Szlovákia 2018 óta gyakorlatilag permanens kormányválságban van. Az elmúlt öt évben egymást követték a koalíciós válságok, amit tovább súlyosbított, hogy az aktuális koalíciós partnereknek a belső viszályok mellett külső tényezőkből adódó krízisek sorával kellett megbirkózniuk: a koronavírus-járvánnyal összefüggő gazdasági válsággal, valamint az orosz–ukrán háború árnyékában kialakult szankciós-, inflációs- és energiaválsággal. A múlt szombati választás eredményeként különféle forgatókönyvek szerint alakulhat többpárti koalíciós kormány, azonban ennek összetételét, stabilitását és külpolitikai vonalvezetésben bekövetkező esetleges irányváltását egyelőre nem lehet bizonyosággal meghatározni. A választás eredményeként az is nyilvánvalóvá vált, hogy a felvidéki magyarság érdekképviselet nélkül marad a parlamentben, amihez leginkább a Szövetségen belüli széthúzó platformok, és ezáltal az egységes arculat hiánya, valamint az erőtlen kampány járult hozzá.

Robert Fico, az alternatíva

Komoly nemzetközi érdeklődés övezte a hétvégi parlamenti választást Szlovákiában, amelyen a nyugati médiumok narratívája szerint „nyugatpárti és oroszpárti” erők mérettették meg magukat. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb, ahogyan a voksolásra hatást gyakorló körülmények is túlmutatnak ezen a törésponton. Kétségtelen, hogy az orosz–ukrán háború a szlovák társadalmat is jelentősen polarizálja, azonban ezen kérdés csak egy – bár valóban hangsúlyos – téma volt a kampány során.

A választás eredményeinek értékelése előtt nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy miután Robert Fico a 2018-as Kuciak-gyilkosság kapcsán kialakult tüntetésekbe belebukott, folyamatos politikai és társadalmi turbulencia jellemezte a szlovák politikát. Az általánossá vált kormányválság közepette egy sor instabil kabinet próbált úrrá lenni az országot érő kríziseken (például a koronavírus-járvánnyal összefüggő gazdasági válságon és az orosz–ukrán háború árnyékában kialakult szankciós-, inflációs- és energiaválságon), amit több-kevesebb siker övezett. A Peter Pellegrini, Igor Matovič és Eduard Heger által vezetett kabinetek nem bizonyultak tartósnak, 2022 szeptemberében kisebbségi pozícióba került a kormány, amely végül decemberben a Heger elleni bizalmatlansági indítvánnyal meg is bukott. 2023 májusában tovább mélyült a kormányválság, miután Heger lemondott az ügyvezető kormány vezetéséről és Ódor Lajos vezetésével hivatalnok-kabinet alakult.

Szintén az előzményekhez tartozik, hogy miután a szlovák kormány elveszítette parlamenti többségét, Robert Fico 2023 januárja óta amellett érvelt, hogy a működőképes kormány létrehozása érdekében az előrehozott választásokat minél előbb meg kell tartani.

A választás kimenetelében tehát jelentős szerepet játszhatott, hogy a szlovák állampolgárok bármennyire is megosztónak találják Fico politikáját, egyfajta nosztalgiával viseltetnek a korábbi miniszterelnök kormányzása alatt tapasztalt viszonylagos stabilitás és erős állami szerepvállalás iránt. A választás jelentőségét az is jól szemlélteti, hogy 68 százalékos részvételi arányra 2002 óta nem volt példa az országban.

Váratlan eredmények

A választást megelőző közvélemény-kutatások, valamint az exit pollok – az elmúlt évek tendenciáinak megfelelően – nem voltak képesek megjósolni a választás kimenetelét: a SMER és a HLAS támogatottságát alul, míg a Progresszív Szlovákiát és a Republikát felülmérték. Ehhez valószínűsíthetően hozzájárulhatott, hogy a nacionalista érzelmű szavazók meggondolták magukat attól tartva, hogy a kampánycsend előtti utolsó felmérések már a progresszívok győzelmét vetítették előre.

Ennek megakadályozása érdekében a választók egy része a taktikai szavazás eszközéhez nyúlt, ami által végül a SMER ugyan a szavazatok közel 23 százalékát tudta megszerezni, a korábban rendre a parlamentbe mért Republika viszont nem tudta átlépni a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. Annak dacára, hogy a SMER ezzel elveszített egy potenciális koalíciós partnert, a magabiztos győzelemnek köszönhetően minden bizonnyal a korábbi miniszterelnök, Robert Fico alakíthat majd kormányt, akinek a pártja végül 42 széket tudott megszerezni a 150 fős parlamentben. A második helyen végül a magát Európa-pártiként meghatározó, LMBTQ-jogokért küzdő Michal Šimečka által vezetett Progresszív Szlovákia végzett, ami így 32 mandátumot tudott begyűjteni, míg a harmadik helyre a SMER-ből még 2020-ban kivált, migrációellenes szólamokkal kampányoló, szociáldemokrata Peter Pellegrini vezette HLAS futott be, amely 27 széket nyert el a szlovák törvényhozásban. A parlamentbe még bejutott a botránypolitizálástól politikai tőkét remélő Igor Matovič vezette OĽaNO és Barátok koalíció is, ami végül 16 mandátumot tudott megszerezni, de a következő parlamenti ciklus tagja lesz még a kereszténydemokrata KDH (13 mandátum), a liberális-libertárius SaS (11 mandátum), valamint a nacionalista SNS (10 mandátum) is. Noha a választás előtti felmérések elképzelhetőnek tartották, hogy a felvidéki magyarság érdekeiért küzdő Szövetség, a liberális-konzervatív Demokraták, valamint a nemzeti-konzervatív Család Vagyunk (Sme Rodina) is megugorhatja az 5 százalékos parlamenti küszöböt, ezen pártok végül nem voltak képesek erre.

Az elemzők között konszenzus uralkodik afelől, hogy Peter Pellegrini lehet a királycsináló, akinek támogatása nélkül sem Fico, sem pedig Šimečka nem tud legalább 76 fős parlamenti többséggel rendelkező kormányt alakítani. Zuzana Čaputová köztársasági elnök a választás győztesét, tehát a SMER vezetőjét bízta meg kormányalakítással, azonban ennek véghezviteléhez elengedhetetlen, hogy Fico a volt miniszterelnök Pellegrinit is maga mellé állítsa. A legkézenfekvőbb és legvalószínűbb forgatókönyv szerint ugyanis egy SMER–HLAS–SNS koalíció 79 fővel már többséggel rendelkezne, ám annak lehetősége sincs kizárva, hogy egy 81 fős SMER–HLAS–KDH többség jön létre. Az alkotmányos többség megszerzése érdekében azonban matematikailag egy SMER–HLAS–SNS–KDH formáció is létrejöhet, amely 91 mandátummal már alkotmánymódosításra is képes lenne – ám ennek valószínűsége jóval kisebb, mivel Fico nem tekinti prioritásnak a kérdést. Jóllehet Pellegrini minden lehetőségre nyitottnak mutatkozik, ha az ideológiailag és politikailag is közel álló pártoknak (tehát a SMER-nek és a HLAS-nak) valamilyen oknál fogva mégsem sikerülne megállapodásra jutnia, akkor a köztársasági elnök a PS-nek adná ezt a megbízást. Ily módon is létrejöhetne a kormánytöbbség, a PS–HLAS–KDH–SAS együttműködés felállásában, ami azonban az ideológiai különbségek miatt valószínűleg ismételten egy törékeny szivárványkoalíciót eredményezne.

A politikai stabilitás, mint érték

A választás eredményét a korábban már ismertetett faktorok mellett az európai közbeszédet uraló témák is meghatározták, tehát leginkább az orosz–ukrán háború, az energiaválság és a migráció kérdése. Az orosz–ukrán háború természetesen a szlovák társadalmat is polarizálja, nem meglepő módon Fico részben éppen annak köszönhetően szerezte vissza népszerűségét, hogy következetesen elítélte a szlovák kormány szankció- és fegyverszállításpárti álláspontját.

Ezt erősíti meg a GlobSec agytröszt nyolc közép-és kelet-európai országot vizsgálat alá vonó felmérése is, ami nemrég rámutatott, hogy a szlovákoknak mindössze 40 százaléka gondolja úgy, hogy elsősorban Oroszország felelős a háborúért, míg 51 százalék szerint Ukrajna és a Nyugat.

Fico kampányának hangsúlyos elemei közé tartozott azonban a migrációellenesség is, amely kapcsán a volt miniszterelnök az uniós vétó eltörlése elleni fellépést, valamint a V4-es együttműködés erősítését is többször hangsúlyozta. Ezzel szemben a Šimečka vezette PS kampányában a progresszív napirend elvárásainak megfelelő szankció- és fegyverszállításpárti, valamint a migrációt és a tagállami vétó eltörlését támogató pontok voltak meghatározóak, amik érezhetően a szlovák társadalmat is megosztották. Ezt erősíti, hogy míg az európai mintáknak megfelelően a PS által képviselt politikai kultúrával főképp a nagyvárosi fiatalok tudtak azonosulni, a vidéki városokban és falvakban sokkal inkább a SMER kampánya és üzenetei tudtak érvényesülni.

Fontos tényező volt ugyanakkor a stabilitás kérdése is, ami miatt vélhetően szintén nagyszámú szavazat érkezett a Fico által vezetett SMER-re, meglepő módon a felvidéki magyarok köréből is. Elsőre valóban ellentmondásosnak tűnhet, hogy a felvidéki magyarságnak egy része arra a Robert Ficora szavazott a Szövetséggel szemben, aki 2006 és 2010 között kifejezetten magyarellenes és soviniszta kormányzást folytatott.

Azonban az elmúlt évek labilis kormányai, valamint a permanens kormányválság következtében az emberek döntő többsége a rekordszámú, 25 pártot felvonultató választások előtt stabil pontként tekintett a volt kormányfőre, aki 2018 után ismét egy erős vezetéssel lehet képes kormányozni az országot.

Mindezt alátámasztja, hogy a SMER és a HLAS még a magyarlakta járásokban is kifejezetten jól szerepelt, az érsekújvári, lévai, tőketerebesi járások eredményei alapján pedig okkal lehet arra következtetni, hogy még a magyaroknak egy része is átszavazott ezekre a pártokra. Sőt, ezen járásokban a SMER az országosan elért eredményénél is jobban szerepelt, a preferencia szavazatoknál pedig Fico kétszer annyi karikát kapott, mint a második legnépszerűbb jelölt. Ennek magyarázatául érdemes kitérni arra is, hogy a deklaráltan magyar érdekeket képviselni kívánó Szövetség miért nem volt képes alternatívát nyújtani a felvidéki választóknak.

Magyarok képviselet nélkül

Sorozatban másodszor maradt képviselet nélkül a szlovák törvényhozásban a felvidéki magyarság, miután a korábbi három magyar párt (Magyar Közösség Pártja, Most–Híd és Összefogás) egyesüléséből megalakult Szövetségre leadott voksok aránya nem érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot. A pártnak végül a szavazatok 4,38 százalékát sikerült megszereznie, ami ugyan felülmúlta az előzetes közvéleménykutatások prognózisait, de jelentősen elmaradt a Szövetséget vezető politikusok várakozásaitól.

A csalódást keltő választási szereplés okai alapvetően több olyan elem együttes eredményeként értelmezhetők, amelyek összeadódva járultak hozzá a Szövetség teljesítményéhez. A legfontosabb ezek közül kétségkívül a párton belüli platformpolitizálás, amely jelentősen megnehezítette a választási kampány alatti egységes arculat megteremtését. Míg ugyanis az MKP platform politikusai már a kezdetektől fogva egy konzervatív, etnikai alapokon nyugvó politikát ígérő kampányt vázoltak fel a felvidéki választóknak, a Most–Híd platform politikusainak egy része sokkal inkább egy liberálisabb, már-már progresszív kampány ígéretével állt az emberek elé, ami láthatóan az Összefogás platform tagjait is megosztotta.

Az ebből fakadó ellentétek elmérgesedése, valamint a korábban az OĽANO színeiben politizáló Gyimesi György pártlistára kerülése végül májusban egy kisebb platformszakadásban csúcsosodott ki, aminek következtében a Most–Híd platform közel 60 politikusa távozott a Szövetségből. Annak ellenére, hogy mindez összességében növelte a párton belüli egységet, az ismételten nyilvánosságra kerülő politikai csatározások, valamint a párt tagjai által folytatott eltérő és sok esetben erőtlen kampány a magszavazókon kívül csupán kevés embert tudott megszólítani. Ennek következtében a bizonytalan választók egy része végül inkább valamelyik szlovák párt mellett tette le a voksát, míg sokan a felvidéki magyarságot már hosszú ideje sújtó apátia miatt maradtak távol a szavazóurnáktól.

A felsorolt okok együttese végül újfent a magyar parlamenti képviselet elmaradását eredményezte, ami akár hosszú távon is meghatározhatja a felvidéki magyar politika irányát. A kétségkívül kudarcként elkönyvelhető választások után ugyanis már láthatóan másnap megkezdődtek a Szövetség vezetésén belüli politikai helyezkedések, miután a több mint harmincezer szavazatot szerző Gyimesi György a közösségi oldalán, majd egy interjúban is hangot adott annak, hogy véleménye szerint a 2023-as választások után megszűnt az etnikai politizálás Szlovákiában. Bár a jövőben várhatóan a pártelnöki posztra is bejelentkező politikus később igyekezett finomítani a korábbi kijelentéseit, azok arra engednek bennünket következtetni, hogy az eljövendő hónapokban komoly vita alakulhat ki a Szövetségen belül a párt politikai irányát és egyes politikusainak szerepvállalását illetően.

Az etnikai alapon történő politizálással történő szakítás ugyanakkor a felvidéki önálló magyar politika végét is jelentené, ami minden bizonnyal az ott élő magyarság sorsát is negatívan befolyásolná. A platformok felszámolása, egy új és egységes arculat megteremtése, valamint egy párton belüli vérfrissítéssel egybekötött hosszútávú stratégia megalkotása azonban új lendületet adhat a pártnak, ami a folyamatos munkával egybekötve már elég lehet a közel 8,5 százaléknyi felvidéki választó megszólításához.

Konklúzió

Noha Robert Fico a választás előtt jelentős külpolitikai irányváltást helyezett kilátásba, a választás megnyerése ellenére mozgástere jelenleg igencsak szűknek tekinthető, amit ráadásul több ismeretlen faktor is befolyásol. Egyrészt kérdéses, hogy egyáltalán képes lesz-e kormányt alakítani, másrészt milyen partnerekkel lesz erre képes, de a kompromisszumkötés terén, valamint a koalíció tartóssága kapcsán is merülhetnek fel kételyek. Peter Pellegrini például köztudottan „Fico nyugatos arca” volt még a SMER-ben, és a pártból való kiválása óta is elkötelezett a nyugati és transzatlanti kapcsolatok fenntartása mellett.

A felvidéki magyarság érdekérvényesítő helyzetére elvitathatatlanul negatív hatással van, hogy a Szövetség nem tudta megugrani az 5 százalékos parlamenti küszöböt, ebből fakadóan pedig a szlovák kormánykoalíció színezetétől függetlenül a magyar kormánynak továbbra is a magyar kisebbség képviseletét bilaterális alapon kell ellátnia. A médiában gyakran olvasható „Budapest–Pozsony tengely” megközelítés helyett realista alapokon állva érdemes a két ország vezetésének pragmatikus együttműködést kialakítania. Amennyiben Ficonak sikerül kormányt alakítania, a közös értékek és érdekek mentén több szakpolitikai kérdésben is adódna lehetőség a stratégiai partnerként való kooperációra: legyen szó a hagyományos családmodell védelméről, a regionális együttműködés erősítéséről, a genderlobbi és a migráció elleni fellépésről, vagy az orosz–ukrán háborút érintő témákról.

Biró András–Matyi Tamás