A XXI. Század Intézet TREND címmel tavaly kiadvány-sorozatot indított, amelynek 2023-ban két száma jelent meg. Idén kiadott új számunk a 2020–23 között eltelt négy év gazdasági, társadalmi és politikai mutatóit összegző Európai Stabilitási Index, amely az Európai Unió 27 tagállamának komplex rangsora. A számokból egyértelműen kiderül, hogy a 2016–19 közötti négy év összegzett mutatójához képest Európa egésze lejtmenetbe került, amelynek okai között ott vannak a maradandónak bizonyuló korábbi strukturális problémák, mint például a nyugat-európai országokat sújtó migráció és annak hosszútávú társadalmi következményei, de alapvetően járulnak hozzá a koronavírus-járvány és az elhúzódó orosz–ukrán háború, valamint ezek gazdasági folyományai, elsősorban is az infláció. Az adatok arra mutatnak, hogy a multikulturális társadalom, az illegális migráció és a koalíciós kormányzás fokozottan hozzájárul az instabilitáshoz.

A XXI. Század Intézet Trend címet viselő kiadványsorozatának idei évi első száma a 2020–2023 közötti évekre vonatkozó adatokon alapuló Európai Stabilitás Indexet közli, méghozzá összevetésben az Intézet által négy évvel ezelőtt publikált 2016–2019 közötti rangsorral.

Viharos évek

A 2010-es évek viszonylagosan állandó növekedési üteme és szélcsendes, háborúmentes időszaka a mából visszatekintve boldog békeidőknek tűnik, amelyen jókora foltot ejtett a 2015-ben kiéleződő migrációs krízis. Mégis, a 2020-as éveket reménykedéssel kezdte meg a kontinens, benne a britek távozása után az Európai Unióhoz tartozó 27 állam is, ám a történelem ezúttal sem ért véget. A 2020-as évek első harmadában bekövetkezett a krízisek konvergenciája, amely leginkább Európát, azon belül az Európai Unió tagjait is érinti. Ez a korábbi válságok, mint a migrációs krízis és a klímaváltozás maradandóságát, valamint az újabb keletű válságok – úgymint a koronavírus-járvány és a kontinens keleti határán zajló háború – sokasodását jelenti, továbbá azt, hogy ezek összekapcsolódása további gondokat okoz, amelyek az infláció, a nyersanyaghiány, az integrációs problémák és a politikai instabilizálódás képében jelentkeznek.

2020. február–márciusától kezdve a koronavírus-járvány, aztán másfél éven keresztül annak hullámai rontották az összeurópai stabilitást, közegészségügyi, gazdasági, társadalmi és többhelyütt (Belgium, Bulgária, Olaszország, Románia) politikai tekintetben egyaránt. Mihelyst fölocsúdtunk a harmadik-negyedik hullámból, a nyitás következtében el is kezdett visszapattanni a gazdaság, ám máris éledezni kezdett az infláció, majd 2022. február 24-én kitört az orosz–ukrán háború. A háború orosz részről való megindítására reagáló transzatlanti (amerikai, brit és uniós) szankciós politika, aztán ennek nyomán is az energiahordozók fokozódó drágulása újabb válsággal járt, amely általános áremelkedést és inflációt okozott. A háború második évében, 2023-ban a további eszkaláció jeleit lehetett megfigyelni, amelyet a nyugati fegyverszállítások és az orosz oldalon bevont harceszközök jeleztek, aztán az orosz erődítési munkálatok, az elmaradt ukrán ellentámadás, valamint az orosz területen végrehajtott támadások és a lassú donbasszi előrenyomulás (Bahmut) pedig nyomatékosítottak. Európa pozícióit a háború által felgyorsított világrendszerváltás folyamata tovább rontotta, amely általános stabilitási problémát okoz. Miközben az Európai Unió vezetése és legtöbb országa, jóformán az egyetlen Magyarország kivételével, az Amerikai Egyesült Államok geo- és gazdaságpolitikai érdekének vetette alá magát, addig az orosz–kínai szövetség erősebbre fonódik és a globális Dél vezető erejének mutatkozik, melynek fórumai (BRICS+, Sanghaji Együttműködés Szervezete, Övezet és Út kezdeményezés) egyre bővülnek, az „el nem kötelezett” India és a regionális középhatalmak pedig saját útjukat járják (vö. Világrendszerváltók – Regionális nagy- és középhatalmak felemelkedése. TREND, 2023/2).

Európa eközben kulturális természetű problémáktól is szenved, gondoljunk csak a két-három generáció óta tartó bevándorlás által eredményezett multikulturális társadalmak feszültségeire, melyet tovább fokoz a 2015 óta tartó illegális migráció, amely a Földközi-tenger térségében a mai napig tart. A külső hatások mellé belső kohéziós problémák társulnak (ráadásul e kettő összefügg egymással), melyeket az elvallástalanodás, az óceán túlpartjáról importált cancel culture, az LMBTQ-lobbi térnyerése és a woke-nak nevezett kulturális destabilizáció vált ki. Mindennél jobb fokmérője a változásoknak, hogy miközben Görögországban az ortodox kereszténység alkotmányban rögzített uralkodó vallás, 2024 februárjában – az ortodox egyház heves tiltakozása ellenére is – legalizálta a magát kereszténydemokratának (!) valló parlamenti többség az azonos neműek házasságát; az év márciusában pedig a francia törvényhozás – világelsőként – alkotmányban rögzítette az abortuszhoz való jogot. Az idei Euróvízió feltette a pontot a régóta érlelődő folyamat végére (?), amikor Svájc nembináris versenyzője nyerte a dalfesztivált, amelyen sikerrel szerepelt egy másik queer induló, egy kábítószerfüggő énekes által vezetett sátánista írországi együttes.

A II. világháború, illetve a hidegháború utáni nagy európai néppártok kétezres években kezdődő erodálódása az elmúlt másfél évtizedben a végéhez ért. Ennek következtében számos nyugat-európai országban nincsenek már nagy kormányzópártok, legyenek azok kereszténydemokraták vagy szociáldemokraták, a politikai centrum szétesett, a liberális és zöldpártok képtelenek kisközepesnél nagyobbra nőni, ugyanakkor tovább aprózza a politikai kínálatot a szélsőséges frakciók és a viccpártok megjelenése. A helyzetet fokozza az iszlámhoz kapcsolódó felekezeti és etnikai pártok megerősödése (Hollandia, Németország). Mindez nehézkes kormányalakításokhoz, ügyvezető és ideiglenes kabinetekhez vezet, ha pedig mégis sikerül parlamenti többséget kialkudni a többnyire három-négy kisebb pártból álló nagykoalíciók mögé, akkor vagy instabil összetétel jön össze, vagy karakter nélkülivé válnak a szereplők, vagy hamar bekövetkezik a népszerűségvesztés, esetleg forgóban váltják egymást az egyes pártelnökök az ország élén. Mindez tovább növeli a belpolitikával kapcsolatos apátiát, vagy pont fordítva: kedvez a szélsőséges nézetek terjedésének.

Európa stabilitási rangsora  

A XXI. Század Intézet első ízben a 2016 és 2019 közötti évek vonatkozásában készítette el az Európai Stabilitási Indexet. Az akkor megállapított sorrend élén Málta végzett, amelyet a második helyet megszerezve Magyarország követett, az első tíz ország között hazánkkal együtt öt közép-európai országot találtunk (V4-ek és Szlovénia). Az akkor vizsgált 28 ország között az unió erős állama, Németország a 14. helyet kapta, a jogilag még tag Egyesült Királyság a huszonegyediket, Franciaország és Olaszország pedig huszonöt-huszonhatodikként igencsak hátul szerepelt. A most összeállított Európai Stabilitási Index, amely a 2020–23-as változásokat veszi figyelembe, némi átrendeződést és lecsúszást mutat: Európa lejtmenetbe került.

Általánosságban elmondható, hogy a koronavírus-járvány és annak hatásai mellett még a legstabilabb európai országok pozícióit is érdemben gyengítette a háború, valamint annak rendkívül kedvezőtlen gazdasági és társadalmi hatásai. Negatív hatással volt a bevándorlás, a terrorfenyegetettség és a kormányzásképtelenség maradandónak bizonyuló mintázata is. Részletesebben arról van szó, hogy a 2020 és 2023 közé eső esztendők, vagyis a 2020-as évtized első harmada egyfelől némi átrendeződést és helycserét hozott a stabilitási rangsorban, másfelől egyes országok nem tudtak kitörni helyzetükből. A főbb megállapítások, az Európai Stabilitási Index listáját élbolyra, középmezőnyre és sereghajtókra harmadolva, a következők.

Először is, az első tíz országba a 70 százalék fölötti stabilitást mutatók kerülnek. A korábban vizsgált 2016 és 2019 közötti időszakhoz hasonlóan ismét Málta lett Európa legstabilabb országa (81%). A második helyen Luxemburg található, amelyet Írország és Dánia követ. Az 5–8. helyeken csak közép-európai országokat találunk, sorrendben Lengyelországot, Magyarországot, Szlovéniát és Csehországot. Bár a közép-európai országokat nehezen érintette a háborús krízis, ami főként földrajzi közelségükkel magyarázható, ennek ellenére Magyarország, Lengyelország és Csehország továbbra is a tíz legstabilabb európai ország közé tartozik. Őket Portugália és Svédország követi.

Magyarország a 2020–23 közötti stabilitási mutatókat összegző rangsorban a 6. helyet foglalja el, a lengyelekhez és szlovénekhez hasonlóan jónak számító 76 százalékos eredményt felmutatva. Mivel hazánk közel fekszik a háborús konfliktushoz, az energiaválság és az abból fakadó egyéb gazdasági kihívások halmozottan érintették, de a helyzet a 2023-as év második felére már javulásnak indult: a kormány sikeresen leverte az inflációt, a fogyasztás ismét növekedésnek indult, a gazdasági prosperitás visszatérőben van.

A középmezőnyhöz 12 országot sorolunk, a 11. helyezett Szlovákia után Finnország, Ausztria, Litvánia és a velük azonos pontszámot kapó Németország jönnek. Németországgal kapcsolatban – amely a maga 67 százalékával az EU 27-ek között a nem túl előkelő 15. helyet szerezte meg – megjegyzendő, hogy Európa vezető hatalma és legnagyobb gazdasága 2020 után mind a járványt, mind a háborút rendkívül megszenvedte, a kevert társadalom problémái mellett pedig belpolitikai nehézségei is akadnak, hiszen a népszerűtlen hárompárti Ampel-koalíció többször is az összeomlás szélére került. Németország után kis leszakadással Bulgária, Hollandia és Lettország következik. A sort Ciprus folytatja, amely új szereplő a középmezőnyben: a szigetország az utóbbi években stabilizálódott, mind politikai, mind gazdasági téren erősödés tapasztalható. A középmezőnyt sorrendben a hasonló arányt elérő Észtország, Horvátország és Románia zárja (64%).

A leginstabilabb öt ország között olyan fontos európai államok találhatóak, mint Olaszország, Belgium, Görögország, Franciaország és Spanyolország, mely utóbbi úgy a 2020–23 közötti, mint a 2016–19 közötti időszakra vonatkozó Európai Stabilitási Indexben az utolsó helyen végzett, most 52 százalékot érve el. Figyelemreméltó, hogy az öt sereghajtó között négy dél-európai ország van, melyek közül kettő, azaz Olaszország és az utolsó előttiként végzett Franciaország az Európai Unió harmadik, illetve második legfontosabb állama.

A TREND 2024/1. száma pdf-formátumban ide kattintva letölthető.