Ez a honlap sütiket használ a legjobb felhasználói élmény elérése érdekében.
Címke: Csehország
Soros-kapcsolás Közép- és Kelet-Európában 1. rész
Soros György közép-európai tevékenységének központja kétségkívül Magyarország, ugyanakkor a milliárdos jelenléte az elmúlt harminc évben a környező országokban is folyamatosnak mondható. Bár Csehország, Lengyelország és Szlovákia esetében Soros tevékenysége nem olyan látványos, mint például Ukrajnában és Észak-Macedóniában, a kiépített szervezeti hálóján keresztül a milliárdos rendre beavatkozik az említett országok politikai folyamataiba. Soros a szervezetein keresztül alkalmazott indirekt befolyásszerzési akciónak köszönhetően sikeresen tudta elfoglalni azokat a kulcspozíciókat, amelyek segítségével a mai napig jelentős befolyással bír az említett országokban. Az elmúlt harminc év alatt létrehozott szervezetek, valamint az azok által támogatott politikusok segítségével Soros olyan helyzeteket tudott előidézni, amelyek több esetben is komoly politikai válságot eredményeztek. (tovább…)
Működik a visegrádiak receptje a járvány ellen
Miközben a koronavírus egész Európában komoly erőpróba elé állította a kormányokat, a Visegrádi Együttműködés tagállamai sikeresen vették fel a harcot a járvánnyal. A Csehországból, Lengyelországból, Magyarországból és Szlovákiából álló V4-ek a folyamatos együttműködésnek, valamint az időben meghozott, határozott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően sokkal eredményesebben tudtak reagálni a COVID-19 okozta egészségügyi válságra, mint a nyugat-európai országok. Mindemellett az időközben életre hívott gazdasági mentőcsomagok jelentős segítséget nyújtanak számukra a járvány által előidézett gazdasági válság leküzdésében. (tovább…)