Már a lényegesen szegényebb, NATO és EU tagsággal sem rendelkező Szerbia is megelőzte az Európai Uniót a koronavírus elleni küzdelemben, jóval magasabb náluk a beoltottak aránya. Brüsszel mindeközben tovább magyarázkodik az elhibázott vakcinabeszerzések miatt, a tagállamok pedig nemzeti hatáskörben igyekeznek menteni a menthetőt. A magyarországi baloldal mindeközben ismét eltaktikázta magát: miközben hetek óta Brüsszeltől várják a segítséget és politikai okokból minden erejükkel az orosz, illetve a kínai oltóanyagok ellen uszítanak, az EU vakcinabeszerzése csődöt mondott, az európai vezetők pedig az oroszoktól és a kínaiaktól remélnek segítséget.
Míg az EU-ban még mindig csupán a lakosság kevesebb, mint 2 százaléka kapta meg a koronavírus-elleni oltást, a sokkal szegényebb, NATO és EU tagsággal sem rendelkező Szerbiában ez az arányszám már közel 4 százalékos.
Mindez annak köszönhető, hogy Szerbiában nem csináltak politikai kérdést a vakcinabeszerzésből, a nyugaton és keleten gyártott oltóanyagokból is rendeltek.
Így a Vajdaságban élő magyarok már kaphattak azokból az orosz vakcinákból is, amelyeket az uniós tagállamok még csak most kezdenek el megrendelni.
Gyakorlatilag már egész Európa háborog amiatt, hogy az Európai Unió működésképtelen intézményrendszere a vakcinabeszerzések kapcsán is csődöt mondott. Miután sem a 2008-as gazdasági világválsággal, sem a 2015-ös migrációs krízissel nem tudott sikeresen megbízkózni az EU, a koronavírus-járvány elleni küzdelemben is lemarad a fejlett világ más részeihez képest. Emiatt szinte az összes tagállamban akadozik az oltás.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke vasárnap a francia Europe 1 rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy amikor a Pfizer tudatta, hogy késés várható a vakcinák szállítását illetően, az EU-nak – kemény tárgyalási álláspontot képviselve – sikerült a késések időtartamát csökkenteni. „Keményen az asztalra csaptunk, így elértük, hogy több hét várakozási idő helyett csak a szállítás lassulása várható” – fogalmazott.
A számokat tekintve azonban úgy tűnik, az EU érdekérvényesítő képessége nagyon gyenge más fejlett államokhoz képest.
Izraelben például már a lakosság közel fele megkapta a védőoltást, az Egyesült Arab Emírségekben az emberek negyede, de szintén jól áll a beoltottságot tekintve az EU-t nemrég elhagyó Egyesült Királyság is.
Az EU fő versenytársai is jobban állnak: az Amerikai Egyesült Államokban már 100-ból több mint 6 embert beoltottak, de Kanadában is 2 felett van már ez a szám.
Magyarország az emberek védelme érdekében, látván a brüsszeli vakcinabeszerzés körüli bizonytalanságokat, nemzeti hatáskörben igyekszik beszerezni a szükséges számú vakcinát. Szijjártó Péter múlt pénteken jelentette be, hogy egymillió ember oltásához szükséges mennyiségű vakcina érkezik három ütemben – háromszor harminc nap alatt – Magyarországra. Ez kétmillió adag oltóanyagot jelent, hiszen a korábban engedélyezettekhez hasonlóan az orosz védőoltásból is két oltás szükséges.
A magyarországi baloldal mindeközben ismét eltaktikázta magát: miközben hetek óta Brüsszeltől várják a segítséget és minden erejükkel az orosz, illetve a kínai oltóanyagok ellen uszítanak, az EU vakcinabeszerzése csődöt mondott, az európai vezetők pedig az oroszoktól és a kínaiaktól remélnek segítséget.
Ugyancsak kellemetlen a baloldal számára, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatások alapján a magyarok kétharmada szerint indokolt lenne, hogy az Országgyűlés a járvánnyal kapcsolatos álhíreket terjesztő személyek mellett azokat a politikusokat és közszereplőket is felelősségre vonhatná, akik oltásellenes tevékenységet folytatnak, ezzel akadályozva a járvány elleni küzdelmet.
Az ellenzék állításaival szemben számok azt mutatják, hogy Magyarország a rendelkezésre álló vakcinákat gyorsan beadja az állampolgároknak, ha pedig az EU sikeresebb beszerzési politikát folytatott volna, akkor már lényegesen szélesebb társadalmi csoport élvezhetne védettséget a koronavírussal szemben.