili, aki grúziai bukását követően itt próbált politikai karriert építeni, több-kevesebb sikerrel. A grúz exelnök az odesszai kormányzói tisztséget kapta, azonban rövidesen összekülönbözött Porosenko elnökkel, és gyakorlatilag szó szerint a hajánál fogva dobták ki az országból.

A Soroshoz köthető személyek hálózata 2014-től három főbb irányban folytatta terjeszkedését. A kormányzat mögött működő szakértői háttérintézményeket, mint a SAGSUR (Strategic Advisory Group for Supporting Ukrainian Reforms) vagy a BRDO (Better Regulation Delivery Office) amelyek az Ukrajna új nyugati partnerei által megkövetelt reformok kidolgozásáért és felügyeletéért feleltek, valósággal ellepték a Soros-alapítvány és más hasonló intézmények által pártfogolt személyek. De a politikai élet első vonalába is számos Soroshoz köthető személy került, így például a litván származású Aivaras Abromavičius gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter lett, az amerikai ukrán Natalie Jaresko pedig pénzügyminiszter. Jaresko nevéhez köthető Ukrajna – egyébként nem kiugróan magas – államadósságának olyan módon történő átstrukturálása, miszerint 2040-ig 3 százalékot meghaladó GDP-növekedés esetén a 3 százalék feletti összeg 15 százalékát, 4 százalékot meghaladó növekedés esetén pedig már a határértéket meghaladó növekedés 40 százalékát könyvelik el további tartozásként az érintett hitelezők felé. Tekintetbe véve, hogy a költségvetés bevételeinek növelése, ami elsődleges feltétele lehet az államadósság csökkentésének,  elsősorban a gazdasági növekedés révén valósulhat meg, a fentebb vázolt konstrukció azonban a jelentősebb gazdasági növekedés esetén egyben az államadósság drasztikus növekedését is jelentené, ez a manőver igazi adósságcsapdába zárta Ukrajnát.

A másik fő vonalat a korrupcióellenes küzdelem címszava alatt az ország rendvédelmi szervei feletti ellenőrzés növelése jelentette, amelynek gyakorlati megvalósítása új, nyugati befolyás alatt álló szervek létrehozása, valamint a belügyi szervek feletti „civil” felügyelet bővítése révén történt. Ide sorolhatjuk pl. a Transparency International Ukraine (TI Ukraine) létrehozását, a Korrupcióellenes Központ működését, vagy az olyan, nyugati segítséggel létrehozott állami rendvédelmi szervek felállítását, mint a Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (Nacionaljne antikorrupcijne bjuro Ukrajini, NABU), amelynek a vezetőjét egy olyan bizottság választotta ki, amelyet a már említett Refat Csubarov vezetett.

A harmadik csapásirányt a befektetési tevékenység jelentette, amelyben az említettek közül többen közvetlenül is érintettek voltak. A TI Ukraine elnökségéhez tartozó cseh vállalkozó, Tomaš Fiala cége, a Dragon Capital, amely a Majdan után Ukrajna egyik legjelentősebb kereskedelmi ingatlanokban utazó befektetési ügynökségévé nőtte ki magát, 2015-ben Soros György Ukrainian Redevelopment Fund nevű cégével közösen hozta létre a Dragon Capital New Ukraine Fundot. Abromavičius az East Capital nevű svéd befektetési alap éléről került a miniszteri székbe, Jaresko pedig a Horizon Capital nevű amerikai cég alapító-vezetője volt. Jaresko az ukrajnai és moldovai befektetéseket támogató, 1994-ben a Clinton adminisztráció által létrehozott Western NIS Enterprise Fundban (WNISEF) is vezető szerepet vállalt, miniszteri kinevezésekor pedig mondhatni mindkét helyen az amerikai ukrán diaszpóra egy másik tagja, az Ukrán Világkongresszus egyik vezetője, Lenna (Olena) Koszarny vette át a helyét, aki a Horizon Capital első és a WNISEF második embere lett. Egyébként Viktor Pincsuk alapítványa mellett a Horizon Capital és a WNISEF is az Ukrainian House Davos fő támogatói közé tartozik, Koszarny pedig a szintén az ukrán diaszpórához tartozó WNISEF-vezetővel, Jaroslawa Z. Johnsonnal együtt a davosi ukrán jelenlét főszervezői között van számon tartva. A személyi kapcsolatok összefonódottságának mélységét jól jelzi, hogy az East Capitalnál a Kucsma melletti tanácsadó bizottság vezetőjeként korábban általunk említett Anders Åslund is tanácsadói szerepet vállalt. Az az Åslund, aki 2016 óta a Viktor Pincsuk érdekeltségébe tartozó Kredit Dnyepr bank felügyelő bizottságának tagja. A bank felügyelő bizottságát egyébként Dominique Strauss-Kahn, az IMF korábbi vezérigazgatója vezeti.

Fontos lépés volt a Soroshoz közeli struktúrák térnyerése szempontjából az ukrán kormány és egy sor, nemzetközi hátterű vállalati érdekképviseleti szerv között kötött memorandum, melynek révén Ukrajnában létrehozták a business-ombudsman intézményét. A memorandum aláírói között találjuk többek között az EBRD-t, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD), az ukrajnai Amerikai Kereskedelmi Kamarát és az ukrán European Business Associationt (EBA) is. Utóbbi két szervezet elsősorban azért érdekes témánk szempontjából, mivel előbbit jelenleg Koszarny, utóbbit pedig Fiala vezeti. Ukrán vállalkozói kamarákkal együtt ezek a szervezetek is részt vesznek az ombudsman munkáját ellenőrző felügyelő bizottságban, így közvetlen kontrollt gyakorolnak egy állami jogkörökkel rendelkező szerv felett.  

A tartós „siker” azonban ezúttal is elmaradt, legalábbis ami az ország legfelsőbb vezetését illeti. 2016 után az „idegenlégiósok” nagy része kiszorult a kormányzatból, helyüket pedig Porosenko elnök megbízhatóbb, helyi emberei vették át.

A „Soros-fiókák”

2020 januárjában Olekszandr Dubinszkij, az ukrán parlamentben egyedüli többséget alkotó Nép Szolgája párt képviselője egy televíziós interjúban kijelentette: a kormányzó párt negyven százalékban „szoroszjátákból”, azaz „Soros-fiókákból” áll, és egyetlen törvényt sem lehet elfogadtatni nélkülük. Dmitro Razumkov házelnök, aki a 2019-es parlamenti választások során a párt listavezetője és elnöke volt, nem sokkal később csupán annyit reagált erre, hogy ennél azért kevesebben vannak.

A „Soros-fiókák” fogalma azután vált népszerűvé az ukrán közbeszédben a nyugati befolyás kritikusai között, miután 2019 tavaszán előbb Porosenko elnök, majd 2019 nyarán az őt támogató kormány is távozni kényszerült, az előrehozott parlamenti választásokat követően pedig a 2014–16 közötti időszakhoz képest is sok, a nyugati hálózatokhoz köthető személy került vezető pozícióba. A parlamentben ezek az érdekkörök közvetlenül két pártban voltak jelen nagyszámban. Az egyik a kritikusai által tisztán „szoroszjátának” tartott Holosz (hang) nevű párt, amelyet az Ukrajnában népszerű énekes, Szvjatoszlav Vakarcsuk vezetett. Vakarcsuk jó kapcsolatokat ápolt Fialával és Pincsukkal, pártja jelöltjei között pedig egy sor olyan személy szerepelt, akik ezekhez a struktúrákhoz köthetők.

Így a Holosz listájának második helyén Julija Klimenko állt, aki 2015–2016 között Abromavičius miniszterhelyettese volt, de felügyelő bizottsági tagként dolgozott a Gazdasági Stratégiai Központ (Centre for Economic Strategy, CES) nevű agytrösztben – melynek egyik alapítója maga Vakarcsuk volt – és a  TI Ukraine vezetőségében is. Utóbbi szervezet korábbi vezetője, Jaroszlav Jurcsisin szintén ott volt a párt listáján, a hetedik helyen. Jurcsisin az Újjászületés Alapítvány vezetőségében is részt vett, amely alapítvány a CES egyik legnagyobb támogatója – a már említett Fiala után, aki egyébként felügyelőbizottsági tagja is a CES-nek. Emlékeztetőül: Fialát ott találjuk a TI Ukraine elnökségében is, és ő vezeti az EBA-t is, amelynek a Holosz harmadik helyen szereplő jelöltje és jelenlegi vezetője, Kira Rudik szintén tagja. Rudik emellett az Ukrajnai Amerikai Kereskedelmi Kamara igazgatósági tagja is volt. Negyedik helyen szerepelt Jaroszlav Zseleznyak, aki előbb Abromavičius tanácsadója volt, majd a SAGSUR tagja lett. Az ötödik és a tizedik helyen a legnagyobb ukrán AIDS-ellenes szervezet – korábban HIV-vírussal Élők Összukrán Hálózata, ma 100% Élet – két korábbi munkatársa szerepelt, Olekszandra Usztyinova és Oljha Sztefanisina. Usztyinova a választások előtt az Ukrajna Páciensei nevű betegsegítő alapítvány vezetőségi tagja volt, amelyet 2018-ig Sztefanisina igazgatott, míg ki nem nevezték az egészségügyi miniszter helyettesének. Usztyinova emellett a Korrupcióellenes Központ vezetőségi tagja is volt. A 100% Élet egyébként a Korrupcióellenes Központ legfontosabb támogatója – az Újjászületés mellett, és ugyanez a két szervezet az Ukrajna Páciensei Alapítvány fő finanszírozója is. A Holosz végül a parlamenti küszöböt éppen átugorva jutott a parlamentbe, ahol az oroszellenes retorikájával és a nyugati javaslatok feltétel nélküli támogatásával vált emlékezetessé.

A Korrupcióellenes Központ korábbi munkatársai közül azonban többen – így Halina Jancsenko és Anasztaszija Krasznoszilszka – az újonnan megválasztott Volodimir Zelenszkij elnök pártjához, a 2019 nyarán egyedüli többséget szerző Nép Szolgájához csatlakoztak. Az új kormányt pedig szinte teljes mértékben az európai és amerikai finanszírozású háttérstruktúrák embereiből válogatták össze. A nemzetközi támogatók által finanszírozott BRDO kötelékéből került ki az új miniszterelnök, Olekszij Honcsaruk, valamint az igazságügyi és az energetikai miniszterek. A gazdasági miniszter Timofej Milovanov lett, a többek között a Dragon Capital és az Újjászületés Alapítvány által támogatott Kyiv School of Economics elnöke, és a VoxUkraine nevű gazdasági elemző platform egyik alapítója. Az oktatási tárca élére a korábbi Soros-ösztöndíjas Hanna Novoszad került. A főügyész a TI Ukraine egyik korábbi munkatársa, Ruszlan Rjabosapka lett. De „reaktiválták” Abromavičiust is, aki az ukrán állami hadiipari óriás, az Ukroboronprom vezérigazgatói tisztségét kapta, a cég felügyelőbizottságában pedig többek között Musztafa Najemnek is találtak helyett.

Folyamatosan botrányos viselkedésükkel és kijelentéseikkel volt tele a sajtó, intézkedéseik pedig jórészt a nyugati „partnerek” javaslatainak keresztülvitelére irányuló próbálkozásokban merültek ki. Honcsaruk miniszterelnök Davosban azzal bíztatta a nyugati befektetőket, hogy amennyiben sikeresek szeretnének lenni Ukrajnában, egyetlen kifejezést kell ismerniük: „Szlava Ukrajinyi!” (dicsőség Ukrajnának), majd bejelentette, hogy az ukrán vasutakat tíz évre a Deutsche Bahn felügyelete alá helyezik. Pedig az ukrán vasútnál külföldi közreműködésből ezt megelőzően sem volt hiány. A felügyelő bizottság vezetője például Şevki Acuner török bankár, aki hosszú éveken át a Royal Bank of Canada munkatársa, majd az EBRD kijevi irodavezetője volt. Emellett tagja volt az ukrajnai Amerikai Kereskedelmi Kamara igazgatótanácsának, amelyben ott találjuk Matteo Patronét, az EBRD kelet-európai igazgatóját is. De ott van az ukrán vasúti vállalat felügyelőbizottságában Anders Åslund is, valamint a litván Adomas Audickas, aki emellett az EBRD-n keresztül finanszírozott Ukrán Vállalati Irányítás Akadémiája nevű vezetőképző elnöke. Ezen Akadémia felügyelő bizottságában szintén ott találjuk Patronét, Koszarnyt, Abromavičiust, vagy például Brian Bestet, a Dragon Capital igazgatóját, akinek felesége, Natalija Best osztályvezető volt a gazdasági minisztériumban Abromavičius minisztersége idején.

A „Soros-fiókák” tevékenységének hatása a kormánypárt népszerűségvesztésén érződött meg leginkább, az idén január közepén nyilvánosságra került hangfelvételek után pedig, amelyeken a miniszterelnök magát gazdasági kérdésekben laikusnak, az elnököt pedig – távollétében – primitív elképzelésekkel rendelkezőnek nevezte, egyre inkább érett a kormány távozása. Ez végül március elején történt meg, rövidesen pedig a „Soros-fiókáknak” nevezett érdekkör tagjai az általuk elfoglalt állami hivatalok nagy részének éléről távozni kényszerültek. A nyugati, illetve nyugati támogatottságú sajtó, és a parlamentbe jutott pártfogoltjaik persze a végsőkig igyekeztek védeni ezeket a pozíciókat: a Honcsaruk-kormány távozása esetén a beígért IMF-hitel elmaradását rebesgették, a „Soros-fiókák” fogalmát orosz propagandának titulálták, a G7-országok nagykövetei pedig demonstratívan találkoztak a kirúgás előtt álló főügyésszel, hogy támogatásukról biztosítsák.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság megroppantotta Ukrajna egyébként sem stabil pénzügyi helyzetét, ami miatt a kormányzat újabb engedményekre kényszerült a nemzetközi hitelezőkkel szemben. Az újabb IMF-hitel feltételei között szerepel többek között az állami vállalatok felügyelő bizottságai hatáskörének a növelése, ami – figyelembe véve ezen bizottságoknak a legtöbb vállalat esetén a fentiekhez hasonló összetételét, amelyet a kormányzat idei átalakítása sem érintett – ismét a külföldi érdekhálózatok befolyásának növelését jelentené.

Soros és az ukrán nacionalizmus

A Soros-hálózat és az ukrán nacionalizmus kapcsolatát ambivalencia jellemzi.

Ez a kettősség a kezdetektől jelen volt Soros ukrajnai politikájában, hiszen az általa „ukrán patriótának” tartott Bohdan Havrilisin is alapítványi tevékenysége mellett a Plaszt nevű cserkészszövetség egyik kiemelt tagja, majd vezetője volt, miközben a Plaszt a nyugat-ukrajnai nacionalista ifjúsági nevelésben játszott szerepéről ismert. De az Újjászületés egy másik vezetőségi tagja, Roman Zvarics is érdekes ebből a szempontból, hiszen még az emigrációban annak a Jaroszlava (Szlava) Szteckónak a munkatársa volt, akinek férje, Jaroszlav Sztecko azzal került be a történelembe, hogy 1941-ben a németek által ellenőrzött területeken megpróbálkozott egy független ukrán állam kikiáltásával, amelyet az ukrán nacionalisták máig az ukrán függetlenségi törekvések egyik fontos eseményeként tartanak számon. Zvarics és Szlava Sztecko 1992-ben együtt alapították meg az Ukrán Nacionalisták Kongresszusát.

De az újabb időkre is jellemző ez az ambivalencia, hiszen az Euromajdant követően az oroszellenes ukrán nacionalizmus is minden eddiginél nagyobb teret nyert az ukrán politikában, nem kis részben éppen a Soros-alapítványokhoz köthető személyek tevékenysége révén. Az egyik legfrissebb eset ebben a témakörben a Hromadszke TV egyik alapítójának, Bohdan Kutyepovnak az élő bejelentkezése a koronavírus-járvány miatt Oroszországból hazatérő ukrán vendégmunkások érkezéséről, amikor is a honfitársait szállító szerelvényt „pestisvonatnak” nevezte, majd a „római köszöntéssel” viccelődött. A fentebb említett Hanna Novoszad pedig minisztersége előtt évekig az oktatási minisztérium szolgálatában állt, így szerepe volt a kisebbségi nyelvű oktatást ellehetetleníteni szándékozó oktatási reform kidolgozásában is. Jellemző, hogy Novoszad nyilatkozataiban a gender-semleges nevelés fontosságát hangsúlyozta, miközben az anyanyelven történő oktatás felszámolásában vagy legalábbis súlyos korlátozásában semmi kivetni valót nem talált. Ez a kettős játék azonban nem egyedi ukrán jelenség, a posztszovjet térség más államaiban is találkozhatunk vele, ahol az amerikai politikai és befektetői érdekeknek megfelel az oroszellenes élű etnonacionalista indulatok szítása. Így például a grúziai „rózsák forradalmát” követően az ottani oktatási tárca élére kerülő Alekszander Lomaiát is, aki a miniszteri tisztségét megelőzően a helyi Soros-alapítvány vezetője volt, azzal vádolták, hogy reformjai célja a kisebbségek asszimilációja.

Konklúzió

Connie Bruck 1995 januárjában azt írta a Soros-jelenséget vizsgáló írásában, hogy Ukrajnában a milliárdos jobban tudta a legmagasabb szinteken érvényesíteni befolyását eszméi megvalósítása érdekében, mint bármelyik más országban. A cikk születése után huszonöt és a helyi Soros-alapítvány megalapítása után harminc évvel ezek a szavak talán aktuálisabbak, mint valaha. Soros György a saját elmondása és Bohdan Havrilisin visszaemlékezése alapján is eleinte ódzkodott az ukránoktól, akiket antiszemitáknak tartott. Végül az amerikai ukrán diaszpórával, helyi oligarchákkal és saját nevelésű fiatalokkal egy olyan szerteágazó hálózatot hívott életre, amely, ha nem is vádolható azzal, hogy egyedül jelölte ki a független Ukrajna haladásának útját – hiszen abban számos külső és belső tényező szerepet játszott –, kétségkívül mindig megtalálta a módját annak, hogy az események alakulását újból és újból a maga előnyére fordítsa. A Sorossal és szövetségeseivel szembeni indulatok növekedése azonban arra is utalhat, hogy a szinte minden fontos hatalmi pozíciót megragadó hálózat túlnyerte magát, és egyre jelentősebb ellenállásba ütközhet egyrészről a pozícióikat féltő oligarchák, másrészről pedig az euroatlanti integráció felé történő végtelen menetelésbe belefáradó ukrán társadalom szélesebb tömegei felől.

 

Irodalomjegyzék

Anders Åslund. How Ukraine Became a Market Economy and Democracy. Peterson Institute for International Economics, 2009.

Békés Márton: Fordul a szél. Budapest, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 2019.

Connie Bruck: The World According to George Soros. The New Yorker, 1995. január 23.

Дубинский заявил, что „Слуга народа” на 40% состоит из „соросят”. НАШ, 2020. január 28.

Szergej Golovatij. Apparátcsikok és nómenklatúra. Beszélő, 1993. október 16.

Олег Хавич: Джордж Сорос и «цветные революции» в бывших республиках СССР. Украина.ру, 2018. november 8.

Богдан Гаврилишин: Залишаюсь українцем: спогади. Київ, ПУЛЬСАРИ, 2011.

David Holley: Soros Invests in His Democratic Passion. Los Angeles Times, 2004. július 5.

International Renaissance Foundation, Annual Report, 2004.

Ющенко попросил помощи у Сороса. Українська правда, 2005. június 1.

Kosztur András: A beteljesült (rém)álom. Moszkvatér, 2020. február 24.

Kosztur András: Új erők a Majdan ideológiai vonalán. Moszkvatér, 2019. július 16.

Susan Llewelyn Leach: Ukraine’s Eager Entrepreneurs Tap Into US Venture-Capital Fund. The Christian Science Monitor, 1994. június 10.

Медведчук объявил войну Соросу. Темниковую. Українська правда, 2004. március 24.

Міжнародний фонд Відродження. Річний звіт, 2013.

„Нужно знать всего два слова: „Слава Украине”. Гончарук раскрыл иностранным инвесторам секрет успеха на родине. Страна.UA, 2020. január 23.

Сергей Шевчук: Особенный долг. Украину догоняют «долги Яресько». Когда и сколько придется платить. Ліга.Финансы, 2019. július 29.

Антон Печенкин: Завтрак у Виктора. Зачем Пинчук привез Сенцова и “слуг народа” в Давос. ВЕСТИ, 2020. január 23.

Разумков подтвердил наличие „соросят” во фракции „Слуга народа”. НАШ, 2020. február 10.

Мария Романова: МВФ дал Украине кредит. 13 условий, под которыми ради этого подписались Зеленский и Шмыгаль. Страна.UA, 2020. június 10.

Soros György: Átmenet egy működő demokráciába. Magyar Hírlap, 1992. július 11.

Александр Сабов: Не бархатный сезон. Российская газета, 2004. június 1.

Сорос во время оранжевой революции действовал не деньгами, а пальцами. Українська правда, 2005. június 1.