Szűcs Gábor: Trump állítja helyre az amerikai alkotmányosságot

Az Amerikai Egyesült Államokra „a világ első demokráciájaként” is szoktak hivatkozni, azonban az elmúlt években a demokrata párti adminisztráció és a baloldali-liberális sajtó ténykedése okozta anomáliák számos ponton zárójelbe teszik a jogállami működést. Donald Trumpnak talán még soha nem látott ellenszélben kellett megvívnia az elnökválasztási csatát, ahol egyetlen szövetségese az amerikai nép volt. Mindennek következtében nemcsak, hogy (az elektorok számát tekintve) 312–226 arányban megverte a hivatalban lévő alelnököt, de a szavazatok számát (popular vote) tekintve is súlyos vereséget mért Kamala Harrisre. A megválasztott 47. elnök feladata pedig nem kisebb, mint helyreállítani az USA alkotmányos működését úgy, ahogy azt az alapító atyák elképzelték. (tovább…)

Jelentősen bővült Magyarország mozgástere

Donald Trump lesz az új amerikai elnök, Olaf Scholz német kancellár balliberális kormánykoalíciója pedig felbomlott. Mindkét esemény jó hír Magyarország számára, hiszen a háborúpárti globalista erők gyengülését és hazánk külpolitikai mozgásterének bővülését eredményezi – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: Donald Trump az elsők között hívta fel megválasztása után az egyik legszorosabb szövetségesének számító Orbán Viktort, akinek emellett az orosz és kínai elnökkel is erős partneri viszonya van, hazánk tehát minden nagyhatalommal jó kapcsolatot ápol. Ugyancsak fontos, hogy hazánk ma tartja történetének eddigi legnagyobb diplomáciai eseményét, amelyre több mint 40 ország vezetője érkezik, köztük az ukrán elnök. (tovább…)

Fontos üzenete van az Orbán–Trump találkozónak

Donald Trump tarolt a szuperkeddnek nevezett előválasztási csúcsnapon, az utolsó republikánus ellenfele is visszalépett, így már szinte biztos, hogy ő az amerikai jobboldal elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson. Ennek fényében kiemelt jelentősége van annak, hogy a szuperkedd után az első külföldi vendégként Orbán Viktor magyar kormányfőt fogadja floridai rezidenciáján, ez is jelzi a kettejük közötti szoros szövetséget – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: ez a találkozó is cáfolja azokat a kritikákat, miszerint a magyar kormány oroszpárti lenne, ugyanis Orbán Viktor egyik legfontosabb szövetségese az amerikai elnöki szék várományosa, a magyar kormányfő pedig a magyar nemzeti érdekeket képviselve Trumphoz hasonló békepárti álláspontot foglal el. (tovább…)

Az EP- és az amerikai választás fordulatot hozhat Európában

Hatalmas nyomás helyeződött Magyarországra az uniós csúcs előtt, amelyen még a pénzügyi blokád bevetése is felmerült. Ugyanakkor Orbán Viktor határozottan tárgyalt Brüsszelben és ésszerű, hazánk érdekeit szolgáló kompromisszumot kötött, amely a magyar uniós források felszabadítására is pozitív hatással lehet – fogalmazott legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: a háborúpárti politikát folytató brüsszeli bürokrácia sok esetben az amerikai baloldal elvárásai szerint cselekszik, így a június 9-ei EP-választás mellett a novemberi amerikai elnökválasztás lehet az, amely változást hozhat Európában és szuverén, illetve békepárti irányba tolhatja az európai politikát. (tovább…)

Magyarország számára kedvező az amerikai eredmény

Ugyan még mindig nincsen végleges eredmény az amerikai félidős választások kapcsán, de az már látható, hogy a képviselőházban a Joe Biden mögött álló demokraták várhatóan elveszítetik a többségüket, míg a szenátus többsége még kérdéses, akár decemberig sem dől el – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint kifejezetten előnyös a mostani eredmény Magyarország számára, a republikánusok például biztosították hazánkat arról, hogy visszaállítják azt az adóügyi megállapodást a két ország között, amelyet a demokrata kormányzat mondott fel nyomásgyakorlásként. Ron DeSantis floridai kormányzó hatalmas győzelme a vezető elemző szerint azt vetíti előre, hogy ő lehet az egyik legnagyobb esélyes az elnökjelöltségre a Republikánus Párton belül Donald Trump mellett. Mindkét politikus 2024-es győzelme kedvező lenne Magyarországra nézve – fogalmazott. (tovább…)

Hazánknak kedvező külpolitikai fordulatok várhatóak

A lengyelek visszafordulnak a V4-es együttműködéshez és Magyarországhoz; két hét múlva jobboldali fordulat várható Olaszországban; a félidős választásra készülő amerikai jobboldal soha nem ápolt még olyan erős kapcsolatot a magyar jobboldallal, mint most; Izraelben pedig novemberben visszatérhet a kormányfői székbe Orbán Viktor barátja, Benjámín Netanjáhú – összegezte a Magyarország számára kedvező külpolitikai fordulatokat Deák Dániel a legújabb videóelemzésében. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: mindez azt jelzi, hogy az elkövetkezendő hónapokban jelentősen növekedhet Magyarország külpolitikai mozgástere, aminek az uniós ügyeinkre is pozitív hatása lesz. (tovább…)

Közép-Európa rosszul járna Joe Bidennel

Hatalmas a tétje az amerikai elnökválasztásnak, és mivel egy globális nagyhatalomról van szó, annak eredménye a világ minden tájára hatással lesz – mondta Deák Dániel élő videóelemzésében. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte, a négy évvel ezelőtti demokrata adminisztráció ideológiai megfontoltságból rendszeresen beavatkozott hazánk belpolitikai folyamataiba, geopolitikai szempontból pedig elhanyagolta Közép-Európát, Joe Biden például alelnökként alig járt a térségünkben. Hozzátette, Donald Trump 2016-os hivatalba lépése óta jelentősen javultak a magyar–amerikai kapcsolatok, amely a demokraták győzelmével könnyen véget érhet, Közép-Európa számára egyértelműen hátrányos lenne Biden győzelme. Megjegyezte továbbá, hogy Soros György már több mint hetvenmillió dollárt költött el a demokraták kampányára, ami majdnem háromszorosa a 2016-os költéseinek. A hazánkat rendszeresen támadó tőzsdespekuláns szervezeteinek meghatározó szerepe lehet Joe Biden Magyarország-politikájában, ha megnyeri a választást – tette hozzá. (tovább…)

Trump Iránra céloz, de Kínára lő

A III. világháború széléről táncolt vissza a világ? Trump elnök saját bevallása szerint 10 perccel a támadás előtt vonta vissza a tűzparancsot, így az USA mégsem mért csapást három iráni célpontra. Mi rejlik a kardcsörtetés mögött?

(tovább…)

Orbán Viktor: A magyar kerítés olyan sikeres, hogy az Washingtonból is látszik

A 2019-es év egyik legizgalmasabb eseményének ígérkezett a Trump–Orbán találkozó. Úgy tűnik, a felek hamar megtalálták a közös hangot, és a szokásos diplomáciai formulákon és a kitűzött időkereten túllépve tárgyaltak a két országot érintő legfontosabb kérdésekről.

(tovább…)