Az új összetételű Európai Parlamentbe a brit Brexit Párt és a német CDU–CSU pártszövetség küldi a legtöbb képviselőt, a német kormánykoalíció azonban jelentősen meggyengült a vasárnapi választás után. Olaszországban, Lengyelországban és Franciaországban bevándorlásellenes erők gyűjtötték a legtöbb szavazatot. A Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában szakértők elemezték az EP-választás eredményeit.
Szabó Dávid József, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója az olasz eredményeket úgy kommentálta, hogy a pártok az előrejelzéseknek megfelelően szerepeltek. Szabó szerint a voksolás tanulsága, hogy az országot kormányzó jobboldali pártok – Liga, a Forza Italia és a Fratelli d’Italia – jelen állás szerint 50 százalékos támogatottsággal rendelkeznek, ami igen magas, hiszen az olasz társadalom hagyományosan inkább baloldali.
Arra a felvetésre, hogy az EP-választás után lehetnek-e Matteo Salvini miniszterelnök-helyettesnek kormányfői ambíciói, Szabó azt mondta: amióta Salvini és az Öt Csillag Mozgalom együtt kormányoz, Salvini folyamatosan erősödik, koalíciós partnere pedig gyengül.
Csak Salvinin múlik, hogy mikor látja elérkezettnek az időt arra, hogy kockára tegye a mostani kormánykoalíciót. Gyorsan felívelő, sikeres formációról van szó, és egy előre hozott választás sokféle kimenetelt hozhat – jegyezte meg. A szakértő biztosra veszi, hogy a jelenlegi kormánykoalíció nem fogja kitölteni az idejét.
A teljes cikket a hirado.hu-n olvashatja el.