Ukrajna kockázatos kurszki akciója

Miközben az elmúlt hónapokban egyre többször került szóba a tárgyalások lehetősége és úgy tűnhetett, az ukrajnai háború a végjátékához közeledik, Ukrajna kurszki támadása jórészt felülírta a korábbi várakozásokat. Az ukrán és részben a nyugati médiát is ismét átjárja a Kijev sikereivel kapcsolatos optimizmus, miközben a művelet árnyoldalai is kirajzolódni látszanak a Donyeck megyei fronton. Arról nem is beszélve, hogy a front kiszélesítése újabb lépés az eszkaláció és vele akár az orosz–nyugati közvetlen összeütközés felé is.

Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója Ukrajna kurszki támadásának előzményeit, lehetséges okait és céljait, valamint várható következményeit vizsgálja meg legújabb elemzésében.

Arrébb tolt célegyenes?

2024 júliusára úgy tűnt, az ukrajnai háború fő kérdései eldőltek. Az ukránok ellentámadása 2023 nyarán egyértelmű kudarcot vallott, a nehezen visszaszerzett csekély területek jelentős részét is újra elvesztették és lassan az ukrán közvélemény is kezdett számot vetni azzal, hogy a jelenlegi háborúban nem fogják tudni visszaállítani az ország 1991-es határait. Jevgenyij Prigozsin zendülésének gyors bukása, majd a Wagner-vezér halála után arra is egyre kevesebb esély maradt, hogy az elégedetlen orosz „háborúpárti” radikálisok Kremllel való szembefordulása okoz olyan zavarokat Oroszországban, amelyek lehetővé teszik a háború megfordítását Ukrajna javára. A 2024-es elnökválasztás megerősítette Vlagyimir Putyin orosz államfő pozícióit, aki azonban ezt – sokak várakozásával ellentétben – nem használta ki egy újabb mozgósítás elrendelésére, hanem a meglévő erőforrásokkal igyekszik megvívni a háborút, ezzel egy újabb potenciális társadalmi elégedetlenségi hullám kibontakozását is lehetetlenné téve. Az is kiderült viszont, hogy az oroszok területi és politikai céljai korlátozottak, és hogy a 2022 őszén elcsatolt területeket leszámítva nincsenek újabb igényeik a félbeszakadt isztambuli tárgyalások tervezett záródokumentumához képest. Ukrajna vezetése is engedékenyebbé vált, a svájci békecsúcs kudarcát követően Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és környezete is egyre többet beszélt arról, hogy a következő hasonló konferencián már Oroszország is részt vehetne. Aktivizálták magukat a globális Dél államai is, Kína és Brazília közös nyilatkozatban állt ki a mindkét fél bevonásával rendezendő tárgyalások szükségessége mellett, és sor került egy kínai–ukrán külügyminiszteri találkozóra is, amely arra utalt, Kijev is közeledik Peking álláspontja felé – még, ha szükségszerűségből is.

Nyugaton is változni kezdett a hangulat: egyre több cikk, elemzés és politikusi vagy szakértői tervezet számolt Ukrajna biztos területvesztésével – igaz, az ország NATO- és EU-csatlakozását ajánlva fel cserébe, persze nem hivatalosan. Bár Orbán Viktor magyar miniszterelnök békemissziója a nyugati „háborúpárt” köreiben negatív visszhangot váltott ki, az akkor még visszalépése előtt álló Joe Bidennel szemben egyre nagyobb előnyre szert tevő Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt kijelentései alapján úgy tűnt, legkésőbb év végén az amerikai politikában is jelentős változás állhat be.

Egyetlen nyitott kérdés maradt, Ukrajna semlegességének a kérdése, ezzel együtt is úgy tűnt azonban, talán már idén megkezdődhetnek a tárgyalások: akár Kína és a globális Dél közvetítésével, vagy akár – ahogyan azt az ukrán és az orosz csatornákon többen is vélték – a jelenlegi amerikai kormányzat nyomására, amely az ezt a verziót támogató vélemények szerint egy gyors békekötéssel próbálhatta volna kihúzni a Trump-kampány egyik méregfogát.

Ukrajna kurszki támadása azonban egy új változóval bővítette a lehetséges számításokat.

Kurszk: célok és következmények

Az ukrán csapatok augusztus 6-án támadást indítottak Oroszország Kurszki területe ellen, a határt több ponton is átlépve több települést is az ellenőrzésük alá vontak és jelenleg is folytatják a harcokat az orosz területeken. Nem ez az első hasonló akciója Ukrajnának, korábban elsősorban a Belgorodi területen került sor kisebb-nagyobb betörésekre, a jelenlegi akció azonban legalább három dologban különbözik: ezúttal nem az Ukrajna oldalán harcoló orosz egységeket, hanem reguláris ukrán csapatokat vetettek be; az ukrán egységek már lassan három hete bent maradtak Oroszország területén; illetve a korábbiakkal ellentétben az akciók nem jelentek meg azonnal az ukrán propaganda csatornákon, sőt azokat sokáig hallgatás övezte Kijev részéről.

A hallgatás akár a 2022-es őszi ukrán ellentámadásra is emlékeztethet minket, amikor napokig csupán az orosz haditudósítóktól értesülhettünk arról, hogy az ukránok jelentős előrenyomulást hajtottak végre Harkiv megye területén. A jelenlegi helyzetben az orosz csapatok helyzete azonban korántsem volt olyan kiszolgáltatott, mint két éve, így hasonló léptékű ukrán sikerekre nem lehet számítani, azonban úgy tűnik, az ukránok így is megpróbálnak megkapaszkodni orosz területeken. Ukrán információk szerint kb. 1250 km² területet és több mint 90 települést tartanak ellenőrzésük alatt, ez a szám azonban vélhetően sokkal inkább a harcok által érintett területet fedi le, az úgynevezett szürke zónával együtt, mintsem ezek felett tényleges kontrollt gyakorolna Ukrajna.

De mi lehetett az ukrán támadás célja? Ezt több hét elteltével is nehéz lenne megmondani, hiszen több, egymást nem feltétlenül kizáró opció is lehetséges mind a tények, mind az ukrán fél állításai alapján. Ukrán állítások szerint egy Szumi megye ellen irányuló orosz támadást előztek meg a művelettel, de az akció katonai céljai közt szerepelhetett az is, hogy tehermentesítse a front más, ukrán szempontból fontosabb szakaszait. Azonban tekintettel arra, hogy az ukránok állnak rosszabbul az anyagháborút és a személyi állomány létszámát illetően, ilyen szempontból kontraproduktívvá válhat ez az akció. Sőt, úgy tűnik, már azzá is vált, hiszen a kurszki hadműveletekkel párhuzamosan az oroszok támadása Donyeck megyében felgyorsult, Pokrovszk és Toreck irányában egyaránt.

Néhány nappal azután, hogy a térségből ukrán csapatokat irányítottak át a kurszki támadás végrehajtására, az oroszok áttörték az utolsó olyan frontszakaszt, amely 2022. február 24-e óta mozdulatlan volt.

Politikailag több célt is szolgálhat a művelet. Egyrészt a nyugati és az ukrán közvélemény számára is megmutathatja, hogy Ukrajna még képes támadni, sőt meglepni az ellenfelét, így a nyugatiak részéről a támogatások folytatása, az ukránok részéről pedig a további kitartás megéri. A nyugatiak meggyőzése részben mindenképpen sikeres volt, hiszen a felmérések szerint ismét többen gondolják azt az Amerikai Egyesült Államokban, hogy Ukrajna áll nyerésre a háborúban, mint azt, hogy az oroszok. Az ukrán vezetés emellett nem is igazán titkolja, hogy még mindig abban reménykednek, Oroszország a veszteségei miatt kénytelen lesz mozgósítást elrendelni, az emiatt kialakuló társadalmi elégedetlenség pedig elsöpri a rendszert. Így a kurszki akció irányulhat az orosz társadalom állapotának destabilizálására, az orosz hadvezetés elbizonytalanítására, olyan lépések kikényszerítésére, amelyek Oroszországon belül okoznak szakadást. Vagy – amennyiben az orosz válasz nem a mozgósítás, hanem az atomfegyver bevetése lenne – úgy megállíthatja Ukrajna nemzetközi támogatásának lassú agóniáját. Hasonló eredményeket remélhet Ukrajna attól is, ha Moszkva nem tesz radikális lépéseket, de nem is tudja kezelni a helyzetet, és a kurszki, esetleg a belgorodi régiók egy már mérhető nagyságú része tartósan ukrán ellenőrzés alá kerül. Oroszország válaszlépéseinek gyengesége nemcsak az orosz társadalmat bizonytalaníthatja el, de a nyugatiakat is meggyőzheti arról, hogy nyugodtan átléphetik az ún. vörös vonalakat, Moszkva nem meri radikális lépésekre elszánni magát.

De felmerült az is, hogy az akció célja a nem messze fekvő Kurcsatov városában található kurszki atomerőmű elfoglalása, amely aztán jó cserealap lehetne Ukrajna számára a béketárgyalásokon – a Harkiv megyei területekért és a Zaporizzsjai Atomerőműért cserébe adnák vissza ezeket a területeket. Erre azonban egyre kisebb az esély és úgy tűnik, az ukránok az orosz területekre való mélyebb benyomulás helyett az általuk uralt terület ukrán határ mentén történő kiszélesítésére törekednek, így az általuk már jórészt uralt szudzsai járás után az ettől nyugatra fekvő gluskovói járás felé próbálhatják folytatni támadásaikat, már csak azért is, mert ezen a területen az orosz katonák két irányból az ukrán határral, észak felől a Szejm folyóval, kelet felől pedig lassan már az ukrán csapatokkal lesznek körbeölelve, így akár bekerítésük veszélye is felmerülhet. Orosz haditudósítói csatornák emellett azt is felvetették, hogy a kurszki akció csak elterelés és az ukránok egy másik frontszakaszon próbálkozhatnak majd a főerőik bevetésével, a legtöbben pedig a déli frontszakaszt, a Krím-félszigetet nevezték meg lehetséges célpontként. Tény, hogy az ukránok aktivitása ezeken a területeken is megnövekedett, kisebb deszantos akciókat végrehajtottak a Kinburn- és a Tendra-szarv nevű félszigeteken is, ugyanakkor kérdéses, hogy akár a Dnyeperen, akár a Fekete-tengeren sikerülhet tartósabb siker eléréséhez elegendő ukrán erőket gyorsan és kis veszteségekkel átjuttatni a Krím-félszigetre vagy annak közelébe, a szárazföldi útvonal áttörésével pedig már tavaly sem jártak sikerrel. Azt azonban nem zárhatjuk ki, hogy az ukránok Kurszkon kívül is megpróbálkoznak majd egy újabb támadással.

Csakhogy jelenleg ezek közül nem sok látszik megvalósulni: Oroszország mozgósítás helyett a sorkötelesek bevetésével próbálhat létszámfölényt kialakítani a kurszki frontszakaszon anélkül, hogy csapatokat kellene elvonnia az ukrajnai hadműveleti színtérről. Nagyobb elégedetlenség sem látszik kibontakozni az orosz hátországban (bár Putyin támogatottsága a kormányközeli mérések szerint is néhány százaléknyit csökkent, így már „csupán” 78,2%), az ukránok által elfoglalt terület pedig nagyjából a százada az oroszok által ellenőrzött, 1991-es határok szerinti ukrán területeknek, így cserealapként meglehetősen szerény értékű. A donyecki hadműveletekről pedig már fentebb volt szó. A kommunikációs fronton azonban kétségkívül nagy sikert aratott a kurszki támadás, hiszen a nyugati sajtó egy része ismét az ukránok győzelmi esélyeiről kezdett írni és az ukrán társadalom utóbbi időben megkopott lelkesedése is kapott egy impulzust.

Az összkép azonban felveti azt a kérdést, hogy a pillanatnyi politikai kommunikációs sikereken túl milyen kockázatokkal jár Ukrajna számára az akció. Az elmúlt hónapok alapján kérdéses, hogy mennyire fogadják majd nyugati szövetségesei lelkesedéssel az orosz területek elfoglalására irányuló erőfeszítéseket, amikor a Donbasz területén a területmozgások tendenciózusan ellenkező irányúak. Vannak arra utaló jelek, hogy a lelkesedésük nem olyan osztatlan, mint amilyennek azt egyes cikkek alapján láthatnánk. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben az oroszok nagyobb megingás nélkül ellenőrzésük alá tudják vonni majd a helyzetet, Kijev jelentős erőforrásokat emészthet fel a kétes kimenetelű akció során, tovább rontva saját helyzetét, nem csupán a harcmezőn, de politikai szempontból is. Az ilyen manőverek ugyanis már az ukrán társadalom jelentős részéből sem váltják ki azt a lelkesedést, amit az oroszok minden kisebb kudarca okozott korábban és egyre többen teszik fel a kérdést, hogy miért veszíti el Ukrajna a saját városait, miközben fegyvereket és emberéleteket áldoz jelentéktelen orosz települések elfoglalásáért.

Más kérdés, hogy a kijevi vezetés úgy vélhette: a Nyugat felől érkező nyomás, a harctéri kudarcok és a globális Dél távolságtartása miatt nincs más lehetősége, mint 19-re lapot húzni, másképpen ugyanis hónapok kérdése és belekényszerítik őket egy olyan kompromisszumba, amely a két évvel ezelőtti isztambuli tervezeteknél kevésbé lenne előnyös, és jó eséllyel a jelenlegi hatalom bukását okozná. Nem véletlenül jellemezte Anatolij Sarij emigráns ukrán újságíró va banque-ként a jelenlegi kurszki műveleteket.

Kockázatos játék

A hírek szerint egy tárgyalást már mindenképpen megakadályozott a kurszki akció. A Washington Post és a Le Monde szerint az ukránok kurszki támadása meghiúsította azokat a tervezett titkos tárgyalásokat, amelyek részleges tűzszünetről szóltak volna Ukrajna és Oroszország között. A megállapodás létrejötte esetén az energetikai infrastruktúra elleni csapások kölcsönös kerülésére vonatkozott volna, és Katar közvetítésével, Dohában jöhetett volna létre akár már augusztusban. Mivel az energetikai csapások mindkét fél számára stratégiájuk lényegi alkotóelemét alkotta az elmúlt hónapokban, sejthető, hogy ilyen megállapodásra csak akkor került volna sor, ha Kijev és Moszkva is a háború lezárásához vezető út első állomásaként tekintene rá. A támadás után azonban az oroszok kihátráltak, ahogyan Moszkva a háború lezárást érintő tárgyalások lehetőségét is kizárja jelenleg az ukrán támadásra hivatkozva.

S bár az első napokban még az ukrán vezetéshez közeli személyek is arról beszéltek, a kurszki területfoglalás Ukrajna tárgyalási pozícióit javítja, az elmúlt napokban, például az ukrán függetlenség napjához kapcsolódó rendezvényeken Volodimir Zelenszkij ismét harciasabb hangnemre váltott, a támadás egyik fő céljaként azt nevezve meg, hogy megakadályozzák az oroszok támadását Szumi megye ellen és bebizonyítsák: Putyin képtelen megvédeni saját népét.

Néhány hónappal ezelőtt „a béketárgyalások játékelmélete” kapcsán arról írtam, hogy míg Oroszország úgy véli, az idő neki dolgozik, így Ukrajna és a Nyugat részéről a legkézenfekvőbb lépés, ha elfogadja Moszkva jelenlegi feltételeit, addig az ukránok és velük a nyugatiak úgy gondolják, a „vörös vonalak” kitolásával, azaz az oroszok által korábban elfogadhatatlannak nevezett lépések megtételével javíthatják Ukrajna pozícióit, mivel azokra Oroszország úgysem fog az eddigieknél súlyosabb választ adni.

Ebből a szempontból értelmezve a történteket tehát Ukrajna vezetése megpróbált előre menekülni és a számára kedvezőtlen lassú intenzitású háborút egy váratlan manőverrel kibillenteni az ukrán vereség felé mutató irányából.

Ezzel a tárgyalások felé vezető folyamat is megszakadt, azonban ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a háború jóval tovább húzódik majd. Ha bejönnek az ukrán számítások – jelenleg, mint fentebb jeleztük, nem így tűnik –, akkor azért, ha pedig Ukrajna legütőképesebb egységei vesznek oda Oroszországban, akkor pedig azért vezethet a kurszki akció a háború akár gyorsabb lezárásához – főképp, ha Ukrajna politikai okokból nem lesz hajlandó kihátrálni akkor sem, ha adott esetben egyértelművé válik az akció kudarca. Ilyenre egyébként volt példa: az ukránok hónapokig tartották a katonai perspektívával nem kecsegtető, de jelentős áldozatokkal járó Krinki települést a Dnyeper balpartján, mielőtt idén nyáron feladták volna azt. Persze még nem zárhatjuk ki egy esetleges második ukrán támadás lehetőségét sem, azonban a kurszki helyzet rendeződésével annak meglepetésereje is jelentősen csökkent.

Akárhogy is, ezután várhatóan még nagyobb erőfeszítésekre lesz szükség az ukrán hadsereg és a háborúba már így is belefáradni látszó ukrán társadalom részéről is. Azonban elképzelhető, hogy – amennyiben valamiféle tárgyalások már valóban folyamatban voltak – az ukrán vezetés valóban időt nyert maga számára (az idő pedig mindig lehetőség is egyben), és benntartotta a játékban a nagyobb eszkaláció – azaz Oroszország és a Nyugat közvetlen összeütközése – már halványodó lehetőségét is. A kurszki műveletek opciójának „lehívása” így az időnyereség mellett a kockázatok növekedését is jelenti Ukrajna és az egész világ számára.